Pesti Srácok

Megvan az első, aranyérmes Szász Emese!

Megvan az első, aranyérmes Szász Emese!

Óriási menetelés végére tett pontot Szász Emese szombat késő este, és egy fantasztikus fordítással az első napon megnyerte az első riói magyar aranyérmet! Egész nap kisimult, nagyon magabiztos arccal jött ki minden asszóra, az első pillanattól érződött rajta, hogy ez az ő napja lehet.

Kicsit nehezen indult be a dolog, és az észt Julija Beljajeva 4:1-re elhúzott az első csörtében, itt azonban megrázta magát a magyar lány, megfordította az állást, 15:11-re nyert, és gyakorlatilag megingás nélkül masírozott a döntőig. A második meccsén elképesztő fölénnyel, 15:4 arányban takarította el a japán Szato Nozozomit, aki pedig komoly skalpot gyűjtött be az első fordulóban. A francia Lauren Rembivel elég feszült, kevés tusos csörtét vívott az elődöntőben, és nem is jutottak el 15 pontig a három menet alatt. Szász Emese végig kézben tartotta a meccset, Rembi kapaszkodott az eredmény után, ami az utolsó másodpercekre már kényszerű kapkodássá vált, és ez újabb tusokat hozott a hihetetlenül magabiztos Szász Emesének.

Szász Emese (kép: MTI / Illyés Tibor)
Balról Szász Emese az első mérkőzésén (kép: MTI / Illyés Tibor)

A döntőben az olasz Rosella Fiaming állt elé, aki elképesztően kiélezett meccsen, vesztes helyzetből hozta vissza az elődöntőjét a későbbi bronzérmes kínai Szun Ji-ven ellen. Fiamingról hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az eddigi legkomolyabb játékerőt képviselő ellenfél a nap folyamán, ravasz találatokkal hozta ránk az idegbajt. Ez kicsit el is bizonytalanította a mi lányunkat, és az olasz már 6:10-re is vezetett, és itt kezdett aggasztóan kinézni a helyzet. Az második harmad végéig egy tusra zárkózott fel Emese, és amikor az utolsó elején bevitte az egyenlítő tust, még a mozgása is megváltozott, és ugyanazt a lehengerlő magabiztosságot mutatta, amit egész nap, az olasz pedig tusról-tusra gyámoltalanabbnak tűnt. Szász Emese a végére még két pont előnyt is össze tudott vívni, hogy aztán egy együttes találat jelentse a végén az ünneplés kezdetét.

PestiSracok facebook image

– mondta a magyar újságíróknak az eredményhirdetés után a láthatóan még mindig meghatódott bajnok, aki arra a kérdésre, hogy négy tusnyi hátrányban mire gondolt, azt válaszolta: úgy volt vele, ha már itt van a döntőben, mindent megtesz azért, hogy faragjon a különbségen.

„Ez az olasz lány nem tartozik a kedvenc ellenfeleim közé, a mérlegem nem túl pozitív ellen, de bíztam benne, hogy most meg lehet csípni.”

Szász azt is elárulta, hogy azért tűnhetett mosolygósnak még nagy hátrányban is, mert amiért eljött Rióba, azt már a fináléba kerüléssel megszerezte.

„Valóban, sokszor voltam görcsös korábban, most viszont felszabadultan vívtam.”

A Vasas 33 éves, egyéniben vb-második és -harmadik, Eb-bronzérmes vívója élete legjobb eredményét érte el, mivel 2008-ban, Pekingben 12., négy éve, Londonban pedig 25. volt az olimpián. A mostani a magyar vívósport 36. aranyérme, női párbajtőrben pedig – Nagy Tímea 2000-es és 2004-es sikere után – a harmadik. Megvan Rio első magyar olimpiai bajnoka, ennél szebb kezdetet nem is várhattunk!

PS, MTI

Ajánljuk még

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.

Hiába volt 92 lakója, a migránsvilla a helyiek szerint olyan volt, mint egy szellemház

Exkluzív 2023 szeptember 15.
Nem tudni mikor érkeztek és hogyan látták el magukat az illegális migránsok a 12. kerületi villában. A környéken lakók már régóta nem tapasztaltak mozgást a sem a házban, valamit az ahhoz tartozó telken sem. Úgy gondolták, hogy egyszerű munkások költöztek be az ingatlanba. Csütörtök este a rendőrség egy névtelen bejelentés alapján 92 illegális migránst talált a Béla király úti villában. Mivel az elfogottak nem tudták magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni, ezért a hatóságok visszavitték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.