Pesti Srácok

Zidane közölte a Real Madrid vezetőivel, hogy távozik - Érkezik Conte?

null

Zinédine Zidane azonnali hatállyal távozik a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról. Olaszországban pedig az Inter bajnoki címét követően Antonio Conte is elhagyja a kispadot, amit éppen a madridi válthat.

Először a spanyol AS című sportnapilap írta meg, hogy a francia tréner befejezi második időszakát a klubnál, amellyel 2015 óta háromszor nyert Bajnokok Ligáját és kétszer bajnokságot. Zidane már közölte döntését a klub vezetőivel és a játékosokkal – ezt a Real Madrid honlapja csütörtök délelőtt megerősítette. A klub weboldalán megjelent rövid közlemény szerint a vezetőség elfogadta és tiszteletben tartja az edző döntését. A Real címvédőként második lett idén a La Ligában a fővárosi rivális Atlético mögött, a BL-ben az elődöntőben búcsúzott, míg a Király Kupában már a 32 között kiesett, így 11 év után először trófea nélkül zárta a szezont.

Antonio Conte, az Internazionale vezetőedzője a labdarúgó Európa-liga döntőjében játszott Sevilla - Internazionale mérkőzés előtt Kölnben 2020. augusztus 21-én.
MTI/EPA/Friedemann Vogel

Az olasz bajnokság aranyérmese hiába lett első hazájában, a kínai befektetők nem tudják viselni tovább az anyagi terheket, így több sztárjátékostól és a vezető edzőtől, Antonio Contetól is elköszönt a milánói Internazionale. Mivel az olasz mester már bizonyított, többek között a Chelsea-vel is, azt pletykálják, egyértelműen ő a legnagyobb esélyese a Real Madrid kispadjának.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI