Pesti Srácok

Horvátország kiejtette magát

Horvátország kiejtette magát

Nagy-nagy kínszenvedés volt a horvát–portugál nyolcaddöntő, a nézőknek talán még nagyobb, mint a játékosoknak. Erős dilemmában lehetett a sors, hogy végül melyiket jutalmazza két olyan csapat közül, amelyek semmit sem tettek a győzelemért. Végül az kapta a büntetést, aki többet tehetett volna, de elmulasztotta.

Teljes sikert aratott a csapatok abbéli törekvése, hogy a másik csapatnak semmi ne sikerüljön. Eközben pedig mindent megtettek, hogy a lehető legnagyobb fájdalmat okozzák azoknak a nézőknek, akik valami érthetetlen fakír hajlamoktól vezérelve, végignézték ezt a gyötrődést. A rendes játékidő elvileg arra van kitalálva, hogy annyi idő alatt lehet lőni valamennyi gólt, és akár meg lehet nyerni egy mérkőzést. Itt nem az volt a gond, hogy nem sikerült megnyernie egyik csapatnak sem a meccset, hanem az, hogy ezt meg sem próbálták, ugyanis egyszer sem sikerült eltalálnia senkinek valamelyik kaput. Az igyekezetre jellemző az is, hogy miközben a horvátok meddőn lőttek párat a portugál kapu környékére – a portugáloknak még erre sem tellett odaát –, összesen egy darab lest intettek be. A horvátok hiába nyilvánvalóan jobb csapat, hiába birtokolták sokkal többet a labdát, passzoltak sokkal többet, és futtatták sokkal többet az ellenfelet, eközben kijelenthetjük, hogy nem történt semmi a meccsen.

Mindez bő 105 percig látszólag tökéletesen megfelelt mindkét csapatnak, mert senki sem igyekezett változtatni rajta. Aztán a horvátok a hosszabbítás szünetében ráeszméltek, hogy ha ennyire egyértelműen jobb csapat, akkor esetleg nem kéne a portugáloknak 50 százalékos esélyt biztosító tizenegyespárbajra hagyni a döntést. És a horvátok elkezdtek játszani, ami által a portugáloknak is terep nyílt egy nézhetőbb produkcióra. Akik egészen eddig kibírták a meccset, és nem kapcsoltak át inkább a Fishing&Hunting egy izgalmasabb műsorára, azok bizonyára azt kérdezgették, hogy ha tudnak ezek a fiúk játszani, akkor vajon nem azért voltak-e ott a pályán az elmúlt csaknem két órában, hogy játsszanak. Annyira sok csodálkozási időnk viszont nem volt, mivel a horvátok nagyon elkezdtek nyomni, kapufáig jutottak, a kontrából viszont a portugálok megbüntették a titkos esélyest. Mindezt percekkel a vége előtt, úgyhogy a titkos esélyes horvátoknak már csak a gyors elmúlás volt az osztályrészük ezen a meccsen. Fel lehet persze vetni, hogy a portugálok érdemtelenül jutottak a negyeddöntőbe, de kérdés, hogy a kaput egyszer sem eltaláló horvátok nem azt kapták-e, amit érdemelnek.

PestiSracok facebook image

HORVÁTORSZÁG–PORTUGÁLIA 0:1 (0:0, 0:0) h.u. Lens, 33 523 néző, vezette: Carlos Velasco Carballo (spanyol) gólszerző: Quaresma (117.) sárga lap: W. Carvalho (78.) HORVÁTORSZÁG: Šubasić – Srna, Čorluka (Kramarić, 120.), Vida, Strinić – Modrić, Badelj – Brozović, Perišić, Rakitić (Pjaca, 110.) – Mandžukić (Kalinic, 88.) PORTUGÁLIA: Patricio – Cédric, Pepe, Fonte, Guerreiro – J. Mário (Quaresma, 87.), A. Silva (Danilo, 108.), W. Carvalho, A. Gomes (R. Sanches, 50.) – Nani, C. Ronaldo

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.