Pesti Srácok

Bárdosi Sándor: Mostani klasszisaink rajtunk nőttek fel

null

A magyar birkózás legnagyobb titka a folytonosság, hogy a világklasszisok világklasszisoktól tanulnak – véli az olimpiai ezüstérmes Bárdosi Sándor. Bárdosi szerint tökéletes körülmények várnak majd a világ birkózóira az október huszadikán rajtoló budapesti világbajnokságon.

Október huszadikán rajtol el a budapesti birkózó-világbajnokság, amelyen a hazai sikereken túl fantasztikus hangulatot várunk. Az olimpiai ezüstérmes, vb- és Eb-harmadik Bárdosi Sándor szerint Magyarországon a helyére került a birkózás, a körülmények tökéletesek.

„Össze sem lehet hasonlítani, hogy milyen körülmények között készültünk mi annak idején egy-egy világversenyre, és milyen lehetőségeik vannak a jelenlegi kerettagoknak. Úgy gondolom, hogy itthon a sportág a helyére került” – mondta az MTI-nek. Bárdosi szerint a sportág sikerének egyik alapja a képzés, a másik a folytonosság. „Valahol szakmailag én is látom a kezem nyomát ezen a csapaton. Természetesen ott vannak a kiváló edzők, szakemberek, akik eddig eljuttatták a birkózókat, de ha megnézzük például Bácsi Pétert, vagy a két Lőrinczet, ha szabad így fogalmazni: ők rajtunk nőttek fel”.

Bárdosi szerencsésnek vallotta magát, amiért annak idején olyan klasszisokkal birkózhatott, mint például Komáromi Tibor, Farkas Péter vagy Kocsis Ferenc. „Azt, amit én kaptam, a mostaniaknak adtam tovább. Ezért nagyszerű ez a sportág, hogy van benne egy nagyon értékes folytonosság” – jelentette ki a 2000-es sydneyi játékok ezüstérmese.

PestiSracok facebook image

A 41 éves Bárdosi Sándor szerint a hazai világbajnokságot komoly munka készíti elő, és ennek meg is lesz az eredménye. „A magyarok szeretik ezt a sportágat. Bízom benne, hogy több ezer olyan szurkoló is ott lesz majd a Papp László Budapest Sportaréna lelátóin, aki nem szakmai körökből érkezik” – mondta. A budapesti birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között rendezik.

A cikk megjelenését támogatta:

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.