„Vedd le a mezt!" - Kiesett a Fehérvár, teljes döbbenet uralkodott a Sóstói Arénában (videó!)

Hiába készültek a fehérvári szurkolók nagy létszámmal, koreográfiával és hangulattal, a játékosok láthatóan nem akartak bentmaradni. Jóformán kapuralövésig sem jutottak – pedig csak győzelemmel maradt volna élvonalbeli tagsága a csapatnak.
Meglehetősen abszurd volt látni, ahogy az elmúlt két évtized legsikeresebb vidéki csapatai küzdöttek a kiesés elkerüléséért. A Debrecen és a Vidi is 31-31 ponttal állt az utolsó előtti fordulóban, amivel a helyzet nem is lehetett volna egyértelműbb: csak akkor marad bent a Vidi, ha legyőzi ellenfelét, minden más kimenetellel a Debrecen játszik továbbra is első osztályú mérkőzéseket.
Ehhez képest az első húsz perc megmutatta, hogy miért e két csapat küzd a bentmaradást érő 10. helyért.
Pedig a kifejezetten nagy tét és a hasonlóan magas érdeklődés megalapozta a lelátói hangulatot. A meccs kezdete előtt - és persze közben is - folyamatosan szidta egymást a Fehérvár és a Debrecen drukkerei nem túlzottan megválogatott szavak kíséretében. Ha megengedik, nem idéznék, sok erotikus – vagy annak ható – elfoglaltságot kívántak egymásnak, saját felmenőikkel - és nem jóindulatból.

Ám a Fehérvár szurkolói csoportja, a Red Bull Devils (RBD) nemcsak különféle skandálásokkal, hanem egy élőképpel is készült, amellyel a 40 évvel ezelőtti, Real Madrid elleni győzelemre, s vele együtt a győztes gól szerzőjére, a tragikusan korán elhunyt Májer Lajosra emlékezett.
Na, és persze a mostani kilátástalan helyzetre is. A RBD az alábbi kiírással adta tudtára, hogy nincsenek megelégedve az elmúlt évek teljesítményével:
"40 éve ez a klub az utolsó kupadöntőt hozta el nekünk... Nektek a kiesési rangadóra futotta."
A 21. percben, Szuhodovszki Soma szinte a semmiből érkező találata után pedig érkeztek a fehérvári tulajdonost, Garancsi Istvánt szidalmazó rigmusok, különösen akkor, amikor Maximilian Hofmann a 66. percben háttal a kapunak befejelte a második debreceni találatot, amihez kellett a fiatal fehérvári kapus, Dala Martin rutintalansága is.
Akkor már nemcsak a lelátón szabadultak el az indulatok. Néhány perc múlva tömegverekedés tört ki a pályán egy fehérvári szabálytalanságot követően. Két piros villan – egy itt, egy ott.
Amikor a kedélyek lenyugodtak, néhány erőtlen fehérvári támadás utána Maurides a 85. percben belőtte a harmadik debreceni találatot. A Vidi 90 percen keresztül gyenge lövésekig és egy kapufáig jutott. A csalódást keltő szerepléssel nemcsak a felhők gyülekeztek, hanem a szurkolók is a lelátó aljára - s félő volt, hogy onnan berohannak a pályára, ahogyan a debreceniek 2020-ban. A biztonságiak gyors reakciója végül megakadályozta az incidenst.
A Fehérvár 1968 ősze és 1999 tavasza után harmadjára búcsúzott az első osztálytól. Amit a szurkolók megtettek, azt a játékosok semmilyen szinten sem: kitették a lelküket, a szívüket a sóstói stadionban.
Így talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, jogos volt a drukkerektől a "Vedd le a mezt!" skandálás, a játékosok pedig teljesítették a követelést.
Kérdés, hogy a vezetőség követi-e szimbolikusan a játékosai példáját, átadva a stafétabotot egy kompetensebb stábnak.
(Nyitókép és a videó a szerző felvétele.)