Pesti Srácok

Újra régi fényében pompázik a Margitsziget egyik ékköve, az egykori Holdudvar

Újra régi fényében pompázik a Margitsziget egyik ékköve, az egykori Holdudvar

Tíz napja kezdődött hazánk eddigi legnagyobb sporteseménye, a 17. FINA Világbajnokság, a tizenegyedik napon a vízilabda mérkőzések egyik helyszínén a Margitszigeten hivatalosan is bemutatták a sajtó munkatársainak a teljes egészében felújított Casino épületét, amelyet a történelem évtizedei csúnyán megtépáztak, de immár ismét régi fényében ragyog.

Az egykori Holdudvar felújításánál az volt a cél, hogy a 19. századi, Ybl Miklós tervei szerinti állapot köszönjön vissza újra. Az ingatlan történelmének áttekintés után Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az épület a világbajnokság ideje alatt az eseményt szervezők munkahelyéül szolgál, azt követően pedig különböző rendezvények, konferenciák otthona lesz. Kiemelte, hogy az átépítés a sportesemény kapcsán megvalósuló tartós fejlesztések sorában kapott helyett, de felidézte beszédében azt is, hogy vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök munkaebéden látta vendégül Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökét, aki elismerését fejezte ki a vb rendezésének magas színvonaláért.

Az épület ismét az Ybl- féle fényében ragyog. A fotón: Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és dr. Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes. Fotó: PestiSrácok.hu

Dr. Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes beszédében hangsúlyozta, egy város fejlettségi szintjét meghatározza az, hogyan bánik műemlékjellegű épületeivel. Szerinte a felújítás méltó módon valósult meg az épület történetéhez, s remek példa arra, a főváros hogyan bánik műemléki épületeivel. "Nagyon szépen és eredményesen készült el ez a beruházás. Permanens értéket képvisel a Casino, amelynek átépítése beleillik a fővárosi önkormányzat négy évvel ezelőtt elfogadott programjába. A jövőben is ugyanilyen lendülettel, jó gazdaként kívánunk a Margitszigettel bánni."

PestiSracok facebook image

casino3
casino2
casino

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.