Pesti Srácok

Csak egy tortát kap a születésnapos, ünnepelni később akarnak

Csak egy tortát kap a születésnapos, ünnepelni később akarnak

A magyar válogatott több tagjának éppen az Európa-bajnokság idejére esik a születésnapja, de Nagy Ádám arról számolt be, hogy első a munka, ezért nem tartanak nagy ünneplést.

A ferencvárosi középpályás elmondása szerint ez az időszak a munkáról szól, így ilyenkor semmi különleges nem történik, csak kap egy tortát az ünnepelt, ahogy vasárnap a 28. születésnapját ünneplő Pintér Ádám. A 21. születésnapját négy nap múlva, azaz az izlandi meccs előtt egy nappal ünneplő Nagy Ádám kifejtette, már az is nagy ajándék számára, hogy kijutottak az Eb-re és ő itt lehet, de hozzátette, az lenne a legszebb ajándék, ha kilenc ponttal zárnák a csoportkört. „Ha tényleg csak egyet kívánhatnék és nem lehetne nagyon nagyot, akkor csak annyit kérnék, hogy Izlandot verjük meg” – mondta.

A magyar válogatottban tavaly alapemberré vált fiatal középpályás azt is elmondta, hogy bár az első, keddi meccs közeledtével egyre kevésbé olvassa a cikkeket, de így is eljut hozzájuk a szurkolók szeretete, azaz érzik, hogy egy ország mögöttük áll. A csapatból többen is gyakran nézik a különféle portálokat és követik a közösségi oldalakat, így rajtuk keresztül mindenki értesül a felfokozott várakozásról.

PestiSracok facebook image

Az Eb-re 44 év után kijutott magyar válogatott hétfőn 11 órakor indul repülővel Nizzából első meccsének helyszínére, Bordeaux-ba, ahol kedden 18 órától Ausztriával csap össze. A meccs után azonnal utazik vissza dél-franciaországi táborhelyére. Négy nappal később Marseille-ben Izland, végül június 22-én, Lyonban Portugália lesz az ellenfele.

kép: nepszava.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.