Pesti Srácok

Partvonal: Nagy, Gera és Kleinheisler labdabiztossága a kulcs

null

„Őszintén szólva csak jelzőket tudnék sorolni, bármilyen pozitív jelző megállná a helyét” – lelkendezett állandó Eb-szakértőnk, Vén Gábor a magyar-osztrák meccsről.

„Az internetet olvasgatva (majdnem) mindenki el van ragadtatva a teljesítményünktől. Ebből látszik, mennyire fontos Magyarországon, hogy jó focink legyen. Ez mindenkit megmozgat, főleg ha nemcsak ott vagyunk az Eb-n, de még ilyen sikert is érünk el” – hangsúlyozta az egykori magyar bajnok, aki az osztrák nyilatkozatokkal ellentétben nem érezte úgy, hogy jobb lett volna az ellenfél.

Vén Gábor
Mi irányítottunk, és ahogy kihoztuk a labdát, ahogy tartottuk, tudatosan passzolgattunk, olyat magyar válogatottól elég régóta nem láttunk. Régebben az volt a jellemző, hogy ha vezettünk, akkor visszaálltunk a kapunk elé, és rugdostuk el a labdákat – aztán ez vagy sikerült, vagy kaptunk egy gólt. Most okos kontrákra játszottunk, ugyanakkor nem húztuk magunkra az ellenfelet, és jó mélységi passzokból vihettük az osztrákokra a labdát.”

PestiSracok facebook image

Vén Gábor három kulcsemberünket emelte ki; Nagy Ádám és Gera játékszervezését, valamint Kleinheisler kombinatív támadójátékát is rendkívül fontosnak tartja a további meccsekre nézve is.

Az eddig igencsak sok bírálatot kapó Szalairól elmondta, hogy rengeteget hajt, de az összjátékban nem nagyon találja a helyét, viszont a gólnál szerencsére rácáfolt a kritikusaira – Kleinheisler szenzációs passzából. „Szalai nem nyújtott kimagaslót, noha a gólja élményszámba ment, Izland ellen viszont még nehezebb dolga lesz, mert erősebbek a védőik az osztrákokéinál.”

Magyarország és Izland meccsén két olyan csapat találkozik, amelyek egyaránt kontrákra játszanak inkább. Vén Gábor szerint érvényesülni fog a taktikánk, hiszen nekünk egy pont is elég, míg ők hiába elégedettek a portugálok elleni pontszerzéssel, minket tartanak megverhetőnek a továbbjutásért. „Nem fogjuk siettetni a támadást, ahogy az osztrák meccsen is remekül lassítottuk a játékot a saját igényeinkhez, higgadtak voltunk. Izland gyors irammal fog próbálkozni, amibe nem mehetünk bele, és valószínűleg nem is fogunk. Ahogy az osztrákokkal, az izlandiakkal is nagyjából egy szinten vagyunk, így képesek vagyunk megoldani ezt a meccset is. Fekszik nekünk az északi stílus, amely ellen ha a védekezést jól lehozzuk, támadásban talán nincsenek olyan kreatív játékosaik, mint akár Gera vagy Kleinheisler. Amit meg lehet tanulni, azt alaposan megtanulják, de nincsenek váratlan passzaik, így fel lehet készülni belőlük. Annyiból lesz nehéz, hogy gyorsak, sokat futnak. Egy unalmas 0:0-val is kiegyeznék, habár a mostani győzelmünkkel meg kell erősödnie az önbizalmunknak, amivel egyébként eddig sem láttam gondot.”

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.