a-csoport
A sporttörténelmet író hokis szerint a mostani feljutás éppen olyan nagy siker, mint a korábbiak (PS-exkluzív Vas Jánossal!)
Minden kétséget kizáróan a legnagyobb életutat bejárt aktív magyar jégkorongozó, aki még nyitott pályákon kezdte a játékot, ám mostanra – sportágtörténelmi teljesítményt elérve – a magyar hoki egyetlen játékosa lett, aki három A-csoportba jutással dicsekedhet. A magyar válogatott korelnökével, a Szlovák Extraligában is kulcsszerepet játszó, elnyűhetetlen szélsővel, Vas Jánossal beszélgettünk a ljubljanai bravúrról, annak hátteréről, valamint arról, hogy mi lehet a következő lépcsőfok a magyar hokiválogatott számára. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.