Pesti Srácok

Dzsudzsák még nem írt alá Debrecenben

Dzsudzsák még nem írt alá Debrecenben
Dzsudzsák egyelőre még nem írta alá a szerződését. (kép: MTI / Illyés Tibor)

Tűkön ülve várta egész Debrecen, hogy ma Dzsudzsák Balázst hivatalosan is bejelentik, mint a csapat "új" igazolását. A játékos azonban a szerződést még nem írta alá, viszont a menedzsere azt ígérte, a holnapi nap folyamán mindenre fény derül.

Vörösbaranyi József a PestiSrácok.hu kérésére nyilatkozott az üggyel kapcsolatosan, ugyanakkor nem volt túl bőbeszédű. Arra, hogy mi újság van Dzsudzsák Balázs átigazolási ügyével kapcsolatosan Debrecenben, szűkszavúan annyit nyilatkozott:

Napok óta a sport témájú hírek egyik szalagcíme, hogy Dzsudzsák hazatér nevelőegyesületéhez és 12 év után újra itthon rúgja majd azt a bizonyos bőrt. Ez a hír annyira nem meglepő, hiszen az átigazolási szezon elején egyszer erről már volt szó, aztán teljes lett a csend. Sőt, később a zuhanyhíradó pletykái szerint Dzsudzsák ciprusi ajánlatot kapott, ami lényegesen vonzóbb volt számára. Miközben sokan már azt várták, hogy lassan kiderül, melyik csapathoz igazol a szigetországba, újra robbant a hírbomba, miszerint a magyar játékos mégis hazajön. Az átigazolási időszak ezen a héten kedden, azaz holnap lejár, és egyelőre a mai sajtótájékoztatón nem jelent meg és aláírt szerződése sincsen, így Szabó Péter nem mutathatta be mint a csapat játékosát.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. A holnapi nap folyamán a csapatnak bemutató sajtóedzése lesz és a pletykák szerint itt mutatják majd be Dzsudzsák Balázst. Mindenesetre a legtöbb esély valóban erre a forgatókönyvre van, hiszen már órákban lehet számolni az átigazolási piac lezártát, és nagyon kevés esély van arra, hogy a DVSC-nél lényegesen jobb ajánlat fut be a játékosért. Persze erre a labdarúgás világában mérget ne vegyen senki. Holnap kiderül minden és természetesen beszámolunk a fejleményekről.

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.