A sporttörténelmet író hokis szerint a mostani feljutás éppen olyan nagy siker, mint a korábbiak (PS-exkluzív Vas Jánossal!)
Minden kétséget kizáróan a legnagyobb életutat bejárt aktív magyar jégkorongozó, aki még nyitott pályákon kezdte a játékot, ám mostanra – sportágtörténelmi teljesítményt elérve – a magyar hoki egyetlen játékosa lett, aki három A-csoportba jutással dicsekedhet. A magyar válogatott korelnökével, a Szlovák Extraligában is kulcsszerepet játszó, elnyűhetetlen szélsővel, Vas Jánossal beszélgettünk a ljubljanai bravúrról, annak hátteréről, valamint arról, hogy mi lehet a következő lépcsőfok a magyar hokiválogatott számára.
Tagja volt a szapporói "aranygenerációnak" és alapembere volt a krakkói feljutó csapatunknak is, most pedig A-csoportos jégkorongozóként tért haza a szlovén fővárosból. Miben más a mostani feljutás, mint a korábbi kettő volt?
Több tekintetben is eltért a mostani a korábbi kettőtől. Egyrészt talán abban, hogy amíg Szapporóban és Krakkóban úgymond teljes csoportban zajlottak a küzdelmek, úgy az idei vb a háború tragikuma folytán csonka torna volt, csupán öt csapat vett azon részt. Sportszakmai értelemben is volt különbség, korábban ugyanis éreztük a lehetőségét annak, hogy feljuthatunk, hogy összejöhet a siker, most viszont – bár kifelé nem kommunikáltuk, mert nem akartunk saját magunkra is extra terheket pakolni, de – eleve úgy utaztunk ki, hogy innen kötelező feljutóként hazatérni. Ezzel a rendkívüli elszántsággal érkeztünk meg Ljubljanába és azt hiszem, nem is vallottunk szégyent. És nemcsak a feljutás miatt, de a mutatott játék és a szurkolók kiszolgálása terén sem.
Az ünneprontás szándéka nélkül, de mintha kevésbé lenne meg a visszhangja most a feljutásnak, pedig a siker éppen olyan nagy, mint korábban. Ön is így érzi-e, s ha igen, akkor minek tulajdonítja ezt?
Igen, kétségtelen, hogy talán nincs akkora felhajtás most az eredmény körül, mint az első két alkalommal. A természetes pszichés része ennek adott; nyilvánvaló, hogy Szapporóban, amikor hetven év után lett újra A-csoportos a magyar hoki, nagyobbat szólt a dolog, de még Krakkó után is sokan felkapták a fejüket, mint most, amikor már a harmadik sikert értük el. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy mint mindenhol, sajnos itt is vannak az úgymond "hivatásos fanyalgók", akik általában azzal vétetik észre magukat, hogy lekicsinylik, lebecsülik a mások által elvégzett munkát és az így elért eredményeket. Ez nem túl jóleső érzés, de azt gondolom, hogy túlzottan nagy jelentőséget nem szabad az ilyen felhangoknak tulajdonítani, mert inkább arra érdemes összpontosítani, hogy a munkát – amely igenis nagyon nehéz volt – elvégeztük és ennek eredményeként jövőre ismét az elitben szerepelhet majd a magyar válogatott. Abban pedig egyetértek önnel, hogy a siker éppen olyan jelentős, mint a korábbi két feljutás.
Talán még jól is jött a felkészülési vereség Korea ellen
Kérem, hogy beszéljünk erről a "nehéz, de jól elvégzett" munkáról. Miként értékeli szakmailag a csapat vb-szereplését?
Valamennyi meccs kulcsfontosságú volt és tanulságokkal is szolgálhat számunkra a jövőre nézve. A koreaiak elleni nyitómeccsünkön kiváló játékkal tudtunk előrukkolni. Utólag azt mondom: nem volt baj, hogy a felkészülési meccsen kikaptunk tőlük, hiszen ott kijöttek a hibák, és azok a hiányosságaink, amelyeket mindenképpen orvosolni kellett.
A nyitómeccsen pontosan tudtuk, hogy mire kell különös figyelmet szentelni, miközben extra motivációs szintre is kerültünk. Mindez egy sima győzelmet hozott, amely megadta az egész vb alaphangját is számunkra. Innentől tudtuk, hogy a cél, amiért Ljubljanában érkeztünk, elérhető közelségbe került.
Sokakat meglepett, hogy Litvánia ellen nehezebben győztünk, mint Korea ellen, hiszen Litvánia előzetesen a csoport leggyengébb csapatának tűnt.
Igen, sokaktól hallottuk ezt vissza, valóban meglepőnek tűnhet az eredmény, de azt kell mondjam, hogy nem történt meglepetés. Miközben egyébként is zárul az olló a világ jégkorong-válogatottjai között, a litván hoki még azon belül is komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt években. Alig van már otthon játszó játékosuk, légiósaik pedig remek bajnokságokban edződnek év közben. Az sem véletlen, hogy kitűnő bekkjük, Alisauskas a vb álomcsapatába is bekerült, jelezve, hogy az egész mezőnyt tekintve is kiemelkedőt nyújtott. Az ellenük elért egygólos győzelem igenis nagy értékű volt, főleg azért, mert ezzel két meccs után százszázalékos teljesítménnyel álltunk a tabellán, amely után kézzelfogható közelségbe került a feljutás.
Az imént nem beszéltünk róla, de abban is különleges volt a mostani siker, hogy egy olyan meccsen vált biztossá az osztályváltásunk, amelyen nem is léptünk jégre.
Igen, ennyiből valóban furcsa volt a dolog, de ezt is onnan érdemes nézni, hogy a mi teljesítményünk, vagyis a koreai és a litván meccsen aratott győzelmünk tette lehetővé azt, hogy amikor Litvánia legyőzte Romániát, akkor mi már ünnepelhessünk. Ennek ellenére egyetlen pillanatra sem vettük félvállról a románok elleni derbit. Maximálisan törekedtünk arra, hogy a legjobbunkat nyújtsuk. Úgy érzem, hogy bár a játék olykor nem úgy ment, ahogyan szerettük volna, győzelmünk jogosságához nem férhetett kétség. Ezzel a győzelemmel sikerült feltennünk az i-re a pontot. Három győzelemmel zártuk a vébét, miközben Szlovénia ellen kikaptunk ugyan, ám ez nem befolyásolta azt, hogy feljutottunk és jövőre ismét a legjobbak között szerepelhet majd a válogatott.
A "liftezés" lehet a következő cél
Tudom, most még az öröm és az ünneplés ideje van itt, mégis kérném, hogy tekintsünk egy kicsit előre. Mi lehet a következő cél a válogatott előtt? Másként fogalmazva: reálisan ki lehet tűzni a bentmaradást az A-csoportban?
Úgy gondolom, hogy talán minden korábbinál nehezebb erre bármit is mondani, mert ugye nem tudhatjuk most még, milyen lesz az A-csoport jövő évi összetétele, és visszatérhet-e majd az orosz és a fehérorosz válogatott. A jövő évi világbajnokság helyszínét sem ismerhetjük, pedig az is sokat nyomhat a latban a különleges szurkolótáborunk miatt.
Ezért, ha a jövőről beszélünk, inkább középtávra tervezve mondanám azt, hogy a magyar hokinak meg kellene próbálnia megugrania a következő lépcsőfokot. Szapporó és Krakkó után immáron Ljubljanában is bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk felkapaszkodni az elitbe. Innen volna jó megtenni a következő nagy lépést és eljutni oda, hogy – hasonlóan például a szlovénokhoz – egy állandó "liftező" csapattá tudjunk válni, amely ha ki is esik az egyébként igen erős A-csoportból, de egy-két éven belül képes arra, hogy vissza is kerüljön.
Bátyja, Márton Szapporóban és Krakkóban önhöz hasonlóan még játékosként, most viszont a csapatvezetői tisztségben ünnepelhetett. Volt valami elmaradhatatlan testvéri zrika önök között?
Az ilyesmi mindennapos dolog nálunk, persze, de most különösebben nem volt ok a zrikálódásra, hiszen csapatvezetőként ő éppen úgy hozzátette a magáét a sikerhez, mint én a jégen. Ugyanúgy közös sikerként éljük meg a mostani feljutást is, mint a korábbiakat.
Szívesen folytatná
Ön már így is hokitörténelmet írt Magyarországon, hiszen még egyetlen háromszoros feljutó hokisunk sem volt. Megy tovább és megcélozza azt is, hogy ön legyen az első háromszoros A-csoportos vb-résztvevő?
A dolog nemcsak rajtam múlik, hanem azon is, hogy érkezik-e olyan kecsegtető ajánlat, amely miatt ráhúzok még egy évet. Az igazság az, hogy a mögöttünk hagyott szezonban nagyon jól éreztem magam a jégen, élveztem a játékot, ráadásul az egész idényt megkoronázta a világbajnoki siker. Úgyhogy a magam részéről nagyon is hajlok arra, hogy folytassam a pályafutásomat.
Vezető kép: MTI/Vajda János
