Pesti Srácok

Hosszú Katinka és a fiatal Milák Kristóf csodálatos úszással ezüstérmes!

null

Hatalmasat úszott Hosszú Katinka, aki óriási versenyben a második helyen végzett 200 méter háton a vizes világbajnokságon. Nem tudjuk, mekkora a része a Duna Aréna közönségének ebben az éremben, de az biztos, hogy nem csekély. 100 méter pillangón a fiatal Milák Kristóf alkotott hihetetlen nagyot: ezüstérmes lett egy újabb junior világcsúccsal! Kapás Boglárka végül lemaradt az éremről 800 m gyorson, az 5. helyen végzett.

Bár az 50 m női pillangó és ugyanezen táv gyors férfi fináléja is hihetetlen izgalmakat hozott, a Duna Arénában összegyűlt közönség már fél hatkor Hosszú Katinka döntőjét várta. Még akkor is, ha az elődöntők alapján legfeljebb álmodozhattunk az éremről, hiszen világklasszisunk a hetedik idővel várta a rajtot. Hosszú Katinkát bevonulásánál természetesen ismét hihetetlen hangorkán fogadta, s bár láthatóan egyre fáradtabb, abban bíztunk, hogy a közönség ezúttal ismét pluszerőt ad neki.

Hosszú az 1-es pályán indult, az első ötven után a harmadik helyen fordult, a másodikra egyet előrelépett, majd amikor az utolsó hosszra az első helyről vágott neki, tényleg felrobbant az Aréna. A verseny hihetetlen nagy izgalmakat hozott, s bár végül Emily Seebohm két tizedmásodperccel megelőzte Katinkát, csak dicséret illetheti: hiszen megszerezte a világbajnokságon első ezüstérmét. Ráadásul jobbat úszott riói idejénél is!

PestiSracok facebook image

„Borzalmasan szerettem volna érmet szerezni ma délután is, nagyon örülök az ezüstnek - nyilatkozta a verseny után. - Az volt a tervem, hogy elmegyek az elején, aztán meglátjuk mi sül ki belőle, az egyes pályáról ugyan nem láttam Seebohm-t, de sejtettem, hogy jön, sőt, a végén le is hajrázott, de így sem vagyok csalódott. Összejött az egyéni csúcs is, a tegnapi kicsit gyengébb úszás után boldogsággal tölt el, hogy sikerült javítanom, s bár még mindig rengeteg javítanivaló van a mozgásomon, nem lehetek elégedetlen.”

Hosszú Katinka öröme / Fotó: MTI

Milák a felnőttek között is berobbant!

Milák Kristófnak és Cseh Lászlónak szurkolhattunk a 100 méter pillangó fináléjában. Bár Cseh rosszabb idővel jutott be a fiatal világklasszisjelölt Miláknál, a rutin mellette szólt. Ifjú riválisa ezzel együtt kétszer döntött juniorvilágcsúcsot ezen a vébén, a kérdés az volt, harmadszor is képes-e erre. (Igen!) Egyikük sem kezdett jól, de mindketten félelmetes hajrába kezdtek a második ötvenen, a hajránál már látszott, hogy Miláknak komoly esélye van az éremre. Milyen esély?

Attól is tarthatunk, hogy az "új Phelps-t csodálhatjuk. Caeleb ötödik aranyánál jár, 49.86-os idejével Phelps és a szerb Milorad Čavić után a harmadik úszó, aki áttörte az 50 másodperces álomhatárt, ráadásul két elődjének ez még a római világbajnokságon cáparuhában sikerült. Sajnos - ellentétben Hosszú Katinkával - ő is gond nélkül ússza le a döntőket egymás után. Reméljük, a következő években Milák, Kenderesi és Cseh személyében méltó riválisokra talál.

Cseh László ismét kiúszta magát

Most viszont inkább térjünk vissza a mieinkhez: Cseh az amúgy remek, 50.92-es idővel végül az 5. helyen végzett. Erről az időről csak annyit, hogy jobb mint, amivel Rióban ezüstérmes lett, hiszen ott 51.14-et úszott. Egyszerűen négyen még ennél is jobbat úsztak.

Cseh László gratulál Milák Kristófnak / Fotó: MTI

Milák Kristóf maga sem hitte el az ezüstérmét:

„Nem tudok mit mondani. Láttam magam mellett Dresselt, őrület, hogy különösebb gond nélkül tudtam vele tartani az iramot az első ötvenen, aztán a táv második felében olyan sebességgel jöttem, amit magam sem hittem el. Éreztem, hogy jó idő lesz, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna.”

Nagyon reménykedtünk Bohus Richárd döntőbe jutásában 50 m háton, de sajnos a magyar fiú holtversenyben a 10. helyen végzett, így lemaradt a fináléról. Kapás Boglárka ott volt a 800 m gyors döntőjében, de már csak nagyon titkon vártunk érmet tőle, hiszen azt látni lehetett, nem sikerült tökéletesre a formaidőzítése. Kapás ennek ellenére ismét nagyot úszott, végül az 5. helyen jött be, ami nagyon szép eredmény, annak ellenére, hogy ő is többre számított.

A 4x100-as mix gyorsváltó döntőjében nagyot úszott a magyar csapat, de végül nem volt esélye az éremre, a 6. helyen végzett. Kozma Dominik ismét elképesztően kezdett, csak az említett Dressel - hiszen ő természetesen itt is indult - tudta megelőzni, de még Bohus Richárd is a második helyen adta át a váltót. Sajnos Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Evelyn már nem tudott ennyire együtt úszni az elejével, de így is pontszerző helyen végzett a magyar csapat, amiért minden dicséretet megérdemel!

Most pedig rohanunk a vízilabda-döntőre!

Fotó: MTI