Pesti Srácok

Túlságosan nőttek Budapest esélyei, ezért indulhatott az aláírásgyűjtés

Túlságosan nőttek Budapest esélyei, ezért indulhatott az aláírásgyűjtés

Szerda este eldőlt, hogy Budapest is kiszáll a 2024-es olimpiáért folytatott versenyből. A játékok hazai megrendezését korábban támogató ellenzék sikerként ünnepli a fejleményt, sportolói részről viszont egyelőre nem történtek reagálások. A PestiSrácok.hu megszólaltatta az olimpiai kampány egyik arcát, Kemény Dénest, aki most a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, korábban azonban négy olimpián vett részt szövetségi kapitányként, amelyből hármat meg is nyert a magyar csapat. Az egykori sikeredző szerint meredeken emelkedtek Budapest esélyei, és meglehet, hogy ez váltotta ki az igencsak kései aláírásgyűjtést.

– nyilatkozta Hosszú Katinka még a visszalépésről meghozott döntés előtt. Rajta kívül csak Gyurta Dániel szólalt meg korábban, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként és olimpiai bajnok sportolóként mondta, hogy teljes mellszélességgel támogatja a budapesti olimpiát:

PestiSracok facebook image

Két olimpikonunk valószínűleg a teljes magyar sportolói társadalom véleményét fejezte ki, még azelőtt, hogy bejelentették volna Budapest visszalépését. Kemény Dénes már ez után nyilatkozott a PS-nek a témáról – meglehetősen szomorúan –, mert mint mondta, kapitányként sosem érzett ilyen széthúzást a magyar csapat mögött az olimpiákon. Érdeklődésünkre magáról a pályázatról is szót ejtett. Nagyon sajnálja a történteket, ugyanis ősz óta egyenletes esélynövekedést láttak a limai döntésre vonatkozóan.

Kemény Dénes szerint lehet összefüggés a budapesti pályázat esélyeinek növekedése és az aláírásgyűjtés között. (fotó: nepszava.hu)

Meglepően nőttek az esélyeink

Kérdésünkre, hogy tényleg lehetett-e keresnivalója Budapestnek a két gigavárossal, Los Angeles-szel és Párizzsal szemben, úgy válaszolt a háromszoros olimpiai győztes egykori szövetségi kapitány, hogy ezt nyilván csak Limában tudtuk volna meg, de minden mérés – közte a londoni fogadóirodák szorzói – azt mutatta, hogy ősz óta meredeken nőnek Budapest esélyei.

Óriási volt a pályázás reklámértéke

Felvetésünkre, hogy nem volt-e kommunikációs hiányosság, illetve mulasztás a pályázat részéről, úgy reagált Kemény Dénes, hogy ha ez így lenne, akkor nem lett volna ősszel 60-65 százalékos támogatottsága az olimpiarendezésnek. A budapesti pályázat előnyeivel kapcsolatban így fogalmazott az MVLSZ elnöke:

A budapesti pályázat tavaly őszi, dohai bemutatója nem várt sikert aratott. (fotó: hparalimpia.hu)

Nemzeti egység nélkül később sem fog sikerülni

Az egykori kapitány a visszalépéssel kapcsolatban csalódottan mondta, hogy amikor a parlament 80, a fővárosi közgyűlés pedig 93 százalékkal megszavazta a pályázat beadását, akkor egység volt, de ez az egység most felbomlott.

A mostani visszalépés ellenére derűlátó a későbbiekre nézve, hiszen úgy gondolja, ebből a helyzetből mindenki tapasztaltabban jön ki.

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.