Pesti Srácok

Edzőjük a szünetben jelentette be a halálos kórt, a Sevilla így egyenlített 0–3-ról a Liverpool ellen

Edzőjük a szünetben jelentette be a halálos kórt, a Sevilla így egyenlített 0–3-ról a Liverpool ellen

Csodálatos futball, varázslatos sport. A Sevilla zseniális meccset játszott kedden a Liverpool együttesével. A játékosok háromgólos hátrányból egyenlítettek a mérkőzés hosszabbításának végén. Ha minden igaz, edzőjükért is küzdöttek, aki a szünetben jelentette be, hogy halálos kórral kell megharcolnia.

Kedd éjjel megírtuk, hogy hatalmas, történelmi meccset játszott a Sevilla és a vendég Liverpool a Bajnokok Ligája csoportkörében. Bár az angol együttes három góllal elment az első félidőben, a szünetben történt valami, mert a Sevilla végül egyenlített a második félidőben. Történt: a spanyol csapat edzője, Eduardo Berizzo állítólag bejelentette, hogy prosztatarákja van, a játékosok így érte is küzdöttek.

Tény, hogy két teljesen ellentétes félidőt láttunk Sevillában. Az első félidőben rögtön vezetést szerzett egy szöglet után a Liverpool, majd teljesen megérdemelten megduplázta az előnyt (2–0). Ezután még több gólt szerezhetett volna a teljesen enerváltul, hihetetlen rosszul játszó Sevilla ellen, de végül megállt háromnál, így ment a szünetre az angol csapat (3–0). A mindig felismerhető taktikával futballozó, otthon dominánsan, ellenállhatatlan lendülettel játszó Sevillára rá sem lehetett ismerni. Úgy adták el egymás után a labdákat, rosszabbnál rosszabb megoldásokat hozva, ahogyan a magyar egyesületek a náluk jóval erősebb európai riválisok ellen.

Hatalmas öröm / Fotó: Marca.es
PestiSracok facebook image

Akkor még nem tudtuk, hogy mi történt az öltözőben, de nagy változást hozott. A Sevilla feltüzelve, teljesen kicserélve jött ki a második félidőre, hamar szépített, majd egy büntető után feljött egy gólra (3–2). Ez már azért is nagy szó volt, mert a tizenegyest kétszer is be kellett lőnie a Sevilla csatárának, mivel a bíró először újrarúgatta.

Csodáltuk Ben Yedder higgadtságát. Az izraeli támadó előbb a jobb oldalra lőtt, majd váltott, a Liverpool kapusa hiába vetődött arra, visszalőtte a helyére. Azt hittük, a felfokozott hangulatban másodjára hibázni fog.

Bár a Liverpool német edzője, a fanatikus Jürgen Klopp ekkor kettőt cserélt, és ezzel stabilizálta a csapatát, a slusszpoén nem maradt el: a hosszabbításban egy újabb szögletet követő kavarodás után Guido Pizarro az egyenlített, majd mint az őrült rohant Berizzóhoz.

Most már sejtjük, nem a szokásos ünneplésről volt szó. Hihetetlen érzelemek szakadtak fel.

Az argentin játékos ezzel is jelezte, mesterükért (is) hajtották végre ezt a hihetetlen feltápászkodást. „Ha hűséges maradsz a támadófutball ideájához, akkor a játék mindig megjutalmaz a végén" – mondta Berizzo a meccs után.

A Sevilla szerdára sajtótájékoztatót ígért.

Fotók: Marca.es

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.