Pesti Srácok

Fakulóban a szivárvány, avagy a képmutató „jóemberkedés” szerencsére nem hoz futballsikert

Fakulóban a szivárvány, avagy a képmutató „jóemberkedés” szerencsére nem hoz futballsikert

Már a csoportkör után kiesett a világbajnokságról egy olyan csapat, Németország, amelyet igencsak veretes futballmúltja, valamint a keretében hemzsegő klasszisok okán akár a végső sikerre is esélyesnek gondoltak sokan, ám amely – összekeverve a futballt a mondvacsinált üzengetéssel – szinte csak másodlagosan koncentrált arra, amiért valójában Katarba utazott. A németek vb-szereplésében és korai kiesésében egyaránt találni sportszakmai és politikai vetületet is.

Igazán nyíltan a szocsi téli olimpián kezdődött az őrület, ott volt először szembetűnő, hogy a szélsőségesen liberális eszmeiség kipécézte magának a sportot is. A 2014-es oroszországi téli játékok nyitóünnepségén a német olimpiai csapat szivárványos formaruhában vonult fel, s talán ez volt az első, látványos „érzékenyítés”, amely a sportéleten keresztül célozta meg a társadalmat. Volt és van itt minden azóta, mint a vásárban. Térdepelés a meccsek előtt, a legnagyobb világcégek által finanszírozott hatalmas kampányok, érzékenyítő üzeneteket propagáló fényújságok vagy épp folyamatosan politizáló kosárlabda-csillagok. Ha így megy tovább, odáig jutunk, hogy lassanként kötelező lesz majd valamilyen szivárványos ruhadarabot magán viselnie annak, aki részt akar venni a világ sportéletében.

A németek azóta is élen járnak minden ilyesmiben. A tavalyi foci-Eb alatt érzékelhető volt, hogy szándékosan keltik a feszültséget. Talán még kapóra is jött nekik, hogy egy csoportban voltak velünk, magyarokkal, akik vállaltan más úton járunk Európában, mint ők. Hergelték a szurkolóikat, hergelték saját magukat, szivárványos karszalaggal lépett pályára a jobb sorsra érdemes kapusfenomén, Manuel Neuer, és lobbiztak azért, hogy a müncheni Allianz Aréna szivárványos megvilágítást kapjon a Németország–Magyarország Eb-csoportmeccs idejére. Ha ez nem is valósult végül meg, azért egy szivárványos zászlós „aktivista” megzavarta a magyar Himnuszt, amit ki is fütyültek a német szurkolók, nyilván a liberalizmus és az elfogadás jegyében.

Szivárványos zászlóval zavarják meg a magyar Himnuszt Münchenben, a Németország-Magyarország Eb-csoportmeccs előtt. Fotó: MTI/EPA
Szivárványos zászlóval zavarják meg a magyar Himnuszt Münchenben, a Németország–Magyarország Eb-csoportmeccs előtt. Fotó: MTI/EPA
PestiSracok facebook image

Erre az esztendőre sem álltak le, sőt, ha lehet, rátettek még egy lapáttal addigi viselkedésükre. Szeptemberben, a Nemzetek Ligája-párharcban hasonló füttykoncert fogadta a magyar nemzeti imádságot, mint tavaly nyáron az Eb-n, majd jött a világbajnokság, ahol már előre próbálták kelteni a zűrzavart. Külön érdekessége a történetnek, hogy még az egyébként történelmi okok miatt ősellenség Angliával is vállvetve próbáltak jóemberkedő arcot mutatni, és „harcolni” azért, hogy szivárványos jelképeket viselhessenek magukon a mérkőzéseken Katarban.

Olykor már az volt az ember érzése, hogy a politikai jellegű elköteleződés kinyilvánítása a fontos, ami mögött másodlagos számukra az eredmény. Nem beszélve arról, hogy a politikai véleménynyilvánítás és az adott téma iránti elkötelezettség karakteressége is erőteljesen megkérdőjelezhető akkor, ha attól – amint arról portálunk is beszámolt – már egy beígért sárga lappal is eltántorítható valaki...

Emellett vessünk egy pillantást a német válogatott összetételében bekövetkező átalakulásra is. Azt a tényt sem lehet ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy a német labdarúgó-válogatott az elmúlt egy-másfél évtizedben fokozatosan elveszítette németségét, német jellegét. Németország válogatottjában lassanként egyenlő arányt alkotnak a német nemzetiségű és a bevándorló hátterű labdarúgók, amitől éppen az lúgozódott ki náluk, ami korábban folyamatosan a csúcsra röpítette őket.

Álljon itt három kezdőcsapat az elmúlt ötven évből:

Szivárványosban hirdeti magát a német autógyártó konszern a Hollandia-Csehország Eb-nyolcaddöntőn, a Puskás Arénában.
Fotó: Kovács Attila

Vagyis elmondható, hogy Németország katari világbajnoki keretében a játékosoknak majdnem a fele nem német nemzetiségű volt. Utolsó nagy sikerük, a 2014-es vb-győzelem idején persze már voltak nem német játékosai a csapatnak, ám Podolski és Klose lengyel felmenőik ellenére is németnek voltak tekinthetők, Khedira, Özil és Boateng pedig abszolút „elfért” a válogatott huszonhárom fős vb-keretében.

Figyelembe véve, és feltételezve, hogy a német futballt – egyebek mellett – éppen az tette naggyá és kimagaslóan sikeressé, hogy a német precizitás és a megalkuvást egészen a meccset lezáró hármas sípszóig nem ismerő német mentalitás ötvözésével szemben az ellenfelek gyakran nem tudtak mit kezdeni, ki kell jelenteni: a német válogatott leszereplésének okai között az is ott van, hogy a csapat elveszítette korábbi jellegét. Ha pedig hozzávesszük, hogy a német jelleg elvesztése mellett energiájuk egy tekintélyes része az értelmetlen politikai üzenetek célba juttatására lett szánva, máris kapunk egy lehetséges választ arra, hogy miért kényszerült zsinórban második világbajnokságán is a csoportkör után, dicstelenül és viselkedésük okán közröhej tárgyaként búcsúzni a Natonalelf.

Antonio Rüdiger joggal foghatja a fejét: a német válogatott a csoportkört sem élte túl a katari labdarúgó-világbajnokságon.<br /> Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek
Antonio Rüdiger joggal foghatja a fejét: a német válogatott a csoportkört sem élte túl a katari labdarúgó-világbajnokságon.
Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

Azt már csak adalékként tehetjük hozzá, hogy éppen a fentiek miatt bizony joggal szurkoltak sokan a németek kieséséért és kockázatvállalás nélkül kijelenthető, hogy a világ „normálisabb” felén – hasonló okok miatt – nem igazán rágja le senki a körmét az angolok győzelméért szorítva sem... Sőt! Ha ők is elbúcsúznak Katartól, akkor azért kiderül, hogy lehet jóemberkedni, lehet a futball helyett az érzékenyítésre koncentrálni, ám az még a mai, már sok tekintetben így is fejre állított világunkban sem fog együtt járni sportsikerrel.

Vezető kép: MTI/EPA/Friedemann Vogel

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.