Miért akarjuk tönkretenni a világ egyik legjobb sportolóját?
Tiszteletet, csendet érdemelne Hosszú Katinka, nem azt, hogy a vezető hírportálok naponta több cikkben találgassák, mi lesz vele Shane Tusup nélkül. Tett annyit ez a magabiztos, a mélyből a csúcsra jutó világklasszis Magyarországért, hogy különleges, de az átlagembereket is megillető elbánás illesse: hadd döntsön szépen, csendben saját sorsáról.
Amikor néhány napja elkezdtek cikkezni a bulvárlapok Hosszú Katinka és edző-férje, Shane Tusup kapcsolatának megromlásáról, akkor szándékosan nem írtunk az egészről semmit. Aztán beszámoltunk az eseményekről, visszafogottan, néhány mondatban. Azóta csak Hosszú Katinka álláspontját közöltük, azt is egy olyan cikkben, amely a világklasszis újabb óriási egyéni díját ünnepelte: a világ második, Európa legjobb sportolónőjének választották 2017-ben. Nem azért nem írtunk erről többet, mert nem értjük, miről szól a posztmodern újságírás. S nem azért, mert annyira kiemelkedően tisztességes, erkölcsös emberek lennénk.
Az ok egyszerű: Hosszú Katinka a világ egyik legjobb sportolójaként, a mélységet és a csúcsokat is megjárt sportemberként ennél több tisztelet érdemel. Ugyanúgy, ahogyan például Gyurta Dániel, akiről egy rossz szavunk sem lehetett akkor, amikor Rióban mindent várakozást alulmúlóan szerepelt.
Hiába igaz, hogy az úszónő és férje vállaltan a nyilvánosság előtt él, álságos dolog erre hivatkozva lejáratni őket. Miért? Mert valójában nem tudunk semmit, csak találgatunk, és ezért csak árthatunk az újabb és újabb pletykákkal, a férjét támadó újabb és újabb cikkekkel.
Nem egy régen eltitkolt nemi erőszakról van szó, amiről rengetegen tudtak, és valaki végre felkutatta. "Csak" egy kapcsolat válságáról, talán elfáradásáról, talán többről, talán még ennyiről sem. A jelen legeredményesebb, legjobb sportolójának sorsával, életével szórakozunk, aki amúgy magyarok millióinak okoz időről-időre hatalmas örömöt.
Akkor is, ha tótavé publicista teljesen feleslegesnek tartja az olimpiát. Akkor is, ha Tusupnak minden bizonnyal komoly problémái vannak az idegeivel. Ez az ő dolguk. Ez az ő magánéletük. Nem igazán értjük, miért kell egy bevallottan kormánypárti, így sportközpontú, a magyar sportsikerek irányában elkötelezett portálnak már most arról értekezni, hogy Hosszú Tusup nélkül is teljesen rendben lesz. Nem ér rá ezeket a cikkeket akkor megírni (és teljesen más stílusban), amikor esetleg már meghozták a döntést?
Ki diktálja ezeket az írásokat? Miért kell az amerikai edzőtől elvenni azt, ami az övé, hogy ő segítette olimpiai bajnoki címig Hosszú Katinkát. Nem a magyar edzők, nem valami más amerikai szakember (mondjuk a velejéig görény Dave Salo, aki egyszerűen elárulta őt, és azóta is ott alázza ahol tudja), hanem Tusup. Egyszerű.
Ha döntenek, akárhogy döntenek, akkor mindenben támogatnunk kell világklasszisunkat, mögötte kell állni, ahogyan a normális társadalmak teszik a példaképeikkel. De addig ki kényszeríti ezeket – az amúgy névtelen – szerzőket arra, hogy találgassanak?
Hogy elvegyék a házaspártól a döntés jogát?
Aki fellázadt Darth Vader ellen
Hosszú Katinka legfőbb bűnéül sokan még mindig azt hozzák fel, hogy „anyagias” lett, „széttépett egy szerződést”, tehát azt, hogy fellázadt a szakma Darth Vadere, Gyárfás Tamás ellen. Azt, hogy bátor volt, kiállt magáért, igazi profiként viselkedett, nem állt be a sorba, nem hajbókolt a látszólag erősebb, legyőzhetetlen sportvezető előtt.
Nem kért ebből a jól ismert hallgatásból, ebből a belenyugvásból, ebből az összekacsintós cinkosságból, amelyet a társadalom jelentős részébe – úgy fest megváltoztathatatlanul – beleégetett a Kádár-rendszer. Amerikaivá, ha úgy tetszik, kuruccá vált, abban az értelemben, hogy magabiztosan, önmagában, férjében, csapatában bízva kiállt a látszólag erősebb fél ellen. És nyert. És győzött újra és újra.
Hányan jósolták a bukását az olimpia előtt előre kárörvendve? Hányan, amikor Gyárfásék ellen felkeltek? Hányan írtak lejárató, támadó cikkeket Tusup ellen, tudatosan vagy öntudatlanul, de mindig Hosszút is támadva? Aki – úgy mond – megváltozott. „Már nem a mi kutyánk kölke”.
És mit írtak a férjről? Leírták, hogy hihetetlen agresszív és nagyképű.
Mintha a világklasszisok sorát kinevelő Széchy Tamás nem egy agresszor, a tanítványait most már beismerten (akkor persze szépen eltitkoltan) verő szörnyeteg lett volna. (És most az ennél mélyebbre süllyedő pletykák szintjét hagyjuk.) Mintha nem egy csoportosan nemi erőszakot elkövető szakember lett volna a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Mintha nem egy beosztottai által is diktátorként jellemzett, számtalan kőkemény, sötét ügybe belekeveredett régi elvtárs irányította volna az egész sportágat.
És ennek ismeretében kritizálták ezek Tusupot? Akinek az a legnagyobb leírt bűne, hogy üvöltözött több magyar edzővel. Ez komoly?
Most szinte mindenki úgy számol be Hosszúék kapcsolatának nehézségéről, hogy közben a rossz árnyék távozását ünnepli. Külön cikk jelenik meg arról, hogy Tusup kitett egy pozitív üzenetet. Mit képzel?
E szerint a primitív narratíva szerint most eltűnik a gonosz, és újra visszakapjuk a kedves, barátságos, és főleg engedelmes (!) Hosszú Katinkát, aki végre talán újra beáll a sorba.
A két egymással háborúskodó vezető hírportál most egyszerre – kivételesen egyet értve – arról írt, hogy olimpiai bajnokunk Dániában újra az a mosolygós, kedves lány lett, aki volt. És simán megvolt Tusup nélkül (szóval jöhet majd mellé egy magyar edző), hiszen hatból hatot nyert. Igen, azon a rövidpályás Európa-bajnokságon, amely gyakorlatilag felkészülési tornának számít. Amelyeken a magyar válogatott – mint örökös eredménykényszerben lévő csapat – mindig szinte legerősebb összeállításában indul, de más nemzetek távolról sem tesznek így. Mert nekik ez nem fontos.
Ráadásul, hogyan jön ide a mosoly? A világbajnokságot talán nem mosolyogta végig?
Amikor a londoni olimpián esélyesként még érmet sem tudott nyerni, akkor talán boldog volt?
Miről beszélünk? Miről írunk?
Nem kellene megvárni, amíg Hosszú Katinka és Shane Tusup eldöntik, hogy mit akarnak egymástól feleségként és férjként, sportolóként és edzőként? Nem kéne addig hallgatnunk, vagy csak támogatásunkról biztatnunk őt? Nem ő az, akiért fel fogunk kelni, hogy megnézzük, mire jut majd Tokióban?
Hallgassunk már Ady Endrére:
„Sok senki, gnóm, nyavalyás, talmi,Jó lesz egy kis hódolás és csönd:Így nem fogok sohse meghalni.”
Fotó: Horváth Péter Gyula
