Pesti Srácok

A Cigánykirály aranyszíve: Fury hétmillió fontot adott a rászorulóknak

A Cigánykirály aranyszíve: Fury hétmillió fontot adott a rászorulóknak

Tyson Fury nem tódított, valóban jótékonysági szervezeteknek adta azt a hétmillió fontot (két és félmilliárd forintot), amelyet a világbajnoki címmérkőzésért kapott. A nehézsúlyú bokszoló igazi példakép, saját démonaival megküzdve jutott fel tavaly decemberben újra a csúcsra, de nem felejtette el, hogy másoknak is kell a segítség.

Mindig is azok a sportolók érdekeltek igazán, akik emberileg is izgalmasak, saját útjuk van, amelyen következetesen végigmennek, széljárástól, történelemtől, nehézségektől függetlenül. A brit – vagyis ír-cigány (traveller) – Tyson Fury pontosan ilyen. Korábban megírtam már elképesztő élettörténetét, hogy egy lakókocsiban felcseperedve hogyan emelkedett fel a bokszvilág csúcsára, majd hullott vissza a mélybe, ahogyan azt is, miként sikerült ismét visszakapaszkodnia.

Fury pár éve Vlagyimir Klicsko legyőzése után minden motivációját elveszítette, inni, kábítószerezni kezdett, hatalmasra hízott és szinte nap mint nap a halállal foglalkozott. Nem túlzás – életveszélyes depresszió kínozta, nem csak a pályafutása, az élete is veszélyben volt.

Amikor százhatvan kilósra hízva bejelentette, hogy abbahagyja a kábulást, sokan csak reklámfogásnak, szánalmas tódításnak vélték az egészet, de ő kegyetlen nagy munkával, hatalmas fájdalmak árán újra csúcsformába került, nap nap után legyőzve önmagát. Bár a fogadóirodáknál bőven esélytelen (underdog) volt, december elsején döntetlent ért el Deontay Wilder ellen Amerikában, miután kibokszolta a jelen egyik – ha nem a – legveszélyesebb bunyósát. Az utolsó menetben olyan pofonból állt fel, amiből szinte lehetetlennek tűnt feltápászkodni.

PestiSracok facebook image

Fury a nehézsúlyú mérkőzés előtt kijelentette, hogy a bevételét a rászorulóknak adja, sokan tamáskodtak, de azért nem kevesen hittek neki, korábban – kivéve amikor hülyéskedett – mindig betartotta a szavát. Most is.

A hírek szerint azóta bejárta Los Angelest és megdöbbentette, hogy mennyi a szegény és a hajléktalan arrafelé. Nem sokkal később Cardiffban bejelentette, hogy megtette, amit ígért, a meccspénzét olyan brit jótékonysági szervezeteknek adta, akik alkohol- és drog-rehabilitációval foglalkoznak, valamint a hajléktalanokon és a szegényeken segítenek.

Az igazán elképesztő, hogy hétmillió fontról, azaz nagyjából két és fél milliárd forintról van szó. Ennyit kapott a Wilder elleni meccsért, hogy aztán továbbadja azoknak, akiknek nagyobb szükségük van rá.

Nem is Furyról beszélnénk, ha nem mondta volna a következőket:

Ez egyébként igaz, ezt a bejelentést sem külön sajtótájékoztatón tette meg, hanem egy olyan előadáson, amelyet a rajongóinak tartott.

Most, miközben megszabadult hétmillió fonttól, készül a Wilder elleni visszavágóra, ahol most már ő lesz az esélyesebb. Azt mondta, neki mindegy, hol fognak megütközni, lehet Amerikában, Angliában, de ha kell, az Antarktiszra is elmegy. Én már tudom, hogy kinek fogok szurkolni.

Fotó: Talksport.com

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.