Pesti Srácok

Továbbra is nyeretlenek a portugálok

Továbbra is nyeretlenek a portugálok

Amíg a Nagykörúton folyt a hatalmas népünnepély, megszületett az Eb második gólnélküli eredménye, ami azt jelenti, hogy két forduló után is vezetjük az F-csoportot. Portugália hiába volt fölényben, nem bírt az osztrákokkal.

Ausztria hiába verte bucira az egész selejtezőcsoportját, ezen a meccsen sem keltett olyan hatást, hogy jobb lenne a magyar válogatottnál. A portugálok jelentős fölényben játszottak, birtokolták a labdát, lőttek is vele bőszen, de csak kapufáig tudtak eljutni az első félidőben. Az osztrák csapat semmi emlékezetesen nem mutatott, sokat emlegetett sztárjukat, Alabát, a magyar után a portugál válogatott is levette a középpályáról. A második félidőben aztán ennél többet is elértek Ronaldóék, de addig szintén nem tudtak eljutni, hogy gólt is megítéljenek nekik a sok-sok igyekezetért. Ronaldót lerántották gólhelyzetben, és a bíró tizenegyest ítélt (itt tényleg történt szabálytalanság), amelyet a sértett magabiztosan lőtt a bal kapufára, a kipattanót pedig André Gomes bombázta ellentmondást nem tűrően az üres kapu fölé. A Real Madrid sztárja kicsivel később javított, és gólt fejelt Nani pontos beadásából, ezt viszont lesállás előzte meg, így ezt is érvénytelenítette a bíró. Portugália próbálkozott tovább becsülettel, az osztrákok viszont kibekkelték a döntetlent, és így gólt még nem lőttek ugyan, de az első Eb-pontjukat már bezsebelték.

PORTUGÁLIA–AUSZTRIA 0:0 Párizs, Parc des Princes, 42 ezer néző, vezette: Nicola Rizzoli (olasz) sárga lap: Quaresma (31.), Pepe (40.), illetve Harnik (47.), Fuchs (60.), Hinteregger (78.), Schöpf (86.) Portugália: Patricio - Vieirinha, Pepe, R. Carvalho, Guerreiro - Quaresma (J. Mário, 71.), W. Carvalho, Moutinho, A. Gomes (Éder, 83.) - Nani (Rafa Silva, 89.), C. Ronaldo Ausztria: Almer - Klein, Prödl, Hinteregger, Fuchs - Harnik, Ilsanker (Wimmer, 87.), Baumgartlinger, Arnautovic - Alaba (Schöpf, 65.), Sabitzer (Hinterseer, 85.)

PestiSracok facebook image

A csoport állása igazán érdekesen alakul a mai döntetlenekkel. Magyarország változatlanul első helyről várja a folytatást 4 ponttal, mögötte Portugália és Izland egyaránt 2-2 ponttal, Ausztria pedig a sor végén kullog 1 ponttal. Az utolsó fordulós meccsek tükrében az első három hely bármelyikén végezhetünk még, az utolsó helyet viszont már elkerültük. Karnyújtásnyira van a továbbjutásunk!

kép: nj.com

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.