Pesti Srácok

Búcsúztatta a Fradi a svéd bajnokot a BL-ben

null

Sikerrel vette a Fradi a BL-selejtező első körét, ahol házigazdaként 2:0-ra legyőzte a svéd Djurgården csapatát szerda este. A zöld-fehérek mindkét gólját Tokmac Nguen szerezte, aki az MTK elleni nyitófordulóban is eredményes volt az NB I-ben. A norvég támadó előbb távolról bombázott a hálóba, majd egy gyors kontra végén értékesített egy ziccert. Az OTP Bank Liga címvédője a kvalifikáció második körében, amely ugyancsak egyetlen mérkőzésen dől el, az 51-szeres skót bajnok Celtic FC otthonában lép pályára jövő szerdán.

Az első fél órában egy veszélyesen kapura kanyarodó Isael-szabadrúgást leszámítva gyakorlatilag semmi érdemleges nem történt a pályán, a 33. percben azonban Tokmac Nguen egyéni villanása után megszerezte a vezetést a Ferencváros. A csatár rendkívül harcosan szerzett labdát a vendégek térfelének közepén, megtolta, és jó 25 méterről kilőtte a kapu jobb alsó sarkát. A szünetig visszaállt a korábbi, mindkét csapat részéről kockázatmentes futball, az eredmény pedig nem változott. A fordulást követően inkább a kontrákra rendezkedett be a Ferencváros, Szerhij Rebrov vezetőedző taktikája pedig gyorsan beérett, ugyanis egy gyors ellentámadás végén a 62. percben Boli tökéletes ütemben ugratta ki Nguent, aki a kifutó kapus támaszkodó lába mellett higgadtan gurította el a labdát a bal alsóba. Úgy tűnt, ez el is dönti a mérkőzést, mivel a svédek gyakorlatilag veszélytelenek voltak Dibusz Dénes kapujára. A duplázó Nguent váltó Michal Škvarka még biztosabbá tehette volna a hazai sikert, de két óriási helyzetet is elpuskázott. A svéd bajnok az utolsó negyedórára sem tudott változtatni, így a Varga Roland által kihagyott ziccer ellenére is sima győzelmet aratott a Ferencváros.

BL-selejtező, 1. forduló: Ferencváros–Djurgården IF (svéd) 2:0 (1:0) Groupama Aréna, zárt kapuk mögött, v.: Fedayi San (svájci) gólszerző: Nguen (33., 62.) sárga lap: Blazić (46.), Kovačević (66.), illetve Holmberg (64.), Berg (71.) Ferencváros: Dibusz – Botka, Kovačević, Blazić, Ćivić – Haratin, Somália – Uzuni (Varga, 83.), Isael (Laiduni, 75.), Nguen (Škvarka, 63.) – Boli

A Celtic otthonában sorra kerülő összecsapásra készülő Ferencváros várhatóan nem lép pályára az OTP Bank Liga második fordulójában, mivel a klub arra kérte a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottságát, hogy továbbjutása esetén halassza el a Diósgyőr elleni szombati találkozót. Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője elmondta, hogy mindig nehéz játszani ilyen szinten, főleg, ha nem ismerik jól az ellenfelet.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Rebrov. A rivális trénere, Kim Bergstrand kiemelte, hogy nem lepődtek meg rajta, hogy milyen jó csapat a Ferencváros:

Forrás: MTI