Pesti Srácok

Franciaország a döntőben, későn hajráztak a világbajnokok

null

Franciaország tökéletes időzítéssel javul az Eb-n, és az izlandiak elintézése után most a németek ellen is a legjobb arcukat mutatták. Képesek voltak megbirkózni azzal a helyzettel, hogy ez a német csapat mezőnyben szinte az összes európai válogatott számára verhetetlen, és a maguk módján ejtették ki a világbajnokot.

Az első tíz percet megnyomták a franciák, és akadt egy-két helyzetük, azután viszont nagyon úgy tűnt, hogy a németek a negyeddöntőben az Európa-bajnokság második legjobb csapatát verték ki. Az olaszok a saját játékukat játszva, egyenrangú ellenfelei voltak a világbajnoknak, a franciákat viszont a félidő nagy részében megnézhettük egy eddig tőlük nem látott szerepben: kontrajátékra rendezkedtek be. Mindvégig kiváló iramban zajlott a meccs, a németek széljátéka hibátlanul üzemelt, és gyorsan járatták a labdát középen is, ezzel jó párszor megkeverve a francia védelmet. A hazaiak rendezetten állták a sarat, de többször megesett, hogy csak a kapu közvetlen előterében jutottak el odáig, hogy menteni tudjanak – néha pánikszerűen.

A franciák reménye a gazellaléptű középpályásaikban és a gyorsan kiugorni képes Giroud-ban volt, akik viszont a kontrajátékot játszották szintén kiváló iramban; velük gyorsan át tudtak rohanni a támadásra felállt németeken. Ebből aztán hébe-hóba tudtak veszélyes helyzeteket teremteni, ám amikor a németek hátsó alakzata végképp felbomlott, akkor is akadt, aki hősies mentéssel hárította el a veszélyt. Az összkép alapján egyértelműen a németek álltak közelebb a vezetés megszerzéséhez, ám Schweinsteiger jókora hülyeséget csinált a félidő legvégén, amikor fejjel akarván tisztázni, Maradona „Isten keze” megmozdulását a saját tizenhatosán belül másolta le, a megítélt büntetőből pedig Griezmann kilőtte a jobb felső sarkot.

Vereségbe hajszolták a németeket

PestiSracok facebook image

A váratlan bekapott gól megtörte a németek erejét, és nem tudták azt a fölényt átmenteni a második félidőre, amelyet egészen a tizenegyesig tartottak. A mezőnyt továbbra is uralták – egészen ritka, hogy valaki a franciák ellen 64%-os labdabirtoklási arányt vív ki –, de a helyzeteik elmaradtak. A második rész közepén pecsételődött meg a németek sorsa, amikor Pogba zseniálisan fűzte be a védőjét, a beadásnál pedig Neuer nem állt a helyzet magaslatán, és az általa kipaskolt labdát Griezmann a kapus lába között pöckölte a kapuba. Előállt a minden mindegy helyzet Löw tanítványai számára, akik nagyon komoly hajrába kezdtek. Az óriási rohanásban olyan értelemben is visszavették a kezdeményezést, hogy megint sorjáztak az ő helyzeteik, sokáig nem adták fel a németek, és meg is voltak a lehetőségeik az utolsó percekig, hogy egy szépítő góllal megint nyílttá tegyék a végkifejletet. A franciák mellé azonban odaállt a szerencse is, illetve Llorisnak is volt egy óriási védése.

FRA-GER 2 (uefa.com)

Franciaország egészen mostanáig nem tűnt az Eb legjobb csapatának, viszont az első forduló óta, meccsről meccsre jobb teljesítményt nyújtottak. Megvan bennük az a plusz, ami egy nagy tornán a játéktudáson túl kell a sikerhez. A döntőben egyértelműen nekik áll a zászló, nagy valószínűséggel megkoronázzák a hazai Eb-jüket, mert Portugáliának igencsak nagy szintet kéne ugrania az eddigiekhez képest.

FRANCIAORSZÁG–NÉMETORSZÁG 2:0 (1:0)

Marseille, Stade Vélodrome, 64 078 néző, vezette: Nicola Rizzoli (olasz) gólszerző:

Griezmann (45+2. – tizenegyesből, 72.)

sárga lap: Evra (43.), Kanté (75.), illetve Can (36.), Schweinsteiger (45+1.), Özil (45+1.), Draxler (50.) FRANCIAORSZÁG: Lloris – Sagna, Koscielny, Umtiti, Evra – Pogba, Matuidi – Sissoko, Griezmann (Cabaye, 92.), Payet (Kanté, 71.) – Giroud (Gignac, 78.) NÉMETORSZÁG: Neuer – Kimmich, J. Boateng (Mustafi, 61.), Höwedes, Hector – Can (Götze, 67.), Schweinsteiger (Sané, 79.) – Özil, Kroos, Draxler – Müller

képek: uefa.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.