Pesti Srácok

Tuti Eb-tipp? Fordulatos elődöntőre van kilátás

Tuti Eb-tipp? Fordulatos elődöntőre van kilátás

A mai elődöntő mindkét csapata kalandos úton jutott el idáig. A walesiek fordulatos meccseket vívtak, hol előnyből kikapva, hol hátrányból győzve, míg a portugálok még egyetlen mérkőzést sem nyertek meg a rendes játékidőben. Ami közös bennük, hogy gólgazdag útjuk volt.

Az Eb-újonc a legjobb négy között jár az Európa-bajnokságon, és az elődöntőben is történelmet írna: Wales Franciaországban bizonyította, hogy nemcsak Gareth Bale-ből áll a csapata, és a masszív védekezés mellett képes látványos támadófocira is. A torna egyik favoritja ellen hátrányból is fel tudott állni Chris Coleman együttese a negyeddöntőben, és a kontinensviadal egyik legnagyobb szenzációját szolgáltatva 3:1-re legyőzte Belgiumot. A csoportkörben Bale bombái repítették a szigetországi csapatot, a Real Madrid csillaga három gólt is szerzett. Az egyenes kieséses szakaszban még nem talált a kapuba, de az elődöntőben okozhat kellemetlenségeket a portugál védőknek…

Forrás: Szerencsejáték Zrt.
Forrás: Szerencsejáték Zrt.

Persze klubtársa, Cristiano Ronaldo is komoly fenyegetést jelent a walesi védelemnek: a luzitánok klasszisa ugyan hullámzóan teljesít az Eb-n (Ausztria ellen büntetőt is hibázott), de a Magyarország elleni duplájával döntő érdemei voltak abban, hogy Fernando Santos együttese eljutott a kieséses szakaszba. Furcsa menetelés az övék: nem mindennapi, hogy egy nagy tornán úgy játszik elődöntőt egy válogatott, hogy öt mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni a rendes játékidőben… Viszont a tartásukat dicséri, hogy Dzsudzsák Balázsék ellen háromszor is hátrányból álltak talpra, és a lengyelekkel vívott negyeddöntőben sem törte össze őket a korán kapott gól, és képesek voltak egyenlíteni, hogy aztán 11-esekkel kiharcolják a négy közé jutást. A walesiek egy találkozón vezetés után veszítettek (Anglia ellen 2:1-re), egy ízben pedig hátrány után ünnepelhettek (Belgiumot 3:1-re győzték le). A Tippmixen a mérkőzés alakulására is lehet fogadni. Érdemes fordulatos összecsapásra számítani?

PestiSracok facebook image

Az oddsok természetesen folyamatosan változnak, változhatnak. Mindig nézze meg a legfrissebbeket a Tippmix.hu oldalán!

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.