Pesti Srácok

Játszott a csapat! A Vidi itthon is legyőzte a PAOK-ot, így továbbjutásra áll az Európa Ligában

Játszott a csapat! A Vidi itthon is legyőzte a PAOK-ot, így továbbjutásra áll az Európa Ligában

Fegyelmezett, koncentrált játék és egy szép gól: a Mol Vidi Görögország után Budapesten is legyőzte a PAOK együttesét, így négy forduló után továbbjutásra áll az Európa Ligában. Bármi is lesz a vége, a székesfehérvári klubnál bizonyítottak: tudatos építkezéssel, stabil háttérrel és egy remek edzővel igenis el lehet érni kiemelkedő eredményeket.

Marko Nikolić egészen kiváló edző – nem először bizonyította. A görögországi meccs után Budapesten is legyőzte a Mol Vidi a PAOK-ot, és ebben oroszlánrésze van a szerb szakembernek. Az első félidő unalmas, eseménytelen játékot hozott, se a fehérváriaknak, se a vendégeknek nem voltak komolyabb helyzetei, a két csapat 0–0-val ment a szünetre.

A második félidő elejét viszont a taktikához hűen megnyomta a magyar bajnoki címvédő, és egy remek támadás után megszerezte a vezető gólt. A brazil, de már magyar válogatott Vinícius tört bátran előre, Pátkaitól zseniális labdát kapott, majd pontosan a nyáron igazolt Milanov fejére ívelt, aki remek mozdulattal fejelt a kapuba (1–0).

A Vidi játékosai a gól előtt és a gól után is betartották a taktikát, keményen, fegyelmezetten védekeztek, de nem adták át a terepet a PAOK-nak, amely csak az utolsó percekre tudta igazán beszorítani a csapatot. Jó volt nézni, hogy a Vidi higgadt maradt, és nem igazán tudott igazi ziccerbe kerülni a görög csapat. Bár a végén izgulnunk kellett, a Vidi megőrizte az előnyét és így oda-vissza legyőzte a csoport – előzetesen – talán második legjobb csapatának tűnő PAOK-ot. Rengeteg futással, jó helyezkedéssel, minimális hibával - jelesre vizsgázott az egész Vidi.

PestiSracok facebook image

A négyes másik mérkőzésén a Chelsea szűken, de megverte idegenben a BATE Bariszavot, így négy forduló után tizenkét pontjával már továbbjutott. Remek érzés leírni, hogy az angol gigászklub mögött jelenleg a mieink a másodikak a csoportban, így továbbjutásra állnak. A Vidinek hat, a két riválisnak 3-3 pontja van. Jöhet a bariszavi meccs, ezzel a játékkal és hozzáállással ott is nyerni lehet.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.