Pesti Srácok

Vékony, visszafogott Barca-győzelem Manchesterben

null

Viszonylag gólszegény meccseket hozott a Bajnokok Ligája két szerdai elődöntője, és mindkét meccsen a vendégek lehetnek elégedettebbek a végeredménnyel. Az FC Barcelona egygólos előnnyel várhatja a hazai visszavágót, miután szerdán 1:0-ra nyert a Manchester United vendégeként; a másik szerdai mérkőzésen az Ajax és a Juventus nem bírt egymással Amszterdamban.

Az Old Trafford stadionban – ahol korábbi négy fellépése alkalmával egyszer sem nyert a katalán csapat – nagy lendülettel kezdett a Barcelona, és mezőnyfölényét a 12. percben gólra tudta váltani: Suárez középre visszafejelt labdája Shaw testén változtatott irányt, mielőtt a hazai kapuba került volna. A vezető gól után a vendégek kényelmesebbre vette az iramot, túlzott magabiztosságuk hibákkal is párosult. Az egyenlítés elmaradt ugyan, de magukra találtak az angolok, akik egyenrangú partnerei voltak a katalánoknak, és még helyzeteket is kidolgoztak. A nagy kedvvel játszó – a 65. percben mégis lecserélt – Coutinho vezérletével idővel magához ragadta a kezdeményezést a Barcelona, de megelégedett azzal, hogy a lefújásig irányítása alatt tartották a mérkőzést.

Amszterdamban a jó iramú, küzdelmes összecsapáson mindkét kapu előtt gyakran megfordult a labda, és a szünet előtti hajrában Cristiano Ronaldo fejesével jutott vezetéshez a Juventus. A hazai védők teljesen megfeledkeztek a beadásra centerként érkező portugálról, aki nem hibázott. A második játékrész elején Neres találatával megérdemelten egyenlített a sokat dolgozó és gólra törően támadó Ajax. A folytatásban egyenrangú félként játszottak a csapatok, az eredmény pedig nem változott, bár a vendégeknek a hajrában volt egy kapufájuk.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések:
Manchester United (angol)–FC Barcelona (spanyol) 0:1 (0:1)
gólszerző: Shaw (12. – öngól)

PestiSracok facebook image

AFC Ajax (holland)–Juventus (olasz) 1:1 (0:1)
gólszerzők: Neres (46.), illetve Cristiano Ronaldo (45.)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.