Pesti Srácok

A családja inspirálja a magyar teniszcsillagot

null

A legnagyobb inspirációt a családom jelenti, édesapám, édesanyám és a nővérem ösztönöz a leginkább. Sokat segítenek nekem, és nélkülük nem jutottam volna el idáig, ők a példaképeim- árulta el rajongóinak a magyar teniszcsillag, Babos Tímea, akinek a női teniszversenyeket szervező WTA továbbított honlapján rajongói kérdéseket.

A 27 éves játékos egy válaszában elárulta, neki is vannak meccsek előtt bevett szokásai, általában ugyanazt eszi, és a csapatával együtt próbál rápihenni a mérkőzésre.

- mesélte el egy másik érdeklődőnek a videointerjúban.

PestiSracok facebook image

A kérdezz-felelek játékba váratlanul bekapcsolódott párospartnere, Kristina Mladenovic is, aki tréfásan azt tudakolta, milyen jó és rossz dolgok történnek a pályán, amikor együtt játszanak. Babos mosolyogva elmondta, tökéletes a kapcsolatuk, így nincsenek rossz dolgok. Hozzátette, remekül kiegészítik egymást, és sokat segítenek egymásnak a pályán és azon kívül is. Az edzésekről szólva a párosban háromszoros Grand Slam- és világbajnok teniszező kifejtette, az előszezonban napi négy-öt órát teniszezik és három órát kondizik. A versenyek közben csak napi egy tréningje van. A teniszen kívül szívesen űzi az ökölvívást, labdarúgást, kerékpározást és a futást is. Egy ifjú rajongójának elmondta:

álmaimért.
Babos Tímea arról is beszélt, hogy a Grand Slam-versenyeket leszámítva a kedvenc tornája és városa Róma, mert az életét Magyarországon kívül csak Olaszországban tudná elképzelni. Az elsőszámú magyar játékos pályafutása csúcspontjaiként párosban az első GS-diadalt, az első világbajnoki címet és a világelsőséget, míg egyéniben a tornagyőzelmeit, illetve a top 25-ös világranglista-helyezést nevezte meg.

Forrás: MTI/Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.