És akkor húzzuk ki magunkat!
Megvolt a fenomenális utcai ünneplés, a csapattagok boldog nyilatkozatai, megvolt a nemzetközi sajtó döbbenete a papírformát felborító, hősies magyarokról, és megvoltak az itthoni károgók kötelező körei. Mindezek tükrében elevenítsünk fel, és szögezzünk le néhány dolgot!
Kleinheisler és Szalai csodás kétszemélyes kényszerítőjénél ott volt asszisztálni az osztrák csapat hat tagja.
Ennél a gólnál 30-40 év minden keserűsége, lélekromboló, megalázó vereségek emléke szakadt ki a játékosainkból és a szurkolókból egyaránt – ehhez képest Szalai másfél éves kínlódása nem is tűnik olyan soknak. Szalainál egyébként a lehető legjobb helyen van a korszaknyitó Eb-gólunk, nagyon-nagyon megérdemelte ezt.
A norvégok után az osztrákok is lenéztek minket. Csak nyugodtan!
Bizonyos sajtótermékek és személyek – sótlan humoristák, kiégett kvízprofesszorok meg a hasonszőrűek – igazából nem a magyar sportot gyűlölik, hanem azt, amit az kivált a magyar emberekből. Ami tegnap este zajlott Budapest belvárosában. Meg azt, hogy a gól után a játékosaink kirohantak agyonölelgetni egymást a szurkolókkal. Minden ilyen után egyre nehezebb lesz eladni a magyaroknak, hogy a magyar egy széthúzó nép, amely alkalmatlan a csapatjátékra.
Akik most is kárognak, azok minden eddiginél pontosabban megmutatták, hogy ha rossz ebben az országban lenni, az éppen miattuk van. Amíg ők minden igyekezetükkel próbálják elcseszni, lehúzni mások hangulatát, addig mindenki más azon dolgozik, hogy elvégezze a feladatait, megoldja a kihívásokat.
Vezetjük az F-csoportot.
Az éjjel soha nem érhet véget!
