Pesti Srácok

Először a Bajnokok Ligája történelmében döntős az angol sztárklub – Manchester City–PSG 2–0

null

Előzetesen szinte minden angol továbbjutást ígért a Manchester City–Paris Saint-Germain BL-elődöntő visszavágója előtt, hiszen a City az első felvonás során Párizsban is győzni tudott, ráadásul a PSG legnagyobb csillaga, Mbappé nem tudta vállalni a játékot, csak a kispadon kezdett. Végül a várakozásoknak megfelelően alakult a mérkőzés, amely sima City-győzelmet hozott. Ezzel az angol csapat története első BL-döntőjére készülhet.

Borzasztónak nevezhető pályaviszonyok fogadták a csapatokat – amelyet jól jellemez, hogy alig negyedórával a kezdés előtt még hólapátos munkások tisztították a pálya egyes részeit a hatalmas jégeső nyomaitól –, s így az is komoly kérdés volt, hogy melyik együttes tud jobban alkalmazkodni a rendkívüli körülményekhez.

A kiváló párizsi kezdés ellenére City-gól

Az mindenesetre kifejezetten jó mérkőzést ígért, hogy a PSG-nek a hazai zakó után nem volt más választása, mint az első pillanattól fogva támadólag fellépni. Alig léptünk a hetedik percbe, amikor büntetőgyanús eset történt a hazai tizenhatoson belül. A játékvezető a videóbíró segítségével kifelé ítélt szabadrúgást – jogosan, mert nem történt kezezés, Zincsenko vállán pattant meg a labda. Mindenesetre tény, hogy a PSG fergeteges tempóban kezdett.

PestiSracok facebook image
Fotó: MTI/EPA/Peter Powell
Fotó: MTI/EPA/Peter Powell

A 11. percben a játék addigi képe alapján némileg váratlanul a City szerzett vezetést. A hazai kapus, Éderson kiváló indítását követően Zincsenko nyargalt el a bal szélen, jól adott be De Bruyne-nek, aki Mahrezhez továbbított, és az algériai szélső laposan a jobb sarokba lőtt (1–0). Előnybe került tehát az angol csapat, amivel egyértelművé vált, hogy a PSG-nek két rúgott gól immáron nem a továbbjutást, csak a hosszabbítást jelentheti.

Elmaradó gólhelyzetek

A 30. percben De Bruyne lőtt kapura, labdája nem sokkal kerülte el a párizsiak kapuját. Néhány perccel később a másik kapu előtt adódott lehetőség: Herrera remek lövését láthattuk, de ez sem talált kaput. A két lehetőség ellenére az izgalmak kissé alábbhagytak, s bár az iram továbbra is jó volt, jelentős gólhelyzetet egyik oldalon sem jegyezhettünk fel. Már az első félidő hosszabbításában jártunk, amikor a hazaiak előtt adódott helyzet, majd szöglet is, ám Navas mindkétszer a helyén volt, így az eredmény az első játékrészben már nem változott.

Cserék nélkül folytatták

A félidőben egyik mester sem látott okot arra, hogy változtasson csapatán, így a kezdőcsapatok folytatták a játékot, és az első játékrészhez hasonlóan nagy irammal kezdtek a csapatok. Előbb a hazaiak veszélyeztettek kétszer is, majd nem sokkal később Zincsenko blokkolt hatalmasat Neymar próbálkozásánál. Mindenesetre a csapatok annak ellenére is nyílt sisakkal játszottak, hogy a védekezésüket jól megszervezték.

Csere ott, második gól itt

Mauricio Pochettino érzékelte, hogy muszáj frissíteni, változtatni, hiszen két gólt kellett szereznie csapatának, így kettőt is cserélt. Az észrevétlen Icardi helyett Kean, míg Herrera helyett Draxler állt be. Hiába azonban a vendégcserék, a City növelte az előnyét. A fellazuló PSG-védelem adta lehetőséget kihasználva remekül vitt végig egy kontrát az angol csapat. Foden iramodott meg a bal szélen, kiválóan és önzetlenül tálalt középre, ahol az érkező Mahreznek már nem volt nehéz dolga: 5 méterről a léc alá lőtt (2–0). Ezzel eldőlni látszott a továbbjutás kérdése, hiszen a kiválóan védekező City-védelemnek lehetetlennek látszott szűk fél óra alatt hármat berámolni.

Hasonlóan csapatához, Neymarnak (balra) sem ment a játék Manchesterben. Fotó: Fotó: MTI/EPA/Peter Powell
Hasonlóan csapatához, Neymarnak (balra) sem ment a játék Manchesterben. Fotó: MTI/EPA/Peter Powell

Di María sportszerűtlenségével elszálltak a párizsi remények

A 69. percben egy ártalmatlan bedobás-szituációnál Di María odataposott Fernandinhónak az oldalvonalon kívül, ami után a holland játékvezető azonnal kiállította. Ezzel végképp elszálltak a párizsi remények arra, hogy fordítsanak, hiszen az argentin nélkül szárnyaszegetté vált a PSG amúgy is akadozó támadógépezete. Pochettino persze igyekezett belenyúlni a meccsbe, gyorsan cserélt kettőt, Paredes és Florenzi lejött, helyükön Danilo és Dagba folytatta. Mindenesetre sokat sejtetett azért Pochettino cseréje, hiszen legnagyobb ászát, Mbappét nem küldte pályára, nem érezte úgy, hogy érdemes kockáztatni a támadó egészségét.

Pep Guardiola ugyanakkor pályára küldte Sterlinget és Agüerót is – előbbi Bernardo Silva, utóbbi Foden helyett lépett pályára –, ám egyik sztártól sem volt szükség semmilyen extrára: a Manchester City addigra már eldöntötte a mérkőzést és ezzel a továbbjutás kérdését is.

A Manchester City megérdemelten jutott a döntőbe

A két mérkőzés összképe alapján teljesen megérdemelt a City fináléba jutása, és nemcsak azért, mert kettős győzelemmel (összesítésben 4–1-re) verte ki a PSG-t, hanem azért is, mert különösen a visszavágón klasszisokkal jobban is játszott riválisánál. Látva azt a fergeteges formát, amelyet a Manchester Citytől immáron hónapok óta láthatunk, akár a Real, akár a Chelsea lesz majd ott az ellenfele, a City lesz a döntő esélyese.

Vezető kép: MTI/EPA/Peter Powell

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.