Ünnepeljük a zseniális "vízhordót", akit nem majdnem igazolt le a Real Madrid
A futballista, akit nem majdnem nem szerződtetett le a Real, nem majdnem lett világbajnoki döntős, és nem a felvételes mód univerzumában lett az UEFA legjobbja. Ünnepeljük Luka Modricot, a zseniális vízhordót, a szürkének nevezett karmestert, a tökéletes csapatembert.
„Fizess még egy kört Lukának!”„Az ki?”„Hülye vagy?! Luka Modric, majdnem leigazolta a Real!”
Ha valami, ez a jelenet biztosan nem fog megtörténni öt-tíz-húsz év múlva. Luka Modricot nem majdnem szerződtette le a Real, nem majdnem lett világklasszis, és nem a feltételes mód párhuzamos univerzumában futballozott. Nem, most csütörtökön éppenséggel az év játékosának választotta az UEFA, megelőzve a gólok és a feszítős ünneplések királyát, Cristiano Ronaldót.
Bírálói szerint Modric szürke, láthatatlan, alig lő gólt, kevés gólpasszt ad. Ez a futballvakság tünete, ezek a divatszurkolók, rosszabb esetben magukat szakértőnek gondoló dillettánsok éppen a lényeget nem veszik észre.
C. Ronaldo Modric miatt lehet a világ méltán ünnepelt csillaga (ahogyan Lionel Messi mögött is ott állt Xavi vagy ott áll Sergio Busquets), ő, ők azok, akik „láthatatlanul” is tökéletessé teszik azokat a csapatokat, amelyekben futballoznak.
Legyen az a Real Madrid vagy Horvátország.
Modric a Reallal egymás után harmadszor is megnyerte a Bajnokok Ligáját, de nem is ez volt az igazán nagy tett, hanem az, hogy a horvátokkal a világ csodájára bejutott a világbajnokság döntőjébe.
Modric a hosszabbításokkal és tizenegyes-párbajokkal terhelt menetelés főszereplője volt, hét meccsen közel hétszáz percet játszott, megközelítőleg 90% pontossággal passzolt, ami ismerve a játékát, egészen elképesztő teljesítmény.
Lőtt két gólt, adott egy gólpasszt, és belső tartásáról is tanúbizonyságot tett, amikor hajrában elhibázott tizenegyese után nem remegett meg a büntetőpárbajban.
A Real játékának is az egyik, ha nem a legfontosabb láncszeme. Nem véletlen, hogy a szakemberek jelentős része szerint ő a madridi együttes első számú kulcsembere. Hiányát – ahogyan például a zseniális Claude Makélélé elengedését – csak utólag vennék észre sokan. A Real a francia elkótyavetyélése után gyakorlatilag összeomlott.
Nyilván kell némi tapasztalat, futballigényesség, látásmód, hogy a néző, szurkoló észrevegye egy Fernando Redondo, egy Makélélé vagy egy Busquets játékának a szépségét.
Hogy az igazi karmester – ahogyan kell – a közönségnek háttal áll, a zenészekkel szemben, de számunkra szinte láthatatlanul. Nem akar szerepelni, csak irányít, a csillogást meghagyja másoknak.
Ezért is nagy öröm, hogy az UEFA (illetve a szavazók) egy gesztus erejéig végre a zseniális vízhordókra is felfigyelt. Esetünkben egy alig százhetvenc centis horvátra, aki szép csöndben a futballvilág óriása lett.
Fotó: MTI
