Pesti Srácok

Lovassy Krisztián: én még ennyi vérző embert kerékpárversenyen nem láttam

null

A londoni olimpikon Lovassy Krisztián is szenvedő alanya volt annak a vasárnapi tömeges bukásnak, amely egy amatőr országúti kerékpárversenyen történt Tótvázsony és Balatonszőlős között. A mintegy 200 tagú mezőnyből körülbelül 50-en estek el csaknem 70 kilométer/órás sebességnél. Az Országos Mentőszolgálat adatai szerint 19-en sérültek meg.

A 32 éves profi pályakerékpáros - akit fejsérülése miatt kétnapos megfigyelésre kórházban tartottak - az M1 aktuális csatornának hétfőn azt nyilatkozta: Magyarországon ilyen versenybalesetben még nem volt része, de külföldön sem nagyon.

- mondta Lovassy Krisztián.

PestiSracok facebook image

Hozzátette: a rajt után "fénysebességgel" lőttek ki az amatőrök mellet, hogy odaérjenek a mezőny elejére, mert a lejtőn szinte borítékolható a bukás.

- emlékezett.

Kiemelte: biztonságosan próbált meg lemenni a lejtőn, az amatőrök nagy része viszont szerinte még soha nem is közlekedett ilyen sebességgel.

- közölte.

Lovassy kiemelte: hivatalosan ugyan 70 kilométer/órával ment a mezőny, mert a KRESZ szabályait ilyen esetben is be kell tartani, de szerinte volt olyan is, aki ennél sokkal gyorsabban száguldott lefelé.

- mondta.

Hangsúlyozta: az út egyik oldalán két méter mély sziklás árok volt, míg a másikon 1,5-2 méterenként vasrúd volt lebetonozva, amelyekhez drótháló volt kifeszítve.

- nyilatkozta.
Hozzátette: ezzel a rajttal lehetetlen volt elkerülni a tömeges bukást, amire akkor lett volna lehetőség, ha az ellenkező irányba tekernek a pályán - amelyet öt kört kellett volna megtenni -, vagy kocsis felvezetéssel elviszik a mezőnyt a domb aljáig és csak onnan lövik el az éles rajtot. Utóbbi esetben legalább a profik el tudtak volna szakadni a mezőnytől.

- mondta.
Lovassy a történtek ellenére készül a hétvégi pályakerékpáros országos bajnokságra és azt tervezi, hogy ott lesz a rajtnál.

- fogalmazott.

Forrás: MTI/Fotó: index.hu-olvasói fotó-képernyőfelvétel

Ajánljuk még