Pesti Srácok

Angliának megint vége

Angliának megint vége

Elvileg óriásit borult a papírforma az izlandi-angol meccsen, de ha az angolok valós játékerejét nézzük, akkor bőven benne volt ez a pakliban a fegyelmezett Lagerbäck-csapat ellen. Anglia megint idő előtt megy haza egy világversenyről a saját szurkolói szerint, de ha igazán őszinték vagyunk, most sem lesz fájó a hiánya a továbbiakban.

Hamar hozzálátott a meccs behúzásához Anglia, de amilyen fényesen indult, olyan keserűen végződött ez nekik. Rooney tizenegyesgóljával már a 4. percben vezettek, de Izland nem gondolta úgy, hogy ezzel le is futott a továbbjutás kérdése: bő egy perccel ezután akkorát szunyókált az angol védelem, hogy rögtön egyenlített a mi csoportunk második helyezettje. Az, hogy az angol válogatott jobb erőkből áll, az korábban és a meccsen se volt kérdéses, erre viszont nem adnak továbbjutást. Még a félidő fele sem telt el, és az izlandiak olyan zavartalanul adogathattak az angol tizenhatoson, mintha az angolokat azért fizetnék, hogy ezt engedjék. Az akciót Joe Hart „védése” koronázta meg, amely a legnemesebb angol kapushagyományokat idézte. A hálóba vánszorgó labda volt Anglia halálos ítélete. Váratlanul élvezetes találkozó kerekedett az északi stílusok harcából, és hiába voltak ezután sokkal támadóbbak az angolok, a helyzetei kimaradtak, Izlandot pedig máskor sem zavarta, ha nem nagyon van nála a labda.

A második félidőben Anglia olyan progresszíven reagált az egyre fenyegetőbb veszélyre, mint Ferenc József a 20. századra. Rooney-ék pontosan ugyanúgy próbálták maguk alá gyűrni az északi miniállam csapatát, ahogy az első félidőben nem sikerült nekik. És csodák csodájára a második félidőben sem sikerült. Anglia pontosan azt hozta, amit minden világversenyen, amelyen a királynő nem akarja nekik átadni a trófeát már az első csoportmeccs után. A játékosaiban meglehet, hogy több volt ennél, az angol válogatottban viszont sosincs több. Most a nizzai rendőrök aggódhatnak legjobban, mert az angol szurkolók feltehetően nem valami vidámak, ellenben feltehetően egyre részegebbek lesznek az éjszaka előrehaladtával.

PestiSracok facebook image

IZLAND–ANGLIA 2:1 (2:1)

Nizza, Stade de Nice, 33 901 néző, vezette: Damir Skomina (szlovén) gólszerzők:

R. Sigurdsson (6.), Sigthórsson (18.), illetve Rooney (4., 11-esből)

sárga lap: G. Sigurdsson (38.), A. Gunnarsson (65.) illetve Sturridge (47.) IZLAND: Halldórsson – Saevarsson, Árnason, R. Sigurdsson, Skúlason – G. Sigurdsson, A. Gunnarsson – Gudmundsson, B. Bjarnason – Sigthórsson (E. Bjarnason, 77.), Bödvarsson (Traustason, 88.) ANGLIA: Hart – Walker, G. Cahill, Smalling, Rose – Alli, Dier (Wilshere, a szünetben), Rooney (Rashford, 87.) – Sturridge, Kane, Sterling (Sterling, 60.)

kép: uefa.com

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.