transznemű fiatalok
A Marvel színésznője szerint a szülőknek nincsenek jogai, a gyerekek pedig maguk dönthetik el, hogy mi a nemük
Go woke, go broke – azaz legyél "woke" és menj tönkre. Mi sem igazolja jobban a mondást, mint a Disney és az általa felvásárolt Marvel története, az óriás cég ugyanis orrba-szájba terjeszti a szélsőségesen liberális propagandát, és sorban bukik is meg minden új alkotásával. Az egyik ilyen az Amazon című sorozat volt, ami siralmasan rossz kritikákat kapott, s milyen véletlen éppen ennek a sorozatnak a főszereplője most kijelentette: a gyermekek igenis dönthetnek arról, hogy milyen neműek.Így relativizálja a pedofíliát és támogatja a gyermekek nemváltását a Soros-hálózat
Azok tüntetnek most a "gyermekvédelemért", akik nem voltak hajlandóak megszavazni a gyermekvédelmi törvényt, azok, akik a kiskorúak "érzékenyítéséért" lobbiznak, és azok, akik szerint a gyermekek nemváltása teljesen rendben van. Lássuk, hogyan próbálták relativizálni a Soros-hálózatok az utóbbi évtizedekben.Spanyolországban feljelentik a szülőket, ha megtagadják gyermekük nemváltását
Spanyolország autonóm régiói saját „transzprotokollt” vezettek be az iskolákban, amelynek értelmében sok helyen a gyermekvédelmet értesítik, ha a szülő nem támogatja a nemváltást. Az elképzelés ugyanis az, hogy meg kell ugyan próbálni meggyőzni a szülőket a nemváltás elfogadásáról, ha azonban ez nem megy, akkor a „kiskorú mindenek felett álló érdekének” kell érvényesülnie, ami az aktuális dogma szerint az, hogy a transzlobbi fontosabb, mint az egészséges gyermekkor.Floridában mostantól kezdve már nem végezhetnek nemátalakító műtéteket gyerekeken
Florida államban győzött a normalitás: egy pénteken elfogadott rendelet értelmében az amerikai államban ezentúl tilos nemváltóműtéteket végezni kiskorúakon, és az orvosok pubertásblokkoló készítményeket sem írhatnak fel gyermekek számára.Kalifornia akkor is engedélyezné a kiskorúak nemváltását, ha a szüleik ellenzik
Újabb liberális őrület, honnan máshonnan, mint az amerikai baloldal egyik mintaállamából: Kalifornia a szüleik akarata ellenére is engedélyezné a kiskorúak nemváltását. Tehát ha egy zavart tinédzser úgy gondolja, hogy egy életre szóló döntést hoz, az orvosoknak akkor is el kell végezniük rajta a műtétet, ha a szülei tiltakoznak.Spanyolország elesett – Nyolcéves gyermek nemváltoztatását engedélyezte a bíróság
A "haladó hangadók" gyakran védekeznek azzal a gyermekvédelmi törvény kapcsán, hogy ha ez az USA-ban indokolt is, Európába soha nem fog elérni a genderőrület. Nos, erre cáfolt rá a spanyolországi Ourense város anyakönyvi hivatalának bírája, aki úgy döntött, egy nyolcéves gyermek megváltoztathatja a születési anyakönyvi kivonatában szereplő nemét. Az ítélet kihirdetésekor arra hivatkozott, a kicsi elég érett már a döntés meghozatalához.Transzneműek kezelését végző orvosokat is fenyeget az új alabamai törvény
Egy új alabamai törvény szerint, amely vasárnap lépett hatályba, mostantól bűncselekménynek számít, és akár 10 éves börtönbüntetéssel is sújtható, ha egy orvos pubertáskori hormonális fejlődést gátló gyógyszereket ír fel 19 év alatti, nemet változtató tizenéveseknek. Az immár hatályos törvény egy bírósági beadványt követően jelenleg még jogi felülvizsgálat alatt áll, a bíró azonban még nem döntött a törvény esetleges felfüggesztéséről, illetve végrehajthatóságáról.Ezért kell a gyermekvédelmi törvény: transzgyerekeket bemutató sorozat indul a Disney csatornáján
Drag generáció címen indít sorozatot a Discovery+. A kifejezetten gyerekeket célzó műsorban a nézők azt követhetik nyomon, hogyan lesz néhány tinédzserből "drag queen", vagyis transznemű előadó. Igen, gyerekekről szól, igen az egykor igazi mesefilmeket készítő Disney gondozásában. Na ezért van szükség a gyermekvédelmi törvényre.A New York Times szerzője beismerte, hogy az amerikai iskolák LMBTQ-irányba tolják a diákokat
Michelle Goldberg azzal vált ismertté az amerikai médiában, hogy meglehetősen gunyoros cikkekben bírálja a konzervatívokat. Azonban egyik legutóbbi írásában beismerte az igazat, miszerint az LMBTQ-lobbi erős befolyásra tett szert az USA iskoláiban.Ajánljuk még

















