Pesti Srácok

7500 tő virággal, hátrányos helyzetű gyermekek közreműködésével épült meg a FINA VB logója a Margit- szigeten

7500 tő virággal, hátrányos helyzetű gyermekek közreműködésével épült meg a FINA VB logója a Margit- szigeten

Gőzerővel készül hazánk a FINA VB-re, már csak két hónap van hátra Magyarország sporttörténetének legnagyobban eseményéig. A helyszínek a véghajrában folyamatosan épülnek, szépülnek, így a Margit- sziget rekonstrukciója is az utolsó simításoknál tart. Hétfőn délelőtt például az Őrangyalok Ligája közreműködésével hátrányos helyzetű családok ültették be virágokkal - a FINA VB logóját megformálva - a Centenáriumi emlékmű tövében elterülő óriási virágágyást.

Az egész napos program nyitányaként, a MAHART Zrt. segítségével a gyerkőcök és hozzátartozóik hajókirándulás alkalmával megismerhették a főváros legszebb Duna-parti látványosságait a Szent Gellért tér és a Margit- sziget között. A Dunán ringatózva a kicsik saját virágdíszeket készítették, amelyet később az ültetett virágok közé helyeztek, valamint Kormos Villő, műugróval és családjával beszélgethettek az élsport világáról. A szigeten a kis csapatot Szántó Éva, a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. ügyvezetője, Bíró Borbála, a Főkert zöldfelület-fejlesztési osztályvezetője fogadta.

A kecskeméti gyermekek kézműves foglalkozás és hajókirándulás várta. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Szántó Éva a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta, kevesebb mint két hónap múlva ezen a helyszínen több ezren szurkolnak majd sportolóinknak, amely most magyar családok segítségével szépül tovább. "Ahogy a család úgy a sport is egy önként vállalt szövetség, amelyben hangsúlyt kap a támogatás, az összefogás és a közös akart. Ahogy a szülök gyermekeikből merítenek erőt, úgy a gyermekek példaként néznek fel szüleikre, akikről a feltétel nélküli támogatást kapnak. Így van ez a sporttal is. Támogatás nélkül egy sportoló sem lehetne sikeres. Így szeretném megköszönni a szerevező bizottságnak, munkatársaiknak, sportolóinknak és családjuknak mindazt a támogatást amellyel hozzájárulnak ahhoz, hogy hazánk egy ekkora sportesemény házigazdája lehessen."

PestiSracok facebook image
A gyerekek a MAHART jóvoltából hajózhattak a Dunán. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Az eseményen ott volt hazánk egyik kiváló sportolója is, aki a 17. FINA VB-n képviseli hazánkat. Kormos Villő műugró édesanyjával érkezett, akit Villőnek olyannyira sikerült a sportággal megfertőzni, hogy Kormos-Tóth Lívia a masters világbajnokságon indulóként is részt vesz. "Eleinte nem örültem neki, hogy édesanyám szeretné kipróbálni a műugrást, hiszen azért ez egy veszély sport. Nem gondoltam, hogy felnőtt fejjel is el lehet kezdeni. Ennek ellenére évek óta edzenek, komolyan veszik, szép eredményeket érnek el, így természetes, hogy nagyon büszke vagyok rájuk." - mesélte a sportolónő.

Kormos Villő édesanyját is megfertőzte a műugrással. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A tájékoztatón Borsa Miklós, a világbajnokságot szervező és lebonyolító Bp2017 Nonprofit Kft. szóvivője a PestiSrácok.hu kérdéseire hangsúlyozta, a vízi VB teljes mértékben családbarát esemény lesz. "A belépőjegyek árát úgy alakítottuk, hogy egy átlagos magyar család is eljöhessen, hiszen a legolcsóbb jegy a selejtezőkre 500 forint, a döntőkre 1500 forint lesz. Tehát a világ harmadik legnagyobb sporteseményére egy fővárosi mozijegy árából be lehet jutni, ahol a világ legjobb úszói, vízilabdázói, műugrói és szinkronúszói szerepelnek. Illetve azonkívül, hogy támogatóink bemutatkozhatnak a market streeteken, folyamatosan lesznek család és gyermekbarát programok, fellépők."

A gyermekek az Őrangyalok Ligája jóvoltából vehettek részt az egész napos programon. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A Margit híd felől a szigetre érkezőket a Centenáriumi Emlékmű körüli körforgalomban ezentúl a vizes világbajnokság logója fogadja majd. Bíró Borbála, a Főkert zöldfelület-fejlesztési osztályvezetője kiemelte a Főváros megbízásából végeznek immár egy éve komoly fejlesztési munkákat, amelyek magukban foglalják az új virágágyások és zöldfelületek kialakítását. " Az itteni virágágyat nem szoktuk átépíteni, ez most egy különleges alkalom, és szeretnénk a logót még évekig megtartani. Ezen a területen kollégáim három hetet dolgoztak, ezen idő alatt lecserélték a talajt, lefektették a gyepszőnyeget, valamint öntözőrendszer építettek ki. Ma pedig befejezésképp a családokkal több, mint 750 tő virággal kirakják a FINA jelképét." Az izgalmas napot a hátrányos helyzetű gyerekek és családtagjaik a Tropicarium megtekintésével zárják.

Címlapfotó:Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Immáron 75 éve szolgál lelki táplálékkal a híveknek a „falu kútja” Pestszentlőrinc szívében

Exkluzív 2021 október 17.
Szent XXIII. János pápa a XX. század egyik legnagyobb formátumú egyházfője volt. Nevéhez kötődik az a közismert mondás, miszerint a plébánia feladata az, hogy a falu kútja legyen, ahol minden lakos lelki és szellemi táplálékhoz juthat. A pestszentlőrinci Szent László Plébánia most már éppen háromnegyed százada tölti be ezt a különleges feladatot, keresztül világégéseken, átvészelve a kommunizmus egyházgyűlölő rendszerét, egy lakótelep ledózerolását és egy másik felépítését is.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.