Pesti Srácok

A magabiztos türelem lenyomta a titkos esélyest

A magabiztos türelem lenyomta a titkos esélyest

Ez az Eb az első foci világverseny 1994 óta, amelyen három döntetlennel is valós esély van továbbjutni a csoportból. Az olaszok igazi ászai ennek a műfajnak, így jó esély ígérkezett rá, hogy nem fogják parlagon hagyni ezt a lehetőséget. Végül azonban megérdemelten arattak győzelmet a sokak által esélyesnek gondolt belgák ellen, és így már elég 1 pontot begyűjteniük a következő két meccsükön.

A halálcsoport két legnagyobb esélyese elég eseménytelenül focizgatott a meccs elején, a legnagyobb izgalmat a belga frizurák jelentették. Helyzetekig inkább az olaszok tudtak eljutni, miközben a belgák próbálkozásait jól szűrték meg. Türelmesen játszott a négyszeres világbajnok, a stabil védekezésre alapozva keresték a rést az ellenfél védelmén. A 32. percben aztán megalapozták a hátralévő egy óra catenaccióját: Giaccherini egy remek indításból megszerezte a vezetést. Kis híján rögtön szereztek még egy gólt, majd az első félidő az addigi iramban csordogált le.

A második elején önkéntelenül előbújtak a bejáratott olasz reflexek: a csapat behúzódott védekezni, és elkezdte kivagdosni a labdákat az ellenfél térfelére. Ám a belgák felpörgették a játékot, és az olaszoknak is ritmust kellett váltaniuk. Mindkét oldalon voltak helyzetek, a támadó felállásra váltó Belgium azonban átvette a játék irányítását. Az olasz csapat kicsit sem meglepő módon, kiválóan szervezett védekezéssel tartotta az eredményt, és kontrákból volt veszélyes. A ráadás perceiben egy labdaszerzésből vette vissza a támadást a belgák térfelén, és a jó lerohanást góllal tudták befejezni Pelle révén, amivel minden eldőlt. A meccs korántsem volt olyan sima, amilyet az eredmény sugall, viszont az egyértelmű, hogy a belgák túldimenzionálása és az olaszok leírása is túlzás volt a közvélemény részéről.

PestiSracok facebook image

OLASZORSZÁG–BELGIUM 2:0 (1:0) Lyon, Stade de Lyon, 55 408 néző, vezette: Mark Clattenburg (angol) gólszerzők: Giaccherini (32.), Pelle (90+2.) sárga lap: Chiellini (65.), Éder (75.), Bonucci (78.), Motta (84.), illetve Vertonghen (90+2.) OLASZORSZÁG_ Buffon - Barzagli, Bonucci, Chiellini - Candreva, Parolo, De Rossi (Motta 78.), Giaccherini, Darmian (De Sciglio 59.) - Pelle, Éder (Immobile 75.) BELGIUM: Courtois - Ciman (Carrasco 75.), Alderweireld, Vermaelen, Vertonghen - Nainggolan (Mertens 62.), Witsel - De Bruyne, Fellaini, Hazard - Lukaku (Origi 73.)

kép: indianexpress.com

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.