Pesti Srácok

Szervusztok! Szervusztok! – ismét nagybetűs focihangulat volt a Fradi lelátón. Ezt nem vehetik el!

null

Közösségről, fradizmusról, a fanyalgó nihilisták lejárató tevékenységéről, a balhéról, és mindenezen túl arról, miért érdemes szurkolni, meccsre járni, mit kaptak vissza azok, akik szombaton kimentek a Ferencváros hazai meccsére. Nagy Ervin írása.

Csodás és felemelő, szavakban és írásban aligha visszaadható érzés volt, mikor a Fradi tábor térben, szektorban és a vénaszkenner ügyében is szétszakított részei véget nem érő „szervusztok!” rigmussal köszöntötték egymást a hétvégén. Néhány perccel a rangadó előtt – újra közösen a lelátón. Telt házzal, zöld-fehér zászlókkal és görögtűzzel. Akár egy nagycsalád – ahogy lassan utoljára három és fél évvel ezelőtt –, húszezer torokból tört elő a „Hajrá Fradi”! Ismét nagybetűs focihangulat volt a lelátón. Csak kívánni lehet azt, hogy más csapatok szurkolói is átéljenek valami hasonlót. Jót tenne a magyar focinak...

Gyermekkorukra emlékező, büszkén mosolygó családapák, kik egymásnak és a feleségeiknek mondogatták, hogy ”na ugye, hogy van ilyen is a magyar pályán!”, miközben a könnyes szemű nagyszülőkkel együtt az izgatott és tátott szájú gyermekek buksiját simogatták a családi szektorban. És persze a „kemény mag”, egymásra mosolyogva énekelte, hogy „Száz kisleány, egy gólra vár, Száz csókot ád majd a győztes meccs után!” És így tovább. Többször is. Megállás nélkül.

PestiSracok facebook image

Igazi szurkolói hangulat volt – aki ott volt tudja, aki a helyszínen szurkolt nem felejti és visszavágyik rá. (E sorok írója is...) És amit néhány hülye részeg, vagy éppen provokátor viselkedése sem vesz már el a lelátón ugrálóktól, tőlünk...

https://www.youtube.com/watch?v=Er28C6mTN0Q&feature=youtu.be

Tényleg... vajon miért nem ír az Index hasonló vehemenciával akkor, mikor több tucat kereszténycsaládot gyilkolnak le hite miatt a közel-keleten a kalifátus katonái?

Mindegy, megszokhattuk már, hogy a kettős-mérce valamiféle velük született attribútum, amin változtatni már soha nem fognak...

Mi viszont nem mérünk kettős-mércével. Ahogy a Fradi tábor sem. Az erőszakos cselekmények után (amiről egyébként a húszezer szurkoló csak az esti médiából értesült...) szigorú vizsgálat fog következni, amiben a rendőrség, a klub és a szurkolói táborok is közösen lépnek majd fel. Mert ez senkinek sem jó!

A foci Magyarországon igazi közösségteremtő erő. Még akkor is, ha nem éppen világszínvonalon műveljük a legnépszerűbb sportot manapság. Emlékezzünk csak a kiugró teljesítményű és sikerű, tavalyi Európa bajnoki szereplésünkre! Mikor utcai karnevál kerekedett a budapesti hidakon, a belvárosban, a vidéki nagyvárosokban és a kisebb települések közösségi terein. Jó volt akkor magyarnak lenni. Jó volt a nemzet közösségéhez tartozni.

És akkor is, akár csak most, volt egy fanyalgó belvárosi értelmiség, egy igazi nihilista, önmagát felsőbbrendűnek tartó közeg, amely gúnyolódott, csúfolódott. Amely politikai fegyverként próbálta a stadionépítéseket, a sportba áramló pénzeket teljesen más színben feltüntetni, mint amiről igazából szól az egész.

Mert azt mindig elfelejtik hozzátenni a történethez a sivalkodók, hogy az élsport támogatása egyrészt a nemzeti kultúra része, másrészről pedig az amatőrt sport tömegessé válásának segítője. Amely utóbbi – elnézve a mai fiatal (és persze az idősebb) generáció egészségi állapotát – hosszú távú stratégiai célja kell, hogy legyen a politikának.

Ez a motiváló hangulat villant ismét meg a Fradi lelátón. Ezt érezte mindenki, aki jelen volt. Ezért érdemes meccsre járni, közösségben lenni, hinni a másikban és valami felettünk álló értékben. És persze ebbe rondított bele a nyilvánvalóan szervezett balhé, és ezt próbálja most minden elé nyomni a balliberális média, leginkább az Index. Pedig egy bűncselekmény az mindenhol bűncselekmény – azt ki kell vizsgálni, nyomozni és megbüntetni az elkövetőket. Ennyi.

Végül pedig három, a lelátón tapasztalt történtekkel kapcsolatos megjegyzés csupán.

Először is, a meccs előtti bemutató repüléssel hangulatot keltő sas ezúttal kissé megzavarodott a tömegtől és a hangorkántól. Nem oda és nem akkor repült, ahogy a híres idomárja instruálta. A legnagyobb meglepetésre azonban, a sas addig körözött össze-vissza, mígnem a „B-közép” előtti kapu felső lécén landolt, a saját dobogója helyett. Az idomár alig tudta lecsalogatni a megszeppent sast – a szurkolók nagy örömére. Mert mindig az élet írja a legjobb sztorikat...

A meccs folyamán több üzenetet is kiraktak a B közép szurkolói. Előre megírt szlogenek, szövegek. Egyetlen sértő, bántó, vagy rasszista megjegyzés sem volt.

És végül, ugyanazt az érzést kívánom fradistaként, a tízéves fiammal a meccsen boldogan szurkolóként, hogy más csapatok drukkerei, illetve gyermekei is éljék meg azt az elmondhatatlan, fantasztikus érzést, amit a hétvégén a lelátón éltünk át. A „B-középpel”, a családokkal, a gyerekkel, a nőkkel és az idősekkel együtt. No meg a játékosokkal. Mert mostantól nekik is fel kell nőniük a szurkolókhoz!

Nagy Ervin filozófus, tanár

Ünnep /Fotó: C-közép/Facebook

Címlapfotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.