Pesti Srácok

Verrasztó Dávid aranya, Késely Ajna ezüstje, Burián Katalin bronza – Csodásan zárult az Eb

null

Három érmet nyertek a magyarok az úszó Európa-bajnokság zárónapján. Verrasztó Dávid hatalmas küzdelemben győzött, Késely Ajna hasonlóan nagy csatában lett második, míg Burián Katalin könnyes, boldog bronzérmet nyert.

Nem indult jól ez a csütörtök délután. Cseh László és Milák Kristóf is a győzelemért ugrott a medencébe a 100 m pillangó döntőjében, de végül egyikük sem állhatott fel a dobogóra. Ahhoz képest, hogy mindketten a legnagyobb esélyesek közé tartoztak, ez azért csalódás. Szegény Cseh csak a nyolcadik lett, Milák a 4. helyen végzett. „Nem tudom, mitől lett ilyen rossz – mondta őszintén és fáradtan a fiatal Milák Kristóf. – Nem tudom most mi volt, kiértékeljük, és megtudjuk.”

Cseh László azt mondta, már annak is örült, hogy a döntőbe került. „Nem ért annyira váratlanul, de szerettem volna jobbat. Nagyon sok mindent ki kell javítanom, össze kell raknom. Ezeket az időeredményeket év közben is meg kell közelítenem, hogy a nagy versenyeken már tudjam, hogyan kell leúszni. Nem lett olyan a szereplésem, ahogyan szerettem volna, ahogyan elvárták tőlem. Remélem, jövőre jobb lesz!”.

A lényeg, hogy folytatja, és ennek csak örülhetünk.

PestiSracok facebook image

Ahogyan annak is, hogy Burián Katalin felért pályafutása – eddigi – csúcsára, remek úszással, egyéni csúccsal bronzérmes lett 200 háton. Remek teljesítmény volt!

„Annyira régen álmodtam erről – mondta könnyezve az érem után. – Nagyon sokat álmodtam erről, és most mégsem tudok mit mondani. Köszönöm, akik támogattak. Nagyon boldog vagyok!”

Burián Katalin a 2017-es OB-n / Fotó: MTI

Utána Verrasztó Dávid jött, látott és győzött! Egymás után harmadszor is megnyerte az Európa-bajnokságot 400 vegyesen, az úszás királyszámában. Verrasztó hatalmas harcot vívott az elsőségért a brit Max Litchfielddel, akit végül a zárószámban, gyorsúszásban hagyott le. Az utolsó méterekig óriási volt a küzdelem, de Verrasztó valahogyan megőrizte az utolsó hatvan-hetven méteren kiharcolt minimális előnyét.

Igazi érzelmes győzelem volt – Verrasztó kipattant a vízből, és hiába próbálta megállítani a joviális, őszes biztonsági, ő odasétált a magyar csapathoz, és velük ünnepelt. Boldogan, rengeteg feszültségtől megszabadulva mutatta a hármas számot. Ez valóban mestermunka volt.

„Sok csúnya dolgot mondtak rólam, de bebizonyítottam, hogy valami nem változott – mondta a győzelem után. – Kemény vagyok. Magamnak is bizonyítottam, még mindig tudok küzdeni, ezt az utolsó métereken is éreztem.”

Arra a kérdésre, hogy mit mondott a csapatnak, ezt mondta:

Milák Kristóf mellett Késely Ajna a magyar úszás legzseniálisabb tehetsége. Késely számára már eddig is gyönyörűre sikeredett élete első felnőtt Európa-bajnokságra, és most is hatalmasat úszott. Késely az olasz klasszissal, Simona Quadarellával vívott különversenyt 400 gyorson, és végül óriási csatában, hajszálnyi különbséggel a második lett. Korosztályos csúcsot (4:03.57) úszott!

A magyar férfi váltó 4x100-on az 5. helyen végzett, a fiúk mindent kiadtak magukból, de mellen akkora hátrány jött össze, hogy azután nem lehetett előrébb kerülni. Pedig a másik három számot tekintve simán állták a versenyt a legjobbakkal is. A Hosszú Katinka, Sztankovics Anna, Szilágyi Liliána, Verrasztó Evelin összeállítású női váltó a 8. lett.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.