Pesti Srácok

Karácsonyi lidércnyomás Madridban: 3–0-ra nyert a Barcelona a Real otthonában

Karácsonyi lidércnyomás Madridban: 3–0-ra nyert a Barcelona a Real otthonában

Füttyszóval búcsúztatta a madridi közönség a Real Madridot a Barcelona elleni rangadó után. Lionel Messiék 3–0-ra nyertek, így nagyon komoly, tizennégy pontos (!) előnnyel vezetnek a rivális előtt a spanyol bajnokságban.

Bár az ázsiai tévénézők (és a pénz, illetve a Premier Leauge-gel folytatott nézettségi verseny) miatt embertelenül korán, délben (!) (magyar idő szerint egykor) kezdték a Real Madrid–Barcelona meccset, a játékosok egy idő után szerencsére felpörögtek. Az első félidő kezdete kicsit álmoskás volt (a spanyol kora délutáni bajnokik nagyon sokszor unalmasak, a Barcelona például szinte mindig rosszul játszik ilyenkor), de a második része már a csúcsrangadóhoz méltó volt.

Az el Clásico elején a hazai pályán játszó és a spanyol bajnokságban komoly ponthátrányban lévő Real lefutballozta a Barcelonát, amelynek védelme a beíveléseknél - élén Gerard Piqué-vel - kiemelkedően teljesített. Ugyan Cristiano Ronaldo már a 2. percben a kapuba fejelte a labdát – lesről –, majd a 10. percben ismét ő villanhatott volna, irdatlan luftot rúgott a pompás előkészítés után. A 21. percben a Real esze, Luca Modric adott nagy labdát a portugál csatárnak, de ő passz helyett elönzőzte a lehetőséget.

Később kiderült, ez nem az ő meccse volt.

PestiSracok facebook image

A Barcelona a 30. percben villant meg először: Lionel Messi hatalmas labdát ívelt a nyáron igazolt Paulinho elé, akinek kapáslövését a Real kapusa, Keylor Navas hárította. Rögtön ezután Ter Stegen következett:

a zseniális német kapus óriásit védett C. Ronaldo lövésénél.

A 39. percben ismét Paulinho veszélyeztetett Messi beadása után, Navas ezúttal is bravúrral védett. Az utolsó óriási ziccer a Realé volt, a szokása szerint sok támadást elügyetlenkedő Karim Benzema fejese közel tökéletes volt: a kapufa hárított. Sajnáltuk a szünetet, mert hihetetlen izgalmassá vált a mérkőzés. Meg persze azért is, mert jöttek a magyar szakértők:

Puhl Sándor például arra jutott a stúdióban, hogy az amúgy védekező középpályás, de a Barcelonánál sokszor (most is) csatárként használt Paulinho azért került helyzetbe, mert ő volt a legmozgékonyabb. Köszönjük a szakértelmet!

Más meccs kezdődött a szünet után

A második félidő elejétől teljesen más meccset láttunk: a Barcelona dominált, a Real nem támadott olyan intenzíven. Az addig láthatatlan Luis Suárez percei következtek, az 53. percben még gyenge lövéssel jelentkezett, de aztán tökéletesen fejezett be egy barcelonai támadást.

A horvát Ivan Rakitic vezette fel a labdát, szépen kitette Sergi Robertónak, aki önzetlenül tette át az uruguayi csatárnak, aki nem hibázott (1–0).

Suárez villant / Fotó: Guardian.co.uk

Gyönyörűen megkomponált játék volt, és ami meglepő: a karmester Messi kimaradt belőle. De csak ebből. Később az argentin zseni passza után könnyen kettő lehetett volna az előny, de Suárez elszórakozta a lehetőséget, és gyengén az oldalhálóba lőtt. Ezután a spanyol bajnokság legtöbb kiállítását összegyűjtő csapatkapitánynál, Sergio Ramosnál gurult el a gyógyszer: oldalról odaütött Suáreznek. Sárgát kapott, ezért is reklamált, pedig simán le lehetett volna küldeni.

Végül nem őt, hanem Daniel Carvajalt állították ki, miután kézzel védte ki Paulinho fejesét. A büntetőt Messi kegyetlen erővel lőtte be (2–0).

Carvajal le / Fotó: Guardian.co.uk

Nem sokkal később könnyen három lehetett volna az előny, de Messi ravasz gurítását szépen kifogta Navas. A Real a hajrát megnyomta, a csereként beállt Gareth Bale többször próbálkozott, de sem neki, sem Ramosnak nem jött össze a gól. A Barcelonának igen: a hajrában a csereként beállt Arturo Vidal lőtt mázlis gólt Messi gólpassza után (3–0).

Tizennégy pontos előny a Real előtt

A Barcelona a győzelem után tizennégy ponttal (!) vezet a Real előtt, ez azzal együtt is hatalmas különbség, hogy a madridi együttes egy meccsét később játssza majd le. Ez a vereség fájt a címvédőnek, nem véletlen, hogy a Real-közönség füttyszóval búcsúztatta sajátjait...

Fotók: Guardian.co.uk

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.