A “haladó hangadók” gyakran védekeznek azzal a gyermekvédelmi törvény kapcsán, hogy ha ez az USA-ban indokolt is, Európába soha nem fog elérni a genderőrület. Nos, erre cáfolt rá a spanyolországi Ourense város anyakönyvi hivatalának bírája, aki úgy döntött, egy nyolcéves gyermek megváltoztathatja a születési anyakönyvi kivonatában szereplő nemét. Az ítélet kihirdetésekor arra hivatkozott, a kicsi elég érett már a döntés meghozatalához.
A gyermek szülei először a gyermek névváltoztatását akarták elérni, amikor az még csupán ötéves volt, és tavaly májusban kérvényezték a kicsi nemének hivatalos megváltoztatását is, ám szeptemberben egy bíró elutasította a kérelmüket, a gyermek korára hivatkozva – írja az El Mundo című lap alapján a Demokrata. Egy transzpárti egyesület, az Euforia Familias Trans-Aliadas tanácsára a szülők fellebbeztek a döntés ellen, arra hivatkozva, hogy az első bíró nem hallgatta meg a gyermeket. Az ügyben eljáró új bíró meghallgatást tartott, és azt állapította meg, hogy a gyermek „elég érett” ahhoz, hogy megváltoztassa a nemét.
A bíró arra jutott, hogy a kisgyermek évek óta fiúnak gondolja magát, és kijelentette: „az, hogy a kiskorúaknak nincs joguk nemüket az anyakönyvi kivonatukban kijavíttatni, azt jelenti, hogy megtagadják tőlük a szexuális identitáshoz való jogukat”. A június 10-én hozott, de csak hétfőn nyilvánosságra hozott ítéletre éppen abban az időszakban került sor, amikor a spanyol kormány egy új, a transzneműekre vonatkozó törvény megszavazását erőlteti. A szabályozás lehetővé tenné, hogy 16 éves kor felett bárki megváltoztathassa nemét a hivatalos állami dokumentumokban anélkül, hogy meg kéne felelnie az orvosi követelményeknek, vagy hormonterápiás kezelésben kéne részt vennie. A 16 éves vagy annál idősebb, nemváltoztatásra vágyó gyermeknek egyszerűen csak kérvényeznie kellene azt az anyakönyvi hivatalnál, majd három hónapon belül vissza kell térnie, hogy megerősítse döntését. Összesen hat hónapja lenne arra, hogy a kérelmet visszavonja, majd ezt követően bírósághoz kellene fordulnia akkor, ha vissza akarja kapni eredeti nemét vagy nevét.
Forrás: Demokrata; Forrás: PS (illusztráció)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS