Pesti Srácok

Továbbra is erőnlétre gyúrja Storck a válogatottat

Továbbra is erőnlétre gyúrja Storck a válogatottat

Az utóbbi években már nem látszottak olyan erőnléti gondok a magyar labdarúgó-válogatottnál, mint a 90-es és a 2000-es években, de 1986 óta nem is nézett szembe olyan sorozatterheléssel, amilyen az Európa-bajnokságon vár rá. Bernd Storck az előző edzőtáborban is az erőnlétre helyezte a hangsúlyt, és most is a futásé volt a főszerep.

A válogatott hétfő este tért vissza az edzőtáborba, az ausztriai Leogangba. Itt készül a csapat a németek elleni, június 4-i előkészületi meccsre, illetve az Európa-bajnokságra. A sok eső miatt teljesen felázott pálya helyett egy másikon tartották meg a tegnapi két edzést, és a csapat dolga elsősorban a futás volt, némi labdás edzés mellett. Bernd Storck szövetségi kapitány már két héttel ezelőtt is kijelentette, hogy az erőnléten fog múlni az Eb szereplés: „Nemcsak 11-14 játékosnak kell százszázalékos állapotban lennie, hanem mind a 23-nak, mert kilenc nap alatt három meccset játszunk.”

A sérüléséből felépülő Priskin Tamás, valamint a német osztályozók miatt korábban kimaradt Stieber Zoltán is visszatért a keretbe a mostani, második edzőtáborozás alkalmával, Lencse Lászlót viszont illedelmes mondatok közepette már kihagyta Storck az utazók közül. Kijelentette ugyanakkor, hogy biztosan fog még lehetőséget kapni tőle, és főleg a vb-selejtezőkön számol vele.

PestiSracok facebook image

forrás: mlsz.hu, kép: m4sport.hu

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.