Pesti Srácok

Hajszálon múlott Lőrincz Tamás aranyérme – Második legeredményesebb nemzetként zártuk a birkózó vb-t kötöttfogásban

Hajszálon múlott Lőrincz Tamás aranyérme – Második legeredményesebb nemzetként zártuk a birkózó vb-t kötöttfogásban

Tulajdonképpen nem bírt egymással a 77 kilogrammosok döntőjében Lőrincz Tamás és Alekszandr Csehirkin, egyetlen akciót sem tudtak végrehajtani a felek, ám a mérkőzésvezető, a pontozóbíró és a szőnyegelnök leheletfinoman mégiscsak úgy intézték, hogy ne Lőrincz Tamás nyerje meg a hazai csapat második aranyérmét, hanem az orosz a hazája hatodik férfi kötöttfogású, és összességében tizedik aranyát.

Világbajnoki ezüstérme már volt Lőrincz Tamásnak, vb-döntőben viszont még nem szerepelt: a tavalyi párizsi világbajnokságon eredetileg bronzérmet szerzett, de az elődöntőben őt legyőző orosz Alekszandr Csehirkint doppingvétség miatt utólag kizárták, így Lőrinczé lett az ezüst. Ugyanez a Csehirkin, a büntetését letöltve, most a budapesti világbajnokságon minden ellenfelén átgázolt eddig, pontot is csak a vigaszágon végül bronzérmet szerző, szerb színekben versenyző Nemes Viktor tudott csinálni rajta. Így ismét találkozott Lőrincz Tamással, de ezúttal a döntőben. Lőrincz Tamás gyűjteményéből így – az olimpiai arany mellett – már csak a világbajnoki aranyérem hiányzott a meccs előtt. A londoni olimpiai döntőben őt legyőző koreai Kimet most az elődöntőben ártalmatlanította, és Csehirkinnek is volt miért visszavágnia, amiért tavaly elütötte őt a döntőtől.

Óriási elánnal feszegették egymást a versenyzők az első pillanattól kezdve, keresték a hézagot a másik védelmén, de egyikük sem talált. Intéssel került előnybe a valamivel aktívabb Lőrincz másfél perc után, a parter helyzetből viszont ügyesen bújt ki az orosz. Nagyobb baj, hogy közben szájon könyökölte Lőrincz Tamást, ami miatt a magyar csapat videobírózást kért. Hiába fújolt a közönség a lassított visszajátszásnál, a challenge-et elvesztette a magyar birkózó, így 1-1-re módosult az állás. A második menetben egy perc után Lőrinczet intették meg passzivitásért, így Csehirkin került minimális előnybe. A magyar birkózó pazarul védekezte ki a parter helyzetet, így állásból folytatták.

Csak bírónyi különbség volt Lőrincz és Csehirkin között (fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
PestiSracok facebook image

Még az addig elképesztően zúgó szurkolótábor is elhalkult egy kis időre a feszültségben. Hiába volt sokkal passzívabb innentől kezdve az orosz, őt nem intették meg. Csehirkin a könyöklésért megúszott videóbírózásért és a Lőrincz megintéséért kapott pontokkal húzta az időt. A kényszerhelyzetbe került magyar versenyző minden erejét mozgósította, hogy akciót tudjon csinálni. Csaknem sikerült is kitolnia a szőnyegről ellenfelét másodpercekkel a vége előtt, de Csehirkin kifordult belőle a szőnyeg szélén, és az akció közben Lőrincz kitette a jobb lábát. Ezért is megítéltek egy pontot az ellenfelének, és mivel nem volt már idő rendes akcióra, ezzel eldőlt az aranyérem sorsa.

Kiegyenlített összecsapáson, két azonos tudású birkózó meccsét úgy vezették le az illetékesek, hogy alig észrevehetően, leheletfinoman az orosszal nyerették meg. Hiába volt a játékidő nagyobb részében aktív Lőrincz Tamás, a világbajnokság utolsó (és az utolsó előtti) aranyérmét is az oroszok nyerték, mi pedig nem nagyon látjuk, hogy változott volna valami a riói olimpia óta, amikor egészen arcátlan módon intézték az aranydömpinget az oroszoknak.

– idézte fel a meccset a Budapest Honvéd 32 éves birkózója, aki azt érezte, a Papp László Sportarénában nem tud kikapni. Lőrincz szomorúan tette hozzá, hogy „ezüstéremből már van otthon egy taligányi”, de megint nem sikerült átlépnie a kaput, és ezzel talán élete utolsó nagy lehetőségét mulasztotta el. A meccs legvégéről azt mondta, ellenfele nem fáradt el annyira, hogy sikerüljön kitolni a szőnyegről, így meg tudta kontrázni az akciót.

– zárta szavait Lőrincz Tamás.

Kiss Balázs (pirosban) nagyon szorosan vesztette el a bronzmeccset a szerb-georgiai Mihail Kadzsala ellen (fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A nap másik magyar érdekeltségű találkozóján a vigaszágon a bronzmeccsig menetelő Kiss Balázs rendkívül szorosan, de elvesztette az utolsó összecsapását a Georgiából Szerbiába honosított Kadzsala ellen, így ötödik lett. A kötöttfogást utcahosszal uraló oroszok (tízből hat arany) mögött így is Magyarország lett a második legeredményesebb nemzet ebben a szakágban egy arany- (Bácsi Péter, 82 kg), és két ezüstéremmel (Korpási Bálint, 72 kg és Lőrincz Tamás 77 kg). Emellett Barka Emese nyert bronzérmet a női 57 kilogrammos súlycsoportban.

A cikket és a rovatot támogatta:

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.