Pesti Srácok

Lángoló hittel küzd a súlyos betegség ellen – Kövessy Róbert rendezővel beszélgettünk Wichmann Tamásról, a kenukirályról

Lángoló hittel küzd a súlyos betegség ellen – Kövessy Róbert rendezővel beszélgettünk Wichmann Tamásról, a kenukirályról

Könnyes, megható filmbemutatót tartottak az Urániában, ahol a főszereplő Wichmann Tamás még a vetítés kezdete előtt elkéredzkedett. Orvoshoz ment, hiszen súlyos beteg. Kövessy Róbert a legendás Wichmann söröző bezárásának okán kezdett forgatni a kenukirályról, akiről csak később tudtuk meg, hogy élete legnehezebb küzdelmét vívja. Interjút készítettünk Kövessyvel, aki természetesen bízik benne, hogy Wichmann ezt a harcot is megnyeri. „A mindent legyőző hitet tapasztaltam nála. Azt a lángoló, őszinte hitet, ami végig kísérhette egész életét, egyfajta belső tüzet, ami hihetetlen optimizmussal párosul nála. Nagy bohóc ő, mondhatom így, és nagy színész, a lelke, s ez így együtt mindig túlemelte a kudarcokon, nehézségeken, betegségeken. Épp a napokban beszélgettem Schuszter Lórival, aki azt mondta, hogy Wichmann sohasem építette a saját szobrát. De amíg ezek a szobrok mennek, addig a Wichmann marad. „A többi csak Muppet show”.

Vastaps és könnyek között búcsúzott Wichmann Tamás a közönségtől azelőtt, hogy múlt csütörtökön bemutatták a róla szóló portréfilmet az Urániában. Sportlegendánk súlyos betegséggel küzd, és aznap is orvoshoz ment. A filmet Kövessy Róbert rendezte, akivel a kenukirályról és magáról az alkotásról is beszélgettünk. Filmjét február 2-án vetíti majd a Duna Televízió. A beszélgetésekbe korabeli rövid idézeteket tűztem.

Wichmann Tamás világbajnok, olimpiai ezüstérmes kenus a

Ott voltál a Modellváltás '89 nevű történelmi fesztiválunkon, ahol punkokkal, lázadó zenészekkel beszélgettél az elnyomásról, a cenzúráról. Én is erről a terepről ismerlek, legismertebb, kultikus filmed a Pol Pot megye punkjai, amely a CPG-ről szól, de forgattál ötvenhatos hősökről, forradalmár lányokról, asszonyokról, a NATO-hoz elsőként „átállt” Belovai Istvánról. Sportolóról talán még nem. Igaz, Wichmann Tamás több mint sportoló, legalább annyira kultikus személyiség, mint mondjuk a CPG tagjai. Vagy mint a „Wichmann”, azaz a kenus kocsmája. Mit jelentett ez a hely a fiataloknak, az undergroundnak?

PestiSracok facebook image

A nyolcvanas években a közelben jártam iskolába, a Madách Gimnáziumba, így sokat lejártunk a „Wichmann-ba” is, annál is inkább, hiszen akkor már mi is szamizdatoztunk. Többek között Tamás fiával, Ákossal is. Amiért majdnem kicsaptak a gimnáziumból. Már harmadik osztályban feketelistára kerültünk, nem kaptunk KISZ-jellemzést, ami előfeltétele lett volna a továbbtanulásnak. Szóval egy menedék volt nekünk is, egy olyan hely, ahol hasonló karakterekkel találkozhattunk, sokszor a művészvilág legendás alakjaival is. Akkoriban kevés ilyen rejtőzködő hely volt, cégér nélküli, amelyről csak az oral history szerint tudták a beavatottak, hogy ez a Wichmann, hiszen csak a katedrál üveg volt az utcafronton. Ez a mai napig nem is változott.

Jut eszembe, életem első szerelmi vallomása is ott csattant el.

„Wichmann Tamás ma minden energiájával éttermének megnyitásán fáradozik – írta 1986-ban a Képes Sport. – Szent Jupát Wichmann Korcsma. Ez lesz a neve, ha elkészül. Az éttermi részben még fumérlemezek, lemeztelenített csövek, félig beszerelt konnektorok éktelenkednek, de azért már felismerhető, hogy otthonos, kellemes vendéglő lesz.” Az lett. Kulthely.>

Fiatal nõk beszélgetnek a Wichmann kocsmában, 2012 / Fotó: MTI

A filmedhez az utolsó lökést ugye a kocsma bezárása indította el.

Igen, a végső elhatározás természetesen a kocsma bezárásának a híre volt, de az ötlet már régóta motoszkált bennem, hiszen mondjuk amikor bárzenészekkel forgattam, akkor sok, az ötvenes-hatvanas években kultikusnak számító helyet körbejártunk a városban. De mégis inkább a személyes szál döntött.

„Egy legenda vége: bezár a bulinegyed legrégebbi kocsmája. A sörözőt 32 éve működtető Wichmann azzal indokolta a döntést, hogy már 70 éves, és elfáradt”.>

Követted Wichmann karrierjét fiatalon? 1980-ban ugye hatalmas esélyes volt, és nem tudta megnyerni az aranyat. Sőt, feladta. Hogyan tudta ezt feldolgozni?

Én a mai napig lelkiismeret furdalást érzek a szavaiban a moszkvai fiaskóért. Úgy érzem, hogy ő maga sem tudta feldolgozni ezt a traumát. A beszélgetések alatt többször is felmerült ennek a tragikuma, és a mai napig sem érti önmagát, hogy magasan a legesélyesebbként, hogyan történhetett meg ez az olimpiai döntőben.

„A 4. olimpiáját járó kenuzó Wichmann sorsa valójában már a rajtnál megpecsételődött, úgy tűnt Tamás későbbi indításra számított, s emiatt azonnal hátrányba került, a 9. helyről kellett folytatnia. 750 m-nél még megpróbált erősíteni, de aztán megemelte a lapátját, leállt, nem bírta tovább. Erejét összeszedve valahogy csak eljutott a célvonalig. A fizikai és lelki ereje teljesen elfogyott. Wichmann a következőket mondta: >... egyik pillanatról, a másikra mintha elszállt volna az erőm, összetörtem, nem bírtam tovább. Ilyen talán még sohasem fordult velem elő. Nem értem, nem értem...<”.>

Madách művének kulcsmondata mintha Wichmann Tamásra és magára a sportra is utalna. A küzdés, a nem feladás. Mondhatjuk, hogy a legenda többször felállt a padlóról. Először gyerekkorában, amikor a kómából felépülve világklasszis sportoló lett. Aztán 1980-ban, amikor az olimpiai pofon után újra világbajnok tudott lenni, és ami nem mindennapi, a civil életben is helyt állt. Mi kell ehhez?

A mindent legyőző hitet tapasztaltam. A lángoló, őszinte hitet, ami végig kísérhette egész életét, egyfajta belső tüzet, ami hihetetlen optimizmussal párosul nála. Nagy bohóc ő, mondhatom így, és nagy színész, a lelke, s ez így együtt mindig túlemelte a kudarcokon, nehézségeken, betegségeken. Rendkívül közvetlen, barátságos és szimpatikus személyiség. Önmaga tudott maradni minden helyzetben. Épp a napokban beszélgettem Schuszter Lórival , aki szintén szereplője a filmnek, hiszen ott működtette az IRI-t (Ifjúsági Rendező Irodát) erről. Lóri is azt mondta, hogy Tamás sohasem építette a saját „szobrát”, amit oly sokan igyekeznek önző módon megtenni.

Ugyanezzel az attitűddel találkoztam a punkfilmjeim, sőt az 56-os lányok forgatásakor is, s ez engem legalább annyira lelkesít, és erőt ad a sokszor kilátástalan filmes munkákhoz.

Képes Újság 1979-es cikkéből: „Másoktól hallottam, hogy a duisburgi világbajnokság előtt szombaton halt meg Wichmann Tamás édesanyja. Hétfőn a kiírás értelmében, Dunavarsányban mégegyszer össze kellett mérnie erejét egyik hazai riválisával. Így döntötték el a VB-indulás jogát. Dr. Parti János szövetségi kapitány a történetekre való tekintettel fel akarta menteni Tamást a vízre szállástól. Ő azonban nem fogadta el. Állítólag órákig ült szobájában. Majd méterekkel verte fiatal ellenfelét. Kivívta, hogy a világbajnokságon mindkét kenuszámban rajthoz állhasson. És az eredmény: két világbajnoki arany Duisburgban!”.>

Wichmann Tamás kenus, a C-1 1000 méteres verseny gyõztese a célba érkezés után a XV. Kajak-Kenu Világbajnokságon. 1979 / Fotó: MTI
Wichmann Tamás kenus, a C-1 1000 méteres verseny győztese a célba érkezés után a XV. Kajak-Kenu Világbajnokságon. 1979 / Fotó: MTI

Wichmann Tamás nagyon súlyos betegséggel küzd. Amikor forgatni kezdtél, tudtál már erről, ő tudott egyáltalán? Mit változtatott ez a forgatáson?

Menet közben derült ki számomra, hogy Tamás súlyos beteg, és úgy, hogy önmaga sose beszélt róla. Az alapkoncepciója a filmnek a kocsma bezárása volt, annak a miliőnek a retrospektív ábrázolása. Az MTVA Mecenatúra először csak erre adott támogatást, de második körben már Tamás személye is előtérbe helyeződött, hogy a sportkarrierjét is portréfilm-szerűen bemutathassuk.

„Kajak-kenu berkekben az a mondás járja, hogy versenyzők jönnek, versenyzők mennek, de Wichmann Tamás marad – nélküle nincs csapat. Nem is olyan nagy túlzás ez, hiszen az elmúlt tizenkét esztendő során a válogatott csaknem kétszer teljesen kicserélődött, csak Wichmannt nem tudta még senki kiszorítani a csapatból. Amikor Montrealban harmadikként érkezett a célba és kikászálódott a hajóból, ártatlan szemekkel mondta a körülötte állóknak: >Úgy látszik, nem itt volt a cél. Moszkvában lesz! – 1978, Magyar Ifjúság.> Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok, egykori kenus gratulál a 2. helyezéshez Obermayer Dorinának (b) és Takács Kincsõnek a nõi C-2 500 méteres döntője után / Fotó: MTI A közönség vastapssal, egy része könnyezve búcsúzott el Wichmann Tamástól, aki hálás volt a sorsnak, hogy még életében elköszönhetett az Uránia nézőitől. Mit éreztél ebben a pillanatban, hiszen azért ez már túlmutat a film, a mozgókép keretein? Ezelőtt két évvel itt az Uránia dísztermében volt a „Pesti lányok” c. filmem díszbemutatója, és most ugyanitt ugyanaz a felemelő, megtisztelő, szívszorító érzés hatott át, mint az 56-os hősök emlékezetekor, hogy végre méltó helyen, méltó megemlékezéssel és filmmel köszönthettük ezt a nemzet számára is pótolhatatlan, kimagasló, tanítani való életpályát, Wichmann Tamásét. A vezető képen Kövessy Róbert látható, készítette: Horváth Péter Gyula. A többi fotó: MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.