Saját magunkat is le kellett győzni a lengyelek elleni meccsen – Él még a remény a feljutásra
Ismét két arcát mutatta a magyar csapat, hiszen amit mezőnyben tud, arról talán kijelenthetjük, hogy kitűnik a divízió I/A meglehetősen kiegyenlített mezőnyéből, góllövésben viszont az ellenfelek kevesebb lehetőségből is sok borsot törnek az orrunk alá. Pedig ha a befejezésben is felzárkóznánk hozzájuk, akkor jóval megalapozottabban reménykedhetnénk a feljutásban, mint most. Gyönyörűen indult a csütörtök este, aztán magunkra húztuk a lengyeleket, és kimondottan nehézzé, küzdelmessé váló meccsen sikerült föléjük kerekednünk.
Eddig sem volt gondunk a bátortalan kezdéssel, azonban a lengyeleknek álomszerűen indító magyar csapat jött szembe. Kilenc perc alatt elrendeztük, hogy mi irányítsuk a meccset: előbb Sebők Balázs újrázott jól a saját kipattanó lövése után, majd Benk András kotort be egy kapusról kipattanó korongot. A két brusztolós góllal szerzett, biztos előny birtokában úgy játszottuk körbe a lengyeleket, hogy sokszor csak nyomozták, merre jár a pakk.
Öröm volt nézni a szellemes, kombinatív játékunkat, kis túlzással akkor kerültünk helyzetbe, amikor akartunk, a helyzetkihasználásunk viszont ugyanolyan pocsék maradt, mint eddig végig a világbajnokságon.
Meg se lehetett számolni, hogy a kapu torkában hány korong fölött suhant el az ütésre lendülő magyar bot. Az első harmad utolsó perceiben a nyomasztó magyar fölény sem érett góllá, pedig a két nagyarányú vereség után ránk fért volna egy gólarányjavító győzelem.
Magunkra húztuk a lengyeleket
Ezzel szemben a lengyelek kezdték rámenősebben a második játékrészt, és mi csak az ellenfél szépítő gólja után szedtük össze magunkat. Így is kiegyenlítettebbé vált viszont a meccs és egyúttal csapkodóbbá is. A pontatlan befejezéseink végül ugyanúgy megbosszulták magukat, mint a szlovénok ellen, hiszen amikor kinyílt a védelmünk, egy kontra végén a lengyelek egy olyan helyzetből egyenlítettek, amelynél mi nagyobbakat is elmulasztottunk. Néhány perccel a harmad vége előtt remekül kivédekeztünk egy emberhátrányt, utána viszont örülhettünk, hogy megúsztuk újabb kapott gól nélkül.
Az utolsó harmad elején végre mellénk állt a szerencse, amikor Hári János középre lőtt korongja pont a kapuba pattant Erdély Csanád korcsolyájáról, így egy kicsit jobb szájízzel mehettünk rá a végjátékra, mint a szünet előtt. Egyre zavaróbb volt a sok pontatlan passz és korongkezelés a magyar támadásoknál, és olykor a védelmünk is hajmeresztő dolgokat művelt, miközben
megint egy olyan meccsen kellett rommá izgulni magunkat, amely végig a kezünkben lehetett volna.
Az utolsó percre lehozták a kapusukat a lengyelek, és noha akkora szerencsénk nem volt, mint a szlovénoknak ellenünk, ki is védekeztük a létszámfölényüket, és behúztuk a második brusztolós győzelmünket a világbajnokságon. A dudaszó után a lengyel és a magyar szurkolótábortól együtt zengett a „Polska!”, jelezve a két ország közti különleges kapcsolatot.
Ezzel Magyarország csatlakozott a hatpontos csapatokhoz, és nincs még veszve minden a feljutás szempontjából, de ehhez alap, hogy meg kell verni szombat este a briteket, és a többi meccsnek is megfelelően kellene alakulnia a mi szempontunkból.
MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG 3:2 (2:0, 0:2, 1:0)gólszerzők: Sebők (2. – emberelőnyből.), Benk (10.), Hári (41.) – Komorski (26.), Chmielewski (33.)
A beszámoló elkészültéhez a magyar jégkorongsport elkötelezett támogatója, a Szerencsejáték Zrt. járult hozzá.
