Ali útjára léphetnek - Kovács István is szerepet kap a két zseni boksztörténelmi meccsén (videókkal)
Hasonló magabiztosság, mint Rigonál / Fotó: Ringtv.com
Dalí és Picasso találkozik szombat este New Yorkban, hogy eldöntsék ki a jobb. Nem túlzás, két olyan virtuóz ökölvívó csap össze, akik a boksztörténelem legnagyobb művészei közé tartoznak. Ketten négy olimpiát nyertek, a meccs supervisora az a Kovács István lesz, aki szintén a csúcsra ért Atlantában. A kubai Guillermo Rigondeaux nem csak pokolian jól védekezik, de mindent tud a bokszról. Ugyanúgy, ahogyan a nála jóval fiatalabb és nagyobb ukrán Vasyl Lomachenko. Utóbbi az esélyes, de a két zseni viadalában bármi megtörténhet. Óriási kár, hogy egyetlen magyar tévé sem adja le ezt a mérkőzést. Legalább felvételről.
Ritkán jön össze a profi bokszban hasonló mérkőzés, amikor a történelem valaha volt legjobb, legtechnikásabb ökölvívói közé tartozó sportolók csapnak össze. A kubai Guillermo Rigondeaux (17–0, 1 No contest) és az ukrán Vasyl Lomachenko (9–1, 7 KO) szombat esti (nekünk vasárnap hajnali) new york-i párbaja ebből a szempontból is különleges lesz. Mindketten zsenik, ráadásul igazi vívók, Rigondeaux a védekezés és a kontrabunyó nagymestere, Lomachenko meg egy megállíthatatlannak tűnő gépezet. Előbbi beceneve a Sakál, utóbbié „Hi-Tech”, csúcstechnika. Ennek megfelelően technikai tudásuk egészen elképesztő, ezért várják a boksz igazi rajongói (akiket nem lehet megszédíteni egy Floyd Mayweather–Conor McGregor-féle bohóckodással, haknival - cikkünk itt) ezt a mérkőzést, amelyben már az is csodálatos, hogy egyáltalán létrejöhetett. Az amerikai ESPN sem véletlenül teszi fel a kérdést a felvezető cikk címében:
Minden idők legnagyobb meccse?
Ha a ringben egymás ellen felvonultatott tudást nézzük, akkor könnyen lehet.
Ezért is fájó, hogy egyetlen magyar tévé sem adja le ezt a meccset. Sem a szinte mindent közvetítő M4, sem az említett Mayweather-McGregor lufit felfújó és élőben leadó SportTv, sem a Digi, sem a Spíler. Nagy kár. Marad az internet.
Három olimpiai bajnok egymás mellett
A felvezetés mindenesetre nekünk, magyaroknak is emlékezetesre sikerült. A kiemelkedő meccs supervisora (hivatalos ellenőre) Kovács István lesz, aki az utolsó sajtótájékoztatón a két zseni közé állt. Nem lógott ki:
„15 éve, napra pontosan ma ültem először supervisorként a zsűri asztalhoz, Las Vegasban a May-Castillo gálán, és ezalatt a 15 év alatt a világ legjobb bunyósainak felügyeltem a meccseit, de nem kérdés, hogy az eddigi “pályafutásom” legmegtisztelőbb munkája előtt állok!!!" – írta a közösségi oldalon visszavonult világklasszisunk.
Két-két olimpiai bajnoki cím az amatőrök között
Kezdjük a múlttal: mindketten kétszeres olimpiai bajnokok, összesen 859 meccset nyertek meg az amatőrök között, az ukrán ebből 397-et, de gyorsan hozzá kell tennünk:
ő csupán egyetlen egyet veszített el.
Ha elsőre meglátunk egy hasonló adatot, akkor hamisításra, csalásra gondolunk. Nem véletlenül. Ez egészen elképesztő teljesítmény abban a sportágban, ahol a legegyszerűbb egy-egy meccset félrepontozni, eladni, odaadni. A Lomának becézett világklasszist egyedül Albert Selimov győzte le (aztán a pekingi olimpián neki is visszavágott), az orosz klasszis azóta is erről ismert leginkább. Nem véletlen, hogy nagyon várták az ukrán profi debütálását, aki már az első meccsén a világbajnoksági címért akart menni, de ez a szabályok miatt lehetetlen volt.
A harmadikon már összejött.
Ugyan már a második ütközetén megharcolhatott az övért, szoros meccsen alulmaradt a rutinos, piszkosul bunyózó, Lomachenkónál a ringben már jóval nagyobb Orlando Salidótól. Az egyébként kiváló, sok csatát megélt mexikóit ki lehetett hozni győztesnek, de ugyanúgy az ukrán kezét is magasba emelhették volna. Ennek ellenére kikapott, le kellett nyelnie a keserű pirulát, rá kellett jönnie, hogy a profi boksz teljesen más terület.
Személyiségét jól jellemzi, hogy a nyilvánvalóan hatalmas törést jelentő vereséget azonnal elismerte, és megígérte, keményebben tér vissza. Így is történt.
A már említett harmadik (!) profi meccsén az addig veretlen (24–0, 14 KO) amerikai, Gary Russell Jr. következett, s őt már magabiztosan legyőzte. Világbajnok lett a profik között is.
Következett a Puerto Rico-i Gamalier Rodriguez (25–2–3, 17 KO), akit a tizedik menetben, testen ütött ki. Jött egy újabb Puerto Rico-i, Román 'Rocky' Martínez (29–2–3, 17 KO), őt is kiütötte.
Eddig legnagyobb meccsét ezután vívta, a jamaicai Nicholas Walters (26-0-1, 21 KO) már a profi boksz ismert csillagának számított, nem számított esélytelennek még Loma ellen sem. Pedig az volt, az ukrán olyan bántó fölényben volt, olyannyira végigverte a ringen az amúgy egészen kiváló Walterst, hogy ő – a boksz etikájával szembe menve – feladta a meccset. Éppen csak nem mondta, hogy No más - ahogyan a kőkemény Roberto Duran anno.
Ekkor már látszott, Lomachenko nagyjából legyőzhetetlen. A következő két felülmúlt ellenfél Jason Sosa (20–1–4, 15 KO) és Miguel Marriaga (25–2, 21 KO) volt, hogy aztán bejelentsék a szakma által „kikövetelt” Rigondeaux elleni meccset.
Túl jó, túl kubai, túl veszélyes
A bokszrajongóknak a kubait sem kell bemutatni, istenáldotta tehetségről, klasszisról beszélünk, akit – több, ragyogóan tehetséges kubai társához hasonlóan – alapvetően rosszul menedzseltek, és virtuóz mesterként ő sem tett meg mindent a közönség kiszolgálásáért, így profiként nem válhatott azzá, akivé hívatva volt. Remélhetőleg csak eddig. Először is nézzük meg ezt a képet, mert ez egy az egyben olyan, mint ami az ukránról készült:
Rigondeaux egy művész. Mozgáskultúrája, védekezése, stílusa utánozhatatlan. Olyan egyéni, mint amilyen egykor Ali volt. Táncol és szúr.
Az ő tragédiája, hogy túl kicsi, túl kubai (nem amerikai) és túl jó. Túl kicsi pénzt és túl nagy veszélyt jelent.
Az utóbbi időben már senki sem akart kiállni vele, főleg nem azután, hogy az akkor a közvetlen élvonalba tartózó Nonito Donaire-t egyszerűen leradírozta. Éppen úgy, ahogyan Loma Walterst. A filippínó Donaire az egyik legnagyobb ütő, unortodox stílusával, félelmetes kézsebességével közel megállíthatatlannak tűnt. Egészen addig, amíg ki nem állt Rigondeaux-val. Esélye sem volt – s, hogy lássuk, ez mit jelent, a mi Bedák Zsoltunknak Donaire ellen nem volt semmi sansza, pedig akkor már rég nem volt az igazi a filippínó. Donaire ellen az is kiderült, hogy a Rigonak (nálunk néha Kicsi Rigónak) becézett bokszoló bírja az ütést, simán felkelt a padlóról, amikor ellenfele egyszer kőkeményen eltalálta.
