Izgalmas meccsen gyűrték le férfi pólósaink a franciákat
Újfent igazolta a francia vízipóló-válogatott, hogy már messze nem kiegészítő elemei egy-egy világversenynek, hanem eredményt elérni mennek bárhová. Különösen igaz ez, ha hazai olimpián szerepelnek. A magyar csapat most már nem követte el azt a hibát, mint a dohai világbajnokságon idén, az elején nagy előnyt épített ki, aztán pedig kívülről nézve ijesztően, ám végig nagyon taktikusan, éretten játszva vigyázott erre az előnyre, és amennyi kellett a győzelemhez, annyit megóvott belőle. Kellemetlen, nehéz meccs volt, nem baj, hogy túl vagyunk rajta a lehető legtöbb ponttal.
Nagyon nekirongyoltunk a franciáknak, amiben alighanem az év eleji dohai világbajnokság keserű élménye is benne volt. Varga Dénes akciógóljára még volt válaszuk a házigazdáknak, ám utána Vígvári Vince vezérletével átgázoltunk rajtuk, komoly fölényt villantva. Az első negyedet 5:1-re nyertük, akciógólt, emberelőnyös és távoli gólokat is lőve. Ezzel egyetlen játékrészen belül kiépítettünk akkora előnyt, amekkorát Dohában két negyed alatt, majd ott el is szórakoztuk. Adott volt tehát a feladat, hogy mindvégig komolyan vegyük a franciákat.
Ennek a második negyedben is megfeleltünk, egy kisebb megbicsaklás után. Angyal találatával már 6:1 volt ide, ám utána hosszú gólcsend jött, és háromra felzárkózott a házigazda, miközben Vogel egy büntetőt is megfogott. A negyed hátralévő részében aztán még jobban elkezdtek potyogni a gólok, 9:5-ig kúszott fel az eredményjelző. Arról azonban szó sem volt, hogy félvállról vettük volna a feladatot, a francia vízilabda egyszerűen elvégezte a munkát, és a válogatottjuk megérkezett a világelit nyakára addigra, mire eljött a hazai olimpiájuk ideje.
A harmadik negyedben megint hosszan próbálkoztak eredménytelenül a csapatok, a játékrész több, mint fele elment újabb gól nélkül. Ez azt is jelentette, hogy tartósan négygólos előny állt a magyar zászló mellett a képernyő sarkában. Crousillat háromra hozta fel a csapatát egy emberelőnyös góllal, amelyre nem sokkal később Manhercz Krisztián válaszolt egy értékesített emberelőnnyel a mi oldalunkon – de olyan dühvel tekerte be a hosszúba, hogy abban benne volt ennek a meccsnek minden szenvedése. A franciák legjobbja, Vernoux azonban válaszolt, így az utolsó játékrésznek 10:7-ről állhattak neki a mieink.
Vernoux és Khasz vette igazán a vállára a francia csapatot az utolsó negyedre, és tovább faragtak abból a hátrányból, amely a 9. percben egészen kilátástalannak látszott, ám a hazaiakat nem olyan fából faragták, hogy feladták volna a szempontjukból 1:6-os állásnál. Az utolsó negyed elején, bő egy perc alatt kettes gólváltást produkáltak a csapatok: Jansik fontos emberelőnyös találatára Khasz válaszolt akcióból, majd rögtön Zalánki akcióból, mire megint Khasz jött előnyből. Hamarosan újabb büntetőt kaptak a franciák, amelyet Vernoux értékesített, és ennél a 12:10-nél, öt perccel a vége előtt azért messze voltunk attól, hogy megnyugodhassunk. Percekig hullámzott oda-vissza a medence, parázzsá vált a meccs, és két perccel a vége előtt megint ötmétereshez jutottak a franciák. Ezúttal is Vernoux állt oda, de Vogel nagyon fontos védéssel rukkolt elő, ami egyben azt is jelenti, hogy háromból két büntetőt fogott meg a meccsen. Erre szükség is volt, hiszen hiába lőtt Vámos nagy bombagólt, amivel megint három volt közte, a franciák extázisban rohamoztak. Ezt az előnyünket már rutinosan ki lehetett taktikázni, és a győzelmünk ekkor már nem forgott veszélyben, a tény mégiscsak az, hogy Franciaország két újabb találatot jegyzett a végjátékban.
FRANCIAORSZÁG–MAGYARORSZÁG 12:13 (1:5, 4:4, 2:1, 5:3)
magyar gólszerzők: Vígvári 3, Manhercz, Vámos, Jansik 2-2, Angyal, Fekete, Zalánki, Varga D. 1-1
