Pesti Srácok

130 éves az MTK, a magyar sport egyik legsikeresebb klubja

null

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban ünnepelte születésnapját az ország egyik legrégibb, mindmáig a magyar sport élvonalában lévő klubja, az MTK. A 130 éves egyesület ünnepségén Deutsch Tamás elnök mellett beszédet mondott a sportért felelős államtitkár és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, valamint kitüntették a klub örökös bajnokait és tagjait.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy a 35 olimpiai aranyérmet és 186 világbajnoki címet szerző Magyar Testgyakorlók Köre szándékosan nem a klub vagy az egylet szót választotta a nevébe az 1888-as alapításnál, hogy elkerülje az elitizmust. Az államtitkár megemlítette Brüll Alfrédot, az MTK legendás vezetőjét, aki sokszor magánvagyonából fedezte a klub működtetését és sportlétesítményeinek felépítését.

– fogalmazott Szabó Tünde, aki kincstárhoz hasonlította az első többszakosztályos klub sportolói által eddig megnyert olimpiai, világ- és Európa-bajnoki elismeréseket. Hozzátette, hogy az MTK teljesítménye beférne a negyven legsikeresebb sportnemzet közé a világon.

PestiSracok facebook image
Szabó Tünde az MTK örökös bajnokaival, Schmitt Pállal és a Liu testvérekkel (fotó: mtk.hu)

– ez már Kulcsár Krisztián MOB-elnök beszédének vezérszála volt. Az MTK múltjának méltatása során szót ejtett róla, hogy a klub sok változáson, névváltáson, fúzión ment keresztül, de mindezeket túlélve ma is meghatározó szereplője a magyar olimpiai mozgalomnak. Elismerte, számára is meglepetés, hogy az Aranycsapat nyolc tagja mellett MTK-s volt a valaha élt legsikeresebb magyar olimpikon, a hétszeres aranyérmes vívó Gerevich Aladár, valamint bokszlegendánk, a háromszoros olimpiai bajnok Papp Laci.

– szögezte le Kulcsár Krisztián, név szerint is említve az első sorban ülő gyorskorcsolyázó testvérpárt, az egyaránt világrekorder Liu Shaolin Sándort és Liu Shaoangot, akik a sporttörténelem első magyar téli olimpiai aranyérmét nyerték az idén Pjongcsangban, a négyes váltó tagjaiként.

Közösség, sport és jövőkép

Deutsch Tamás, a klub elnöke szavai szerint a közösség iránti szeretet, a sport szeretete és a holnap szeretete, valamint az ezekbe vetett hit alapította az MTK-t. Az elnök hangsúlyozta, hogy a közösség jelentette az alapokat, a kapaszkodókat, az értékek, a hagyományok és a társak védelmét, és hozzátette, soha nem felejtik azokat, akik az MTK családjába tartozóként vagy azzal sorsközösséget vállalóként vesztették életüket embertelen hatalmak áldozataként.

– jelentette ki Deutsch Tamás. Kifejtette, hogy a mindennapi munkájuk nem egyszerűen a holnapnak, hanem a jövő generációknak szól. Név szerint említette ő is a Liu testvéreket, a teniszben már a páros világranglista élén álló Babos Tímeát, valamint a bajnok női és az élvonalba visszakapaszkodott férfi futballcsapatot, és belengette, hogy 2017 után jó eséllyel 2018-ban is az MTK lehet az összesítésben legsikeresebb magyar sportklub.

Deutsch Tamás Kulcsár Krisztián MOB-elnökkel (fotó: mtk.hu)

Az ünnepségen a klub 2010-ben indult újjáépítéséről és a zsidó polgári hagyományok felélesztéséről is beszélt Deutsch Tamás. Ezzel kapcsolatban elmondta a PestiSrácok.hu-nak, hogy az MTK az asszimilálódott zsidó közösség által létrehozott, annak értékválasztását tükröző klub volt a holokausztig, majd a náci pusztítás után, mint oly sok identitást, ezt is elnyomta a kommunista diktatúra. Ekkor elvették a klub nevét és színeit is, de ’56-ban sikerült ezeket visszaszerezni, 2010-től kezdve pedig ismét a jövőbe vetett hittel kezdtek építkezni.

– foglalta össze a klubépítés lényegi elemeit Deutsch Tamás, nem elfeledkezve a létesítményfejlesztésről sem. Az új futballstadionban beszélgettünk, amely mellett 2020-21 körül készülhet el az MTK Sportpark. A klubelnök elmondása szerint oda összpontosulhat majd az MTK szinte minden szakosztályának utánpótlásnevelő munkája.

Jelenleg a legeredményesebb magyar klub

Büszkén tette hozzá, nagyon régen fordult elő, hogy az MTK legyen az egyesületek nem hivatalos pontversenyében a legeredményesebb hazai klub, ám 2017-ben sikerült ez a bravúr, és - mint szó volt róla - idén is van rá esélyük, de az utóbbi években sosem maradtak ki a legeredményesebb ötből. A sikersportolóik között név szerint is említette a Liu testvéreket, a páros teniszvilágranglista élén álló Babos Tímeát, valamint a női futballcsapatot. Ezzel párhuzamosan a férfi futballcsapat meccseinek látogatottsága is emelkedőben van. A magyar bajnokság nézőszámaihoz igazított, 5300 férőhelyes új stadionban mostanra 3000-re emelkedett az átlagos nézőszám, ami a régi stadionban 1000-1500 között mozgott. A klubelnök egyúttal kiemelte, hogy készülnek a 2019-es Maccabi Európa Játékokra, több, mint kétezer zsidó sportolót látnak majd vendégül Magyarországon.

Az ünnepség keretén belül bejelentették, hogy az MTK poszthumusz örökös tiszteletbeli elnöke lett Stern Péter, örökös tiszteletbeli elnökségi tag Dr. Nagy László, és örökös tiszteletbeli tag Blaha Judit. Az MTK örökös bajnoka lett Adorján András sakkozó, Kovács Edit vívó, Horváth Zoltán vívó, Kovács Katalin kajakos, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor rövidpályás gyorskorcsolyázók, Polgár Judit, Polgár Zsuzsa, Polgár Zsófia és Portisch Lajos sakkozók, Schmitt Pál vívó, S. Kovács Ádám karatézó, Storcz Botond kajakos, Sákovicsné Dömölky Lídia és Szőcs Zsuzsanna vívók, Wichmann Tamás kenus, valamint Zsitnik Béla evezős.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.