Jobb úszó lettem volna Hosszú Katinkánál, ha van kedvem edzeni!
Társadalmunk egyik legnagyobb mételye az irigység. Ez áll a Hosszú Katinka elleni lejárató-cikkek és a gyűlölet mögött is. A valóságban világklasszisunk példátlanul sikeres, győz és győz és győz. Csak a Tökmag Jankók várják a bukását, hogy ezzel is igazolják: itt mindenki vesztes, nem csak ők. Pedig csak ők azok. És miattuk ilyen nehezen élhető ez az ország. Publicisztika.
Társadalmunk egyik betegsége az irigység. Talán ez is Kádárnak köszönhető: csak lapuljunk, csak húzzuk meg magunkat, éljük valahogy túl az életet. Vigyázzunk a nálunk okosabbakkal, a tehetségesekkel, a lázadókkal, a keret-feszítőkkel, a külön-utasokkal (a társutasokat jobban kedveltük).
Törjük meg a látó gyerekeket, gyömöszöljük bele a dobozokba, amíg kijön belőle az engedelmes elvtárs, a szavazó. Nyomjuk be egy raktárba Hamvas Bélát, ne engedjük lemezhez Radics Bélát és a Syriust, gyűlöljük a gazdagokat, a sikereseket, hiszen nem véletlenül lettek azok, tudjuk, na, kellett ott lennie valaminek. Azt csak úgy nem lehet. Akkor nekem miért nem sikerült?
Erre az irigységre mindig lehet építeni, az elnyomott kisember epés haragjára. A két fröccs között felböfögött égkáromlásra. Az asszonyok pletykás rosszindulatára. Ez a fegyver mindig beválik, ha le kell járatni valakit.
Hosszú Katinkát le kell. Elképesztően sikeres, gazdag, túllépett a válásán (még azt is meg merte lépni, elhagyta a hites urát!), legyőzte Gyárfást, lemeccselte a Magyar Úszó Szövetséget, a nemzetközi szövetséget, saját klubja van, olimpiai bajnoki címei, világbajnokságot nyert Budapesten, minden idők legjobb, legfelemelőbb úszó-vébéjén, ez már túl sok. Ezt már nem bírja el a gyomrunk. Andy Vajnánál sem bírta el.
Ha én is úszni kezdtem volna, én is elérem ugyanezt... – gondolják a fotel elhízott bajnokai. Ez most már tényleg sok, mit képzel magáról ez a nő! – kommentálja a másik. Az én adóforintomból, az én adóforintomból, az én adóforintomból – írja a harmadik (valójában adót csal, de azt is csak a szemét kormány miatt – ezeknek!).
Sok Tökmag Jankó, mint a publicisták, akik nekiesnek Adynak, teljesen elfelejtve, hogy nemhogy nem egy „súlycsoportban”, de nem is egy „sportágban” szerepelnek. Hogy nem a színpadon, hanem a vécén énekelnek.
Hosszú Katinkának most éppen a Bors kreált ügyet, eltelt már pár hét a legutóbbi szarkavarás óta, eljött az ideje! A „botrányba!!!” belekeverték egy másik világklasszisunk nevét, a lejárató cikket természetesen átvette a többi népnevelő bulvárlap, például a Blikk, hogy a Magyar Nemzetben végre megjelenjen a higgadt cáfolat. Nincs ügy, nem is volt ügy, de a méreg már hatott. Már megint „ez” a Hosszú.
Én nem tudom, honnan van Hosszú Katinkának ehhez ereje. Azt sem értem, hogyan nyerhette meg a múltban a Gyárfás Tamás elleni háborút, aki legyőzhetetlennek tűnt, a lejáratás régi motorosaként, mestereként, a magyar úszás diktátoraként, a nemzetközi szövetségbe beépülve hatalmasnak látszott, a kommunizmusból átmentett Nagy Gömböcnek, kikezdhetetlennek, aztán mégis elterült. Hirtelen ő lett a Tökmag Jankó.
Furcsa szerep volt: sokunkba beleégett a nyomorult kabalafigura (Bol-Dog) mellett kínosan toporgó egykori főúr. A nagy Gyárfás, aki néhány évvel azelőtt még saját stúdiójában semmisítette meg a neki nem szimpatikus sportolókat. Ó idők.
Hosszú Katinka nyert, pedig olyan támadás indult ellene, amilyet korábban ritkán láttunk. Számtalan cikk jelent meg már akkor a „hálátlan”, „teljesen megváltozott”, „amerikai férje hatása alatt álló” (lásd még: gonosz imperialisták) fúriáról, akinek nem is fontos Magyarország, a magyar sport, a magyar úszás, a szívét-lelkét nekünk áldozó Gyárfás Tamás. Szinte az összes újság és portál felült erre a vonatra, a PestiSrácok.hu – ebben – az üdítő kivételek közé tartozott.
Patriarchális, hím-sovinisztákkal teli társadalmunk persze el sem tudta hinni, hogy mindez Hosszú győzelme volt. Shane Tusup volt a bűnös, ő irányított a háttérből, szegény Katinka csak „báb” volt, egy megvezetett lány, hát mi lett abból a szimpatikus vidéki kislányból, aki tudta, hogy mikor kell hallgatni! (Mindig.) Talált volna egy jó, komondoros férjet magának!
Aztán Tusup ejtve lett, dobva, Hosszú Katinka meglépte a borzasztóan nehéz, de nyilván elkerülhetetlen lépést: elvált.
Somolyogtak a károgók: na, most vége. Kipukkad. Esélye sem lesz többé. No Tusup, no koksz, hiszen csak emiatt volt ilyen jó. Sokan örültek annak, hogy kihagyja az edzéseket, várták az első igazi bukást.
Na most, na most ő is a helyére kerül! Jöhet mellém a húsfeldolgozóba! Nem így lett.
Hosszú Katinka pályafutása alatt nem először és nem utoljára felállt, összeszedte magát és elkezdett pokolian keményen edzeni. Közben fél kézzel levezényelte azt a harcot, amelyben a világ legjobb úszóival legyőzte a nemzetközi szövetséget. Most már lesz saját versenysorozatuk is. Az egyik klubot világklasszisunk vezetheti.
Közben azért már Tokióra is készül. Vélhetően az lesz az utolsó olimpiája. Addig még meg fog jelenni számtalan lejárató cikk, többnyire név nélkül, ahogy a Bors említett írása. Mert azt úgy illik! Az olvasók nagy része úgysem veszi észre, hogy ezekhez még a nevét sem adja senki. Hosszú nem perel, nem válaszol, majd néha – mint most szerdán – egy interjúban elmondja, valójában mi a helyzet, és közben edz, klubot vezet, és építi a profi pályafutása utáni életét.
Jövőre (is) tízmilliónál több magyar fog örülni a sikereinek. Persze a Tökmag Jankók is készülnek. Várják a bukást, az „elkerülhetetlent”.
Hogy ezzel is igazolják: itt mindenki vesztes, nem csak ők. Pedig csak ők azok. És miattuk ilyen nehezen élhető ez az ország.
