Pesti Srácok

Sovány tehenek fejik egymást Putyinra és Trumpra hivatkozva

Sovány tehenek fejik egymást Putyinra és Trumpra hivatkozva

A sok Ukrajnáról szóló moralizálás mögött az összes nyugati sunyi a másik pénzére pályázik.

Ursula von der Frász végtelen pénzt szeretne megmozgatni Európában, hogy újrafegyverezze a kontinenst. Természetesen a tagállamok pénzét, meg hiteleket szerezne, illetve valami homályos árjamatekot is odatett, hogy ennyi meg ennyi privát mani is mozgásba lendül ettől. Ez kb. már eldőlt, felesleges olyasmi észérvekkel rossz vibe-okat kelteni, hogy az oroszok semmi veszélyt nem jelentenek a NATO-ra belátható időn belül, és minél kevésbé ijesztgetjük a medvét, az annál nyugodtabban viselkedik. Ha fegyverkezünk, akkor ők is fegyverkezni fognak, ebben az esetben pedig nem növekszik az általános biztonsági szint, hanem ellenkezőleg, csökken. Hagyjuk, ehhez működőképes agyvelőkre lenne szükség. A kontinens nyugati fele belehiszterizálta magát a putyinizmus elleni új keresztesháborúba, de a hatalmas ordítozások és egység-követelések mögött arra a bizonyos 800 milliárd euróra akarják rátenni a mancsukat. Mert csak úgy őrizhetik meg a hatalmukat, ha abból kiharapnak egy jelentősebb szeletet.

Természetesen a nagy egység takarásában egymást is átverik éppen. A franciák azzal hülyítik a németeket, hogy amennyiben némi rendelkezésre állási díjat fizetnek, akkor részesülhetnek a francia atomernyőből. A fegyverek persze francia tulajdonban, francia parancsnokság alatt és francia tengeralattjárókon maradnának, de a németek filctollal ráírhatnak valami frappáns üzenetet és talán egy német nemzeti színekben pompázó matricát is odaragaszthatnak az orrára. Ehhez a remek, kölcsönösen előnyös biztonsági megállapodáshoz mindössze annyi szükséges, hogy abból a 800 milliárd euróból a franciák kapjanak mondjuk 200-at.

A németek meg rögtön remilitarizálni kívánják magukat, ami roppant jól hangzik, az ilyenből még sosem származott semmi bajunk. A szabad világ vezetője státusz nemlétező megüresedésre hivatkozva Merz az Egységes és Szabad Eurázsia vezetőjének nevezte ki magát, és ebben a minőségben egész Európát akarja védeni. Egyelőre, mert

PestiSracok facebook image

heute gehört uns Deutschland, und morgen die ganze Welt!“

Ők ehhez további kölcsönöket akarnak felvenni, kiütve az adósságféket, ami pont az ilyen közveszélyes megőrüléseikre rakott pórázt eddig. Hogy ne akarjanak pár év alatt tökig fegyverkezni, hogy aztán újabb pár év alatt, egy elveszített világháború után megint fagyott lódögöt kelljen zabálniuk a szétbombázott városaikban. De Merz ötlete népszerű, ha tönkretették az iparukat, akkor a fegyveriparuk majd megmenti Németországot, de legalábbis abból a 800 milliárd közös pénzből 400-at eltesznek maguknak. Fizessenek a kevésbé élelmesek a gazdagoknak!

A britek is ott lüktetnek, hátha valami vissza tudnak szerezni a Brexit óta elbukott pénzeikből. A hogyanon még Starmer is gondolkozik, az meg nem nagyon megy neki. A szándék mindenesetre adott.

Európai többi része meg felállva tapsol annak, hogy a maradékra úgy ugorhatnak rá, mint KGST-ben a szovjetek által hagyott koncra. Ott egy halom sovány tehén próbálta után fejni egymást, valami hasonlót szán nekünk a német-francia tandem az EU-ban. A 800-ból marad mondjuk 200 milliárd, ami talán kicsivel kevesebb, mint amennyit a másik zsebünkből kivesznek Ukrajna megsegítésére hivatkozva. Ami valahogy szintén hozzájuk kerül.

Daliás idők elé nézünk!

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.