Pesti Srácok

Szöllősi György: Nem zavar, ha gúnyosan a „nemzet sportújságírójának” neveznek (PS-interjú a futball-nagykövettel Puskásról, az Aranycsapatról és a régi-új lejáratásról)

null

Nagy az adósságunk, évtizedekig mostohán bánt a hivatalos Magyarország Puskással és az Aranycsapattal. A keserű emlékekért nem kell a Kádár-időkig visszamennünk. Grosics Gyula és Buzánszky Jenő még itt voltak közöttünk, amikor a balliberális kormányzat bosszúból folyamatosan akadályozta, hogy a Nemzet Sportolói közé bekerüljenek. Ma azonban az állítólagos diktatúrában, mindig a Nemzet Sportolói döntik el, kit vesznek föl maguk közé. „Orbán Viktor felkarolta a Puskás-ügyet, akkor, amikor még senki, már első miniszterelnöksége idején példás segítséget nyújtott a magyar sportnak, megadta a tiszteletet a régi nagyoknak.” – hangsúlyozta portálunknak Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, aki évtizedek óta azért dolgozik, hogy Puskás Öcsi és az Aranycsapat sikertörténete itthon és világszerte is eljusson a lehető legnagyobb közönséghez. Exkluzív interjúnk első része.

Mi az első Puskás Ferenccel kapcsolatos emléke?

Negyedikes voltam a Váci Utcai Általános Iskolában, mikor valamelyik szülő ötlete alapján focicsapatnak öltöztünk farsangon és Hobónak a 6:3-ról szóló, kissé idétlen dalát énekeltük.

PestiSracok facebook image

Ma visszagondolva különös, hogy a tanító néni Szepesi György helyére mindenáron az én nevemet szerette volna behelyettesíteni a dalszövegbe.

Szóval, beszippantotta ez a történet.

Gimnazistaként is arról álmodtam, milyen csodás játékfilmet lehetne csinálni ebből a fantasztikus történetből. A nyolcvanas években a már módjával engedélyezett kiadványok hatottak rám először. Hámori Tibornak a Puskásról szóló könyvét a nővérem vette meg édesapámnak karácsonyra, így került hozzám, de áhítattal olvastam Bocsák Miklós Kocsis és Czibor című könyvét is.

Mikor olvastam, hogy a Barcelona is BEK-döntőt játszott, amelyen Kocsis és Czibor is gólt lőtt, aztán hallottam Czibort beszélni a hazáról, a Himnuszról Surányi András Aranycsapat-filmjében, éreztem, hogy fontos, történelmi jelentőségű ügy ez, a hajdani világsztárjaink pedig történelmi hősök.

Hogy merülhetett mindez feledésbe?

Sajnos az ötvenes évek legsikeresebb magyar sportolóját sikerült kiiktatni a közéletből, elhallgatni, szinte kiirtani a hazai köztudatból. Nagy erőkkel dolgoztak azon, hogy deheroizálják Puskást. Ennek van egy sor tetten érhető mozzanata, melyeket kibontottam később két egyetemi szakdolgozatomban, meg persze sok napi publikációban is.

Kik igyekeztek deheroizálni?

A Kádár-rendszer alaptermészetéből fakadóan ki nem állhatta azt, ami nemzeti büszkeségre ad okot, ami tömegeket mozgat. A kommunisták jól megjegyezték, hogy milyen kellemetlen meglepetést okozott nekik a vb-döntő elvesztése után tüntető tömeg 1954-ben és az emigráns világsztárok sikerei is kényelmetlenséget jelentettek a rendszernek.

Ön viszont évtizedek óta népszerűsíti a legendás csapat érdemeit.

A rendszerváltást követően Puskás már hazajárt, a kilencvenes évek elején még szállodában élt, aztán nagy nehezen kapott egy lakást, amit már régen megígértek neki, mikor Ausztráliában felbontotta a szerződését. Czibor pedig Komáromba költözött, őt még egyetemistaként ismertem meg, mikor a környezetéből megtaláltak, hogy írjak róla könyvet. Nyakig merültem már a témában, így örömmel vállaltam.

Szöllősi György Puskás Öcsinek mutatja róla szóló könyvét. / Fotó: Nemzeti Sport
Szöllősi György Puskás Öcsinek mutatja róla szóló könyvét. / Fotó: Nemzeti Sport

Ma már világosan látszik, hogy ez időtálló, nagy és sajátosan magyar történet, mely nemzetközi mércével mérve is hatalmas sztori.

Könyvet írt Puskásról is.

Tíz évre rá, miután MLSZ-sajtófőnökként lemondtam és visszatértem a Nemzeti Sport kiadójához, könyvet írhattam Puskásról is. Sorsfordító nagy ajándék volt, amikor a sokáig vonakodó, bizalmatlan és a korábbi Puskás-könyvek miatt kissé rosszkedvű Puskás Ferencné az ügy mellé állt.

Persze a lap és a kiadó támogatása is kellett ahhoz, hogy a kutatás során olyan helyekre jussak el, ahol korábban még nem járt ilyen céllal magyar újságíró. Így született meg 15 éve az életrajzi könyv, amelynek most a negyedik, bővített kiadásán dolgozunk és amelynek helyi piacra szerkesztett változatát 2015-ben egy brit kiadó is piacra dobta.

Erre a könyvre épült a Puskás Hungary című dokumentumfilm. Milyen emlékeket őriz ebből a korszakból?

Almási Tamás rendező, aki hatalmas Puskás-rajongóvá vált a forgatás során, az ördög ügyvédjeként úgy állt neki a munkának, hogy nem lehet az, hogy egy emberről mindenki csak jót mondjon, ezért az interjúalanyokat arra kérte, próbáljanak valami rosszat is felidézni Puskásról.

A dokumentumfilm tanúsága szerint tényleg aranyból volt a szíve…

Bizony, képtelen volt nemet mondani, jellegzetes történet, amit madridi csapattársa, José Santamaría mesél a filmben, hogy egyszer a saját kabátját terítette rá egy hajléktalanra. Ez volt tehát a legrosszabb tulajdonsága.

Úgy emlegeti Puskás Ferencet, mintha a kedvenc nagybátyjáról beszélne…

Inkább azt mondom, hogy Puskás, aki egykor egyszerűen az ország "Öcsije" volt, mindannyiunknak olyan, mintha családtag lenne.

A balliberális sajtó rendszeresen élcelődik azon, hogy Ön Orbán Viktor kedvenc újságírója. Hogy éli ezt meg?

Igen, már állandó eposzi jelzőm lett, ami inkább megtisztelő, mint bántó.

Térjünk is vissza az Aranycsapathoz. Azokat a sikereket százezrek ünnepelték az utcán. Hogy képes a futball ennyi embert megszólítani?

A kudarcokkal, történelmi traumákkal terhes huszadik századunkban ez nagyszerű magyar sikersztori.

Ebben sokat segített a hitünk és a kultúránk, amely a legnehezebb időkben is kapaszkodót jelentett. És a kultúra részeként bizony a sportunk, a futballunk, amely sokszor szinte egyedül adott okot büszkeségre, reményre. Ahogy a nagyjaink Trianon után megfogalmazták: ha már nincs esélyünk egyelőre katonai, gazdasági, politikai sikerekre, akkor a fiataljainknak adjunk meg mindent, legyenek ügyesebbek, okosabbak, erősebbek, műveltebbek, erkölcsösebbek, mint a többiek. Versenyképesebbek, ha ma így érthetőbb.

Ez volt a Klebelsberg Kuno által kitűzött irány.

A kultúra, a tudomány és a sport területén próbáltuk meg bebizonyítani, hogy a magyarságnak létjogosultsága van a világban.

Egy ideig még virágzott a sport a kommunizmus árnyékában is.

A Szovjetunióban, miután 1952-ben először engedték oda őket az olimpiára, eldöntötték, hogy a sportot a kommunizmusban is preferálni fogják, sőt a kibontakozó hidegháború új terepeként egyre fontosabb lett.

A helsinki olimpián, a körülményekhez és a sok besúgóhoz képest ismét teljes pompájában tündökölt a magyar sport, 16 aranyérmet szereztünk, a háború győztes szuperhatalmai, az Egyesült Államok és immár a Szovjetunió mögött ismét harmadikok lettünk az éremtáblázaton. Az Aranycsapat is megnyerte a futballtornát. Viszonylag könnyű helyzetben voltak a magyar kommunisták, akik a tehetséges elődök munkájának babérjait arathatták le.

Szöllősi György Kubala László társaságában 1999-ben. Fotó: magánarchívum

Sokan ma is úgy vélik, hogy akkoriban támogatták a sportot.

Persze, sokan egyenesen úgy fogalmaznak, hogy a rendszer a tenyerén hordozta a futballistákat. Már említettem, hogy Szűcs Sándort, a válogatott újpesti labdarúgót például ártatlanul kivégezték.

Miközben még rendes fizetésük sem volt, viszont sok mindent áthozhattak a határon…

Pontosan.

A sportolók kaptak még némi kalóriapénzt és esetükben, pláne, ha győzött a csapat elmaradtak a vámvizsgálatok, behozhattak ezt-azt, amit itthon eladhattak.

Így zsarolhatóvá váltak.

Egyrészt borzasztóan megalázó helyzetbe hozták a játékosokat, akiknek árubeszerzéssel, sefteléssel kellett bíbelődni két nagy meccs között, másrészt mindenki fenyegethetővé vált, hiszen hiába üzengették fentről, hogy bátran csináljátok gyerekek, szemet hunyunk, valójában mindenki tudta, hogy ez bűncselekmény. Az elvesztett világbajnoki döntő után már le is csapott a hatalom, Grosics Gyulát letartóztatták, házi őrizetben volt. De mindenki mást megfigyeltek, sakkban tartottak, zsaroltak és közben még hálát is vártak a játékosoktól, mert annál tényleg jobban éltek, mint a többség.

Próbálták a kommunista propaganda szolgálatába állítani a futballisták eredményeit.

Bizony, 6:3-as meg világbajnoki műszakokat rendeztek a gyárakban, belehajszolták a munkásokat, hogy száz helyett kétszáz százalékot teljesítsenek, túlórázzanak.

A propagandafegyver a legkritikusabb pillanatban, négy és fél év veretlenség után sült el visszafelé, amikor már elképesztően magasra srófolták a várakozásokat, elviselhetetlen terhet pakoltak a játékosok vállára a mesterséges hisztériával. Hiszen egy vb-finálé fontos dolog, és önmagában is lázba hoz egy országot, de akkor nálunk nagyon túltolták a dolgot, hogy így mondjam. Hiszen a foci azért elsősorban játék. Amíg a közelmúltban Hollandiában vagy Horvátországban ünneplő tömeg várta haza a vb-ezüstérmes válogatottat, addig nálunk nemzeti tragédiát jelentett a döntőben elszenvedett vereség.

Innentől, a a berni vereségtől számolom a magyar futball politikai támogatottságának megszűnését. Hiába hirdetik még ma is, hogy felkarolta a politika a futballt az ötvenes években, hiszen valójában tönkretette azt.

Néhány vereség után kegyvesztetté váltak a labdarúgók.

Mesterséges hisztériát keltettek a csapat körül, majd az első kudarc után elengedte a hatalom a sportágat, sőt bosszút állt rajta, amely folyamat 56 után felerősödött. A politikai kegyvesztettség szembetűnő példája, egyben szimbóluma a nemzeti aréna, a Népstadion ügye, amelyet már a klebelsbergi sportpolitika szeretett volna megvalósítani, aztán társadalmi munkában, nagy lelkesedéssel elkezdték építeni a háború után, ’53-ban sem volt még kész ugyan, de átadták, majd a vesztes vb-döntő után leállt a munka, és sosem fejezték be, féloldalas torzó maradt egészen a három évvel ezelőtti bontásig, majd újjáépítésig.

Folytatjuk!

Aranycsapat-kiállítás a Testnevelési Egyetemen. Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós

A Puskás-ügyek nagykövete

Szöllősi György 1995-ben került a Nemzeti Sporthoz. 1997-ben könyve jelent meg Czibor Zoltánról, majd sajtó alá rendezte Czibor 1956-os naplóját. Közben labdarúgó-játékvezetőként is tevékenykedett. 2000-től a Magyar Labdarúgó-Szövetség sajtómunkatársa, 2002–2003 között sajtóosztályvezető, majd sajtófőnök ugyanott. 2003–2004-ben az UEFA Bajnokok Ligája helyszíni sajtófőnöke Prágában és Londonban, az uefa.com tudósítója.

Még MLSZ-sajtófőnökként 2002-ben kezdeményezte, hogy Puskás Ferenc nevét vegye föl a Népstadion. 2003-tól a Képes Sport hetilap, majd ismét a Nemzeti Sport futballszakírója, rovatvezető-helyettese lett. 2005-ben, a Nemzeti Sport kiadójának gondozásában jelent meg Puskás című életrajzi könyve, amelynek angol változatát a brit Guardian napilap 2015-ben beválasztotta az Év sportkönyvei közé. Médiatudományi egyetemi diplomáit a Szegeden és Debrecenben szerezte. 2007-ben Puskás Ferenc feleségével és leányával megalakítja a család licenckezelő cégét, a PUSKAS.COM Kft-t, melynek azóta ügyvezetője. 2007 és 2014 között a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia első sajtófőnöke, kommunikációs igazgatója, 2010 óta a FourFourTwo futballmagazin magyar kiadásának alapító-főszerkesztője lett. Ötletgazdája és évekig főszervezője volt a Puskás–Suzuki-kupa ifjúsági labdarúgótornának, amelyen 2008 óta minden évben részt vesz Felcsúton a Real Madrid ifjúsági csapata. Vezetésével a Puskás Akadémia hozta létre a Real Madrid Alapítvány Európa első szociális és sportiskoláját nehéz sorsú, részben roma gyerekek társadalmi felzárkózását segítve a ma már globális hálózat részeként.

Kulcsszerepe volt az év góljáért járó FIFA Puskás-díj létrejöttében, 2009-ben a Puskás Akadémián jelentette be a FIFA elnöke Orbán Viktorral és Puskás Ferencnével a díj megalapítását, amelyet azóta többek között Cristiano Ronaldo, Neymar, Zlatan Ibrahimovic és Zsóri Dániel is megkapott. Fontos szerepe volt Puskás Ferenc tárgyi örökségének hazahozatalában, melyről 2011-ben Orbán Viktor tett nyilvános bejelentést. Buzánszky Jenő és Grosics Gyula hagyatékával gyarapítva a Puskás Akadémia égisze alatt megalapította a Puskás Intézetet, amelynek 2014-ben első igazgatója lett. Az intézet kiállítást rendezett többek között Athénban, Madridban és Manchesterben is, utóbbit 300 ezren látták néhány hónap alatt. Az összegyűjtött tárgyakat és kutatási eredményeket 2015-ben Az Aranycsapat Kincseskönyvében összegezte Bodnár Zalánnal és Szepesi Györggyel. Puskás Ferenc, a legismertebb magyar című rövid munkáját hat nyelvre fordították le. Sikeresen lobbizott a madridi, a melbourne-i az óbudai Puskás-szoborért, az athéni Puskás-emléktábláért a kispesti Puskás Ferenc utcáért.

2007 óta a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnökségi tagja, 2015-től az elnöke, 2019-ben újraválasztották, 2017-ben beválasztották az Európai Sportújságíró-szövetség (AIPS Europe) vezetőségébe, 2019-től alelnök, a 2020-as budapesti AIPS-kongresszus és Médiadíj-átadó szervezőbizottságának társelnöke. 2015 óta a Puskás Ferencné által alapított Puskás Alapítvány kuratóriumi elnöke. 2016-ban lett a Nemzeti Sport főszerkesztője, 2017-ben Áder János köztársasági elnök a Puskás-ügyek és a magyar futballhagyomány hivatalos nagykövetének nevezte ki. Vezetésével a sportújságíró-szövetség elindította a sportkönyvek megjelenését támogató Nagy Béla-programot. Az MSÚSZ szorgalmazására indult el a felsőfokú sportújságíró-képzés is a Testnevelési Egyetemen, itt a media officeri szakirány felelőse, előad a Debreceni, a Milton Friedman, a Széchenyi és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemeken is. 2019-ben, a komáromi Czibor-emlékév alkalmából újabb Czibor életrajzot írt Bodnár Zalánnal. A leendő új budapesti Puskás Múzeum szakértői csapatának vezetője, részt vett Almási Tamás Puskás Hungary című dokumentumfilmjének és Szente Vajk Puskás-musicaljének alkotómunkájában is. Számos hazai és külföldi szaklapban, sajtóorgánumban publikált, főként futball- és sporttörténetről.

A 43 éves sportújságíró Felcsúton él történész-művészettörténész feleségével, Himberger Edittel és három leánygyermekével.

Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.