Pesti Srácok

Egyhangú pontozással legyőzte Hámori Lucát az algériai nőrfi, de a magyar lány végigbokszolta a meccset

null

Mosolyogva, önbizalommal telt arccal vonult be a csarnokba Hámori Luca a sorsdöntő, és óriási érdeklődéssel övezett meccsére az algériai Imane Khalif ellen. A magyar lány boksztudásban egyértelműen jobb volt ellenfelénél, aki mindent az ütőerejére tesz fel, de ez elég neki a sikerhez.

Kiegyenlített első menetet láttunk, Khelif boksztudását nyilvánvalóan az óriási ütőereje alkotja, Hámori Luca lépett fel támadóbban. Jó párszor tisztán eltalálta a technikásabb magyar lány az algériai ellenfelét, ám ennek ellenére minden pontozóbíró az utóbbinak adta az első felvonást. Sokszor jól hajolt el Hámori Luca, de a betaláló néhány ütés súlya alatt láthatóan fáradni kezdett a második menet során. A második pihenő alatt már edzőjének is mondta, hogy nem lehet itt nyerni. Az önbizalomromboló találkozás ellenére az utolsó menetben is rendületlenül ment előre, mindent megpróbált, kölcsönösen bevittek pár tiszta ütést. Az amúgy bokszolóhoz képest meglehetősen esetlen mozgású algériai úr még azzal is megfejelte a harcművészetét, hogy kétszer is földre birkózta Hámori Lucát.

A vége egyhangú pontozás lett Imane Khelif javára, Hámori Luca azonban becsülettel végigküzdötte a meccset, sőt boksztudásban semmivel sem maradt el ellenfelétől. A sokkal nagyobb erőt azonban nem tudta kompenzálni. Hámori ezzel a vereségével 5. helyezést ért el az olimpián.

Khelif a félelmetes ütőerőn kívül semmilyen érdemi boksztudást nem mutatott, ám az ekkora erőfölény önmagában is sok mindenre elég (fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
PestiSracok facebook image

A negyeddöntő után Hámori Luca elmondta, hogy próbálta kizárni a körülötte és az ellenfele körül kialakult médiafelhajtást, a telefonján kikapcsolta az értesítéseket.

– nyilatkozta a női boksz első magyar olimpikonja.

Fürjes Balázs, a NOB magyar tagja a magasba emelte Hámori Luca kezét, majd elmondta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság mindig azt pártolja, hogy a sportpályán dőljön el az eredmény, ezért fel se merült, hogy Luca ne álljon ki a mérkőzésre. Hozzátette, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak is le kell majd vonnia az olimpiai boksztorna tanulságait, és meghozni a szükséges döntéseket.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.