Pesti Srácok

Birkózás: Veréb István nagyot küzdve búcsúzott

Birkózás: Veréb István nagyot küzdve búcsúzott

Veréb István az első fordulóban kikapott a később döntőig menetelő orosz Szaduljevtől, aki így magával vitte a vigaszágra. Ott az orosz által eggyel később kiejtett venezuelai Pedro Ceballos Fuentest kellett megverni a bronzmeccsért, de a magyar óriási küzdelemben, fordulatos meccsen, minimális különbségű vereséget szenvedett.

Veréb István kétszer is visszajött a meccsbe, de a végén a bírók elnézték az ellenfelének, hogy már nem akart birkózni (kép: MTI / Czeglédi Zsolt)
Veréb István kétszer is visszajött a meccsbe, de a végén a bírók elnézték az ellenfelének, hogy már nem akart birkózni (kép: MTI / Czeglédi Zsolt)

Komoly harc kerekedett a szőnyegen, akciódús meccset vívott a két birkózó. Intése után nem tudott akciót végrehajtani a venezuelai, így Veréb vezetett 1:0-ra, amit hamar kettőre növelt azzal, hogy kivitte a szőnyegről ellenfelét. A második menet elején továbbra is Veréb támadott, de egy ígéretes akcióra rákontrázott Ceballos, aki mögé kerülésért és megpörgetésért 2 plusz 2 pontot szerzett. Veréb nem adta fel, lábra támadva szépen ledöntötte a venezuelait, amivel egyenlített, de amaz ismét két pontot szerzett egy újabb mögé kerüléssel.

PestiSracok facebook image

A magyar birkózó másodszor is nekiveselkedett a hátránya ledolgozásának, és szűk egy perccel a vége előtt sikerrel is járt egy mögé kerüléssel. Ekkor 6:6 volt az állás, de Verébnek csak kettő kétpontos akciója volt, míg Ceballosnak három, így utóbbi állt nyerésre. Mindent megpróbált a mi fiúnk, vehemensen támadt, ellenfele pedig annyira passzív volt, hogy a bíró meg akarta inteni, azonban a zsűri nem elutasította. Az idő letelte után a magyar stáb videóellenőrzést kért, hogy az intés elutasítását felülvizsgálja a zsűri, de az visszanézve az esetet, helyben hagyta korábbi döntését. Az elutasított videóvizsgálatért jóváírták a büntetőpontot Ceballosnak, aki így 7:6-tal jutott tovább a bronzmeccsre, Veréb István 7. lett.

„Nem akarom a bírókra fogni, nyilván nem csak ezen múlt, nem lett volna szabad négy pontot adnom az ellenfelemnek, de a végén körülbelül három kört futott hátra, egyértelműen szabálytalan volt, mégsem intették. Ha én csinálom, valószínűleg az első köröm végén megintenek” – mondta a nagyot küzdő, de két vereséggel búcsúzó magyar birkózó.


Ligeti Dániel a negyeddöntőben, Veréb István a nyolcaddöntőben szenvedett vereséget a szabadfogású birkózók mai versenyeiben. Mindketten a vigaszágban reménykedhettek, de csak Veréb legyőzője jutott döntőbe.

Egy mérkőzésen tudott túljutni Ligeti Dániel a szabadfogású birkózók 125 kg-os súlycsoportjában, a palaui Florian Temenglin volt az ellenfele. Az óceániai bajnok nem tudott érdemben ellenállni a magyarral szemben, Ligeti előbb levitte és átfordította, majd úgy vitte le, hogy Temenglin a hátára esett, így már a szünetben 8:0 volt az állás. A második menet elején a magyar birkózó hamar 11:0-ra bővítette az előnyét, így technikai tussal győzött.

A legjobb négybe kerülésért ellenfele a grúz származású örmény Levan Beridze volt, akitől a 2010-es világbajnokság bronzmeccsén kikapott Ligeti. A jóval nagyobb darab örményt most sem tudta kimozgatni, csak egymásnak feszülve próbálkoztak, mindhiába. A szünet előtt megintették Beridzét, viszont nem tudott akciót végigvinni fél perc alatt, így egypontos előnybe került Ligeti Dániel. A második menetben ő jutott ugyanerre a sorsra, így támadnia kellett, mert utoljára szerzett ponttal így Beridze állt nyerésre. Az örmény egyszer ügyesen támadott vissza, mögé kerülésért szerzett két pontot, és ezzel a maga javára döntötte el a meccset.

Ligeti Dánielnek két meccs jutott Rióban (kép: MTI / Illyés Tibor)
Ligeti Dánielnek (jobbra) két meccs jutott Rióban (kép: MTI / Illyés Tibor)

Veréb István a 86 kg-osok között küzd, és az első meccsén a súlycsoport egyeduralkodójával, az orosz Abdulrasid Szaduljevvel hozta össze a sorsolás. Veréb a védekezésre helyezte a hangsúlyt, egy ideig eredményesen lefülelte az orosz próbálkozásait. Még a megintése után is visszafogottan támadott Veréb, nem úgy Szaduljev, aki gyorsan 4:0-s előnyt hozott össze mögé kerüléssel és megpörgetéssel. A második menetben ugyanezt megismételte, és hozzátett még egy további pörgetést az akcióhoz, amivel elérte a 10:0-s előnyt, és technikai tussal győzött.

Berjanidze a következő meccsén kikapott török ellenfelétől, így Ligeti Dániel elbúcsúzott, Szaduljev viszont döntőbe jutott, így Verébnek a venezuelai Ceballos Fuentesen kell túljutnia azért, hogy bronzért birkózhasson.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.