Pesti Srácok

Kiharcolt döntetlen a Kijev ellen!

null

Hatalmasat harcolt a Ferencváros a győzelemért a Groupama Arénában, de nem volt ma este szerencséje – jegyezzük meg gyorsan, a bíróval sem. A Dinamo Kijev semmi különöset nem mutatott, azonban egy tizenegyessel többet rúgtak a kelleténél, és így majdnem egy góllal megnyerték a budapesti mérkőzést. Csakhogy jött az utolsó percben Boli és döntetlen lett a vége.

Nincs futballrajongó, aki ne várta volna a mai meccset. Valahogy az élet úgy hozta, hogy a Fradi az Üllői úton még nem ünnepelhetett BL-sikert, ezért is volt fontos a mai találkozó, hiszen győzelmi esélye (papíron) csak itt volt a hazai gárdának. Ráadásul a magyar csapat trénere a Dinamo Kijev egykori sztárja és mestere volt.

SZFE-maszk Stop!

Az első említésre méltó dolog a sajtólelátón történt, még a meccs előtt, ahol az egyik fotós sárga, SZFE feliratú szájmaszkban üldögélve várt, amikor az UEFA hivatalos fotósokért felelős munkatársa megkérte, hogy azt cserélje le egy normálisra. A történethez hozzátartozik, hogy a magyar munkatársak hoztak is a kollégának "a mérkőzés megtekintésére alkalmas" maszkot.

PestiSracok facebook image

Első félidő

A mérkőzés első percei kiegyenlített játékot hoztak, de látható volt, hogy a kijevi gárda gyorsan le tudta zárni a területeket és kicsit többet is birtokolta a labdát. A hetedik percben az első komoly helyzetet a Fradi dolgozta ki, Isael lövését azonban hárítani tudta az ukrán kapus. A játék képe is kezdett kialakulni, és hamar észrevehető lett, hogy inkább a széleken lehet megbontani a Dinamót. A tizenegyedik percben Lovrencsics ezt be is mutatta: helyzetbe hozta Zubkovot, aki viszont nem tudta jól eltalálni a labdát, így maradt döntetlen az állás. Egy perccel később a szlovák bíró sárga lapot adott Somáliának – kissé szigorú ítélet, de ezt vártuk. Az első negyedóra végeztével labdabirtoklásban javult a magyar csapat és az FTC megpróbálta irányítani is a játékot. A tizennyolcadik percben jó helyről rúghatott szabadot Isael, de elszámította magát, jócskán mellé ment. Aztán egy perccel később már Dibusztól volt szükség bravúrra, első ízben volt veszélyes a vendég gárda. A későbbiekben igazi harc bontakozott ki a középpályán, ütközések tarkították a mérkőzés ezen szakaszát. A huszonnyolcadik percben egy kezezést követően tizenegyeshez jutott a Kijev – úgy látszik, BL-meccsen ez kijár nekünk. Sajnos Tsygankov lövése pontos volt: 0–1.

Kívülről úgy tűnt, hogy a szlovák játékvezető a következő percekben sokat szövegelt a Fradi játékosainak, teljesen indokolatlanul. A harmincötödik percben jó helyről jöhetett a Kijev egy szabadrúgással, de felszabadítottak a hazai védők. Ezt követően nem kellett sokat várni a Fradi újabb támadására, Tokmac azonban kissé fölé lőtte a labdát. Az első felvonás végén érezhetően jobban játszottunk, nem akart hátránnyal a szünetre vonulni a magyar csapat. Isael szöglethez is jutott a negyvenedik percben, de nem lett belőle veszélyes helyzetünk, viszont gólt az ellenfél tudott lőni, nem mi: De Pena jóvoltából újabb értékes találathoz jutott a Dinamo Kijev, 0–2.

Második félidő

A második félidőre valami egészen másra volt szükség, annak ellenére, hogy inkább fejben nem volt jó a Fradi az első játékrészben, nem pedig fizikailag. És valljuk be, sem szerencsénk nem volt, sem pedig a játékvezető nem volt a helyzet magaslatán. Ennek ellenére az első percekben a kijevi csapat volt a frissebb és folyamatosan nyomás alá helyezték Dibusz kapuját, újabb gól azonban szerencsére nem született. A későbbiekben ugyan uralta a játékot a Dinamo, viszont hosszú percekig csak passzolgattak és nem vittek végig eredményes támadást. Ez szerencsére meg is bosszulta magát, mert jött Tokmac és a Ferencváros szépített az 59. percben: 1–2.

A következő tíz perc volt a meccs egyik legjobb része, hiszen mindkét csapat szeretett volna még gólokat rúgni. A hetvenedik percben Isael harminc méterről úgy döntött, ráível egy szabadrúgást, de védte a vendégek hálóőre. A hetvenharmadik percben Rebrov behozta Bolit és Makot, két támadót, ami világosan mutatta meg a mester terveit és elvárásait. A cserék jól szálltak be a meccsbe és sokat támadott a Fradi, ami az utolsó percre kifizetődött, hiszen Boli jóvoltából egyenlített a magyar csapat és így 2–2-es döntetlen lett a végeredmény, ami egy kisebb fajta bravúr a Bajnokok Ligája erős mezőnyében.

Vezető kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.