Mámoros stadionavató Dunaszerdahelyen – Így ünnepelték a DAC szurkolói a Slovan legyőzését (VIDEÓVAL)
Fantasztikus győzelemmel avatta fel a DAC csapata a vadonatúj stadionját. Igazi népünnepély kerekedett a dugig tömött MOL Arénában, és a szurkolótábor talán még sosem énekelte ilyen ellenállhatatlanul a jól bejáratott dalt.
Micsoda álom, micsoda mámor, mikor a csapatom a stadionban látom. Mert ez az érzés nekem az élet Gyere, és megmutatom, mi az, ami éltet!
A MOL Aréna még mindig nincs teljesen kész, hiszen a korábbi stadion bontásával párhuzamosan veszi át a régi helyét az új, azonban három oldalon már állnak a lelátók, és a most átadott fő lelátóval együtt az új stadion kiszolgáló helyiségei, öltözői, médiaközpontja és díszpáholya is szolgálatba álltak. Így hamarosan megkezdődhet a régi főtribünnel egybeépített korábbi klubház bontása, hogy jövő májusra felhúzzák a helyén a vendégszemmel már így is félelmetes oroszlánbarlang negyedik, lezáró oldalát.
Egy 23 ezres kisváros vadonatúj stadionja ez, ami már önmagában sem szokványos jelenség. Ebben a 23 ezres kisvárosban azonban most is több, mint tízezer néző szurkolta végig az ősi vetélytárs Slovan 2:1-es, katartikus legyőzését (tudósításunk ITT), és ne legyenek kétségeink, a végül mintegy 13 ezres létesítmény is meg fog telni ezekre a rangadókra. A DAC ugyanis nemcsak Dunaszerdahely csapata, hanem az egész felvidéki magyarságot összefogó jelkép, a fontosságát pedig jelzi, hogy sok magyarországi klub szurkolói is úgy hajtják a csapatot a hazaiakkal együtt a helyszínen, mintha otthon lennének Dunaszerdahelyen. Hiszen tulajdonképpen otthon is vannak.
Egy ilyen elég egyszerű városka korábban sok nagy csatát látott, régimódi, lepattogzott festésű, romosodó stadionja helyére épült fel az az európai viszonylatban is korszerű, minden igénynek megfelelő új aréna, amelyből most vesztesen ment haza a néhányszoros csehszlovák és sokszoros szlovák bajnok Slovan. Amikor 1987-ben a Bayern Münchennel játszott itt az UEFA-kupa második fordulójában a DAC, azóta is rekordot jelentő, 15572 néző zsúfolódott össze a régi stadionban, de még a fákon is emberek lógtak a környező utcákban, nem beszélve a stadion melletti, magas panelházak ablakairól. A 90-es évek közepétől hosszas hanyatlás következett, és a DAC több hullámvölgy után csak mostanság látszik visszatérni a szlovák bajnokság élcsapatai közé. Az eltelt két és fél évtizedben azonban megváltozott a világ, a foci, és megváltoztak a környezeti elvárások is. Ha egy futballklub komolyan gondolja a fényes terveit, ahhoz méltó stadionra van szüksége, és ha ebbe a méltó stadionba félóra alatt elfogynak a belépők egy rangadóra, azt jó jelnek vehetjük.
A kis múltidézés annak szólt, hogy az újságíró számára is különleges élmény egy ilyen vadiúj focikatlan gyepén állni, és a játékoskijárótól végignézni a lelátón hangoló szurkolókon, ám még különlegesebb, ha a régi, lebontott stadion tőszomszédságában, az említett, magas panelházak egyikében nőtt fel. E sorok írója a régi Városi stadiontól kétszáz méternyire lakott gyerekként, szökött be oda az iskolából lógva, ott látta élete első meccsét (DAC–FC Kassa 4:1; jó kezdet), nézett hazai meccset pár száz szurkolói őskövület társaságában, borízű, szellemes beszólásokon nevetve, naponta látta az egyre… khmm… patinásabb létesítményt, sokszor lamentált azon, hogy fel kéne újítani már, és ott volt még azon a DAC–Slovan rangadón is 2004 októberében, amelyet kivételesen a másodosztályban rendeztek, amikor ők is mellénk süllyedtek egy rövid időre – nyugalom, 2:0-ra nyertünk. Most pedig ott álltam az ugyanott lévő, vadonatúj stadionban, és nem nagyon hittem a szememnek.
Ilyenkor egy kicsit mindig hiányzik a régi (persze valószínűleg inkább az a hetedikes lógás hiányzik, ami egészen mostanáig sosem derült ki), de ha az lesz helyette, ami a mostani DAC–Slovan meccsen látszott körvonalazódni, az nagyon jó lesz.
